Mbappé: Közel, de mégis oly távol

A PSG világsztárja továbbra is az első helyen szerepel a Real Madrid kívánságlistáján, de nemcsak, hogy nehéznek ígérkezik a megszerzése, még az is lehet, hogy Florentino Pérez befolyása sem lesz elegendő.

Kylian Mbappé továbbra is a Real Madrid első számú célpontja. A szerződése 2022-ben fut ki a PSG együttesénél, Florentino Pérez pedig köré akarja építeni a klub következő nagy csapatát. A jelenlegi gárda négy Bajnokok Ligája elsőséget tud felmutatni öt szezon alatt, ebből hármat sorozatban Zinédine Zidane vezetésével ért el az együttes. A koronavírus miatt kialakult helyzet valamelyest átírhatja ugyan a madridi terveket, de ettől még Mbappé az ő emberük. Lássuk hát az érkezése mellett, és ellen szóló érveket.

Miért lesz Mbappé a Real Madrid játékosa

Még nem hosszabbított a párizsi csapattal

Az elmúlt hónapokban kétszer is visszautasította a játékos a Paris Saint-Germain szerződéshosszabbítási ajánlatát, miközben a klub a játékost eladhatatlannak nyilvánította. Érdekes, hogy most épp a PSG állította le a tárgyalásokat a globális járványhelyzet miatt, hiszen jelenleg a labdarúgás jövője is csak a levegőben lóg. Ez akár pozitív is lehet a Real Madrid számára. Ideális esetben Mbappé nem hosszabbítana, a királyi gárda pedig csökkentett áron, vagy szerződése lejártával akár ingyen igazolhatná át a támadót. 

Al Khelaifi csökkenteni akarja a játékosok bérezését

Ez elkerülhetetlennek látszik minden nagy európai csapat számára. Különböző okok miatt a klubok rengeteg pénzt veszítettek, nincsenek például közvetítési díjak és meccsnapi bevételek sem. A PSG mögött komoly pénzügyi források állnak, de az UEFA és a FIFA is kiemelt figyelmet fordít a pénzügyi fair play szabályainak betartására. A probléma azonban az, hogy Mbappé fizetése egyáltalán nem csillagászati összeg. 20 millió eurót keres évente, ugyanis amikor leigazolták, még csak 19 éves volt. 

Megtorpant a párizsi projekt

A gazdasági válság rengeteg csapatot érzékenyen fog érinteni azok közül, akiknek nincs erős akadémiai hátterük a keletkező lyukak betömésére. A Paris Saint-Germain a világ különböző pontjairól vásárolt szupersztárok összessége. Ez nehezítheti a csapat együtt tartását, és a Bajnokok Ligája megnyerését, ami ennek a csapatnak a Szent Grálja. Mbappé célja egyértelműen az Aranylabda elnyerése egy napon, amit a PSG játékosaként nehezen szerezhet meg. Mindjárt más a helyzet, ha a Real Madrid futballistájaként próbálkozik. 

Több reklámbevétel a játékos számára

Talán nem tudná a klub jelentősen emelni a játékos fizetését, de még jobban a köztudatban szerepelne Madridban. A Real Madrid a földkerekség legismertebb csapata, amelyből minden labdarúgójának előnye származik. Mbappé előtérbe kerülne, és az Aranylabda elnyerésére is jó esélye mutatkozhatna, ráadásul a különböző szponzori bevételei is jelentősen megnőhetnének. 

Miért nehéz az átigazolás megvalósítása

A Real Madridot is érintheti a gazdasági válság

Nyilvánvaló, hogy amennyiben a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerül a PSG, a Real Madrid sem fogja megúszni veszteségek nélkül. Nem fognak olyan üzletet kötni, amely pénzügyileg nem tökéletes a számukra. Még a Real Madrid sem egy feneketlen kút, a profit pedig csökkenni fog. Még mindig nem láthatjuk pontosan, hogy miként, és milyen mértékben befolyásolja ez a helyzet a klub átigazolási politikáját. 

Mbappé fizetését emelni kell

A Real Madrid hagyta Mbappét kicsúszni a kezei közül 2017 nyarán, amikor már megvolt az elvi egyezség, de végül azt mégsem kötötték meg. A transzfer azért hiúsulhatott meg, mert a 19 éves játékos évi 12 millió eurós fizetést kért. Ez felborította volna a fizetési hierarchiát a csapaton belül. Példának okáért Ramos és Bale keresnek most 14 és fél millió eurót egy év alatt nettóban, ezért a királyi gárda ennyi pénzért inkább nem igazolta le a támadót. 
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK