Éder Militão bizonytalan madridi jövője

A brazil hátvéd a kezdőcsapatban kapott volna helyet a Manchester City ellen, a Real Betis elleni teljesítménye azonban kétkedésre ad okot vele kapcsolatban.

A Real Madrid csapata döntőt játszott a Benito Villamarínban, és elveszítette azt. Éder Militão is tisztában volt ezzel. Tudta azt is, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a City 2-1-es győzelme során Sergio Ramos piros lapot kapott, így a visszavágón neki kell szerepelnie az spanyol pozíciójában.

„Nagy jövőt jósolok neki” – mondta Zidane a nyári szerzeményről még novemberben. „Való igaz, még nem játszott sokat, de ő a harmadik számú középhátvédünk, és számítok rá.”

A koronavírus felborította a szezon menetét, így Militão jövője sem olyan biztos már, mint ahogy azt eddig gondolhattuk. Kétségek keringenek a teljesítménye és a fejlődése körül.

Az a novemberi megjegyzés azt jelentette, hogy Nacho hátrébb került a rangsorban. A védelem jolly jokere minden lehetséges trófeát begyűjtött már habfehér színekben, teljesítménye pedig stabil volt ugyan, de semmilyen előrelépést nem fedezhettünk fel benne. Logikus lépésnek tűnt tehát, hogy brazil kollégája vegye át a harmadik számú középhátvéd szerepét.

Éder Militao

A fiatal játékos nyáron 50 millió euró ellenében tette át a székhelyét Madridba, ami kockázatos vállalkozás volt nemcsak a klub, de Juni Calafat részéről is, aki az utóbbi években a nagy döntéseket hozza. Carvajal és Nacho betegsége miatt Militão biztos kezdő volt a Betis ellen, Zidane a jobbhátvéd pozíciójában szerepeltette. Ez ismerős terep volt már számára, hiszen a Portóban sokszor játszott ezen a poszton. A kétségeket azonban nem eloszlatta, hanem inkább felerősítette mutatott performanszával.

Nem használta ki a kínálkozó alkalmat

Ha a statisztikát vesszük alapul, Militão nem teljesített jól. 64 passzából 48 ért célba, 12 párharcából mindössze 5-t nyert meg, emellett hét labdaszerzés fűződik a nevéhez. Ez utóbbi adat pontosan a fele Varane mutatójának, a francia 14 alkalommal avatkozott sikeresen játékba. Militão három szabálytalanságot követett el, és szenvedett a sziporkázó Nabil Fekirrel szemben.

Az elmélet szerint ő játszott volna a BL-nyolcaddöntő visszavágóján Ramos pozíciójában, Nacho helyett. Több mint 300 perccel többet töltött már pályán, mint spanyol társa. Kétség sem férhet hozzá, hogy Ramos és Varane a két elsődleges választás, egyenként több mint 3000 játékperccel.

Militão ebben az idényben tevékeny részese volt a Real legszörnyűbb vereségeinek, köztük a PSG elleni kapitulációnak, de pályán volt a Mallorca elleni bajnoki, és a Real Sociedad elleni Király-kupa találkozó alkalmával is, és a Betis is felkerülhet erre a listára. Még gólt sem szerzett eddig (habár ugye nem ez a fő feladata), és egyelőre nem bizonyítja azt, amit a klub elvárna tőle: hogy Ramos hosszútávú helyettese legyen. Márpedig ezért került ide nyáron.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK