McManaman: Håland számára túl korai lenne még a Madridba igazolás

A Real Madrid korábbi játékosa papírra vetette, hogy mit gondol a Håland, Pogba és Militão kapcsán napvilágott látott pletykákról

A Real Madriddal kapcsolatos pletykákat, amelyek szerint a klub érdeklődik Erling Håland és Sadio Mané iránt, a helyükön kezelem.
Függetlenül attól, hogy végül miként alakul a Bajnokok Ligája idei kiírása, a világ legjobb csapatai jelenleg az angol együttesek. A Real Madrid és a Barcelona nincs ott a csúcson.

Mindketten szeretnének egy újrakezdést, igazolnának néhány új játékost, mivel ez az idény mindkettőjük számára csalódást keltő volt eddig, szóval fel fogják forgatni a keretüket. Persze nem gondolom, hogy teljesen esélytelen, hogy Sadio Mané végül a Real Madridban, Mohamed Salah pedig a Barcelonában kössön ki.

Haland

Ami a Borussia Dortmund támadóját, Erling Hålandot illeti, egyértelmű, hogy korai még elhagynia a csapatát, hiszen boldognak tűnik ott, de ami ennél is fontosabb, folyamatosan játszik és gólokat szerez.

Akkor kellene váltania, amikor már sokkal több tapasztalatot szerzett, mondjuk 200 dortmundi mérkőzéssel a háta mögött, 20-30 BL-meccsel a stoplisában, nem pedig azonnal fejest ugrani egy olyan óriásklubba, mint a Real Madrid.

Láthattuk, hogy mi történt ebben az idényben Luka Joviccsal, aki lényegében alig ért labdához a Real Madridban, miután csodálatos idényt tudhatott maga mögött Németországban. Hålandnak nincs szüksége ilyen nyomásra, ráadásul a Real Madrid a hírek szerint inkább Kylian Mbappé iránt érdeklődik, vagyis kettejüknek nem kell egyszerre oda mennie.

Az azzal kapcsolatos pletykák, hogy Paul Pogba most már a Manchester Unitedben képzeli el a jövőjét, talán arra utalnak, hogy a Real Madridot már nem érdekli a középpályás…
Pogba nem játszott eleget ebben az évben ahhoz, hogy felkeltse olyan csapatok érdeklődését, mint a Real Madrid.

Ha marad, játszik, és újra összeszedi magát a Unitedben, akkor úgy gondolom, hogy nagyon könnyen visszakerül a kezdőcsapatba. Nemanja Matić idősebb nála egy évvel, ahogy Juan Mata is, Paul pedig egyértelműen van olyan jó, hogy Bruno Fernandes mellett betöltse ezt a pozíciót, és nem gondolom, hogy bármi gond lenne ezzel arrafelé.

Pogba

Nyilvánvalóan megvan benne az a tehetség, ami egy Manchester United középpályástól elvárható, persze amíg egészséges és fitt. De ez az idény azzal telt, hogy vártuk a híreket a jövőjével kapcsolatban. Pogba még nem mondta ki, hogy maradni akar, vagy távozna inkább.

A gyenge kezdés ellenére a Tottenham mestere, José Mourinho továbbra is érdeklődik Éder Militão iránt…
Lehet, hogy a debütáló idényében nem igazán tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba a Real Madridban, de az előző idényben lenyűgözött az, amit a Portónál csinált, és úgy gondolom, hogy egy kiváló középső védő.

Militao

A Portóban játszani Portugáliában más, mint a Real Madridban Spanyolországban. De amikor láttam, ahogy a BL-ben teljesített, értelmet nyert az, hogy a blancók leigazolták. Militão madridi sorsát igazából az pecsételte meg, hogy visszatért Zinédine Zidane, aki ragaszkodott korábbi, jól bevált védőnégyeséhez. Ezért a brazil számára igen nehéznek bizonyult a kezdőbe kerülés.

De Militão a Portóban kiváló középső védő volt, és úgy gondolom, hogy az a megfelelő időszak, ami alapján érdemes őt megítélni.

Forrás: Horseracing
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK