Håland a legtermékenyebb a csatárjelöltek között

  • Gy. András
  • April 1, 2020, 11:42 a.m.
A Real Madrid már elkezdte megtervezni a 2020/2021-es idényt, a igénylistájuk egyik helyén pedig egy 9-es érkezése is szerepel.

Zinédine Zidane számára sem Luka Jović, sem pedig Mariano Díaz nem meggyőző, egyikük sem lépett elő, hogy levegyen némi terhet Karim Benzema válláról.

A blancók számára Cristiano Ronaldo 2018-as távozása óta gondot jelent a gólszerzés, és bár Jović az előző nyáron 60 millió euró ellenében átigazolt az Eintracht Frankfurtból, a klub készen áll újra piacra menni egy vérbeli csatárért.

A Real Madrid listájának első helyén Erling Håland áll, aki ebben az idényben eddig 33 mérkőzésen 40 gólt számlál úgy, hogy a Red Bull Salzburg és a Borussia Dortmund csapatát is erősítette.

A norvég minden sorozatban halálosnak bizonyult, ahol pályára lépett, de különösen igaz ez a Bajnokok Ligájára, ahol olyan termékeny, hogy a blancóknál a Cristiano utáni korszakban nem volt példa hasonlóra.

Az adatok, elemzések is jól mutatják, hogy mi történik a pályán. A Driblab elemzése alapján látható, hogy Håland minden szempontból túlszárnyalja a blancók többi jelöltjét a 9-es posztra (Kylian Mbappé, Lautaro Martínez, Timo Werner), de még Benzemát is.

Mbappé egy komplettebb játékos, de senki sem hatékonyabb a tizenhatoson belül, mint Håland, hiszen a norvégnak mindenki másnál kevesebb lehetőségre van szüksége a gólszerzéshez.

Haland és a többiek

A 19 éves játékos hihetetlen, 48%-os eredményességi mutatóval rendelkezik, ami a Dortmundnál mutatott kiváló formájának köszönhető, tekintettel arra, hogy 22%-os mutatóval hagyta el a Salzburgot. Ezt is csak Mbappé tudja megközelíteni.

A Driblab xG kimutatásából az is látszik, hogy Håland esetében van a legnagyobb esélye annak, hogy ha a játékos kapura lő, akkor abból gól születik. Igaz, hogy kevesebb alkalommal célozza meg a kaput, mint a többiek, de a kapus közelében lényegében halálos.

Haaland

Lautaro Martínez neve is felmerült a Bernabéuban, de az ő esélyeit csökkentik, hogy EU-n kívüli játékosnak számít (bár előfordulhat, hogy jövőre már nem ez lesz a helyzet).

Az ő xG mutatójából az látszik, hogy az Inter csatára nem olyan pontos befejező, mint a norvég, de többször van játékban, és változatosabb helyeken tűnik fel.

Timo Werner esetében is ugyanez a helyzet, ám a német hatékonyságban felülmúlja argentin vetélytársát, kevesebb helyzetre van szüksége a gólszerzéshez.

xG

Ha Håland az a 9-es, akire a Real Madridnak szüksége van, akkor Mbappé még ennél is több: egy valóra vált álom.

A francia támadó nem fog mindent egyedül megváltoztatni, de szinte biztos, hogy vele garantált a siker. A tanulmány szerint Mbappé is több gólt szerzett a vártnál az elmúlt években.

Ő az, akiben minden megvan, de ha a Real Madrid egy igazi tizenhatoson belüli lesipuskást keres, akkor Håland az emberük. De a Bernabéuban azt is tudják, hogy ha egyszer Mbappé mellé sikerülne állítaniuk a norvégot, akkor a gólszerzési problémáik a múltba vesznének.


Hozzászólások

Tabella