ifj. Lorenzo Sanz: Édesapám kivételes szenvedéllyel szerette a Real Madridot

  • B. Dániel
  • March 23, 2020, 7:23 p.m.
Családja (két fia, ifjabb Lorenzo és Fernando, valamint veje, Míchel Salgado), illetve volt játékosai is búcsúznak a Real Madrid korábbi elnökétől.

ifj. Lorenzo Sanz:

„Ez egy kemény időszak az egész családnak, és a madridizmus számára is. El lenne ragadtatva, ha még láthatná, milyen nagyra értékelik most. És erre teljes mértékben rá is szolgált az alapján, amit Madridért és a családjáért is tett.” 

„Nehéz idők ezek… Nem kívánom azt senkinek, amin édesapámnak át kellett mennie. De a család dolga, hogy összefogjon, illetve, hogy kiálljon a nyilvánosság elé és reagáljon mindenkinek. 500 üzenetre kell válaszolnom. Hihetetlenek az üzenetek, melyekben az emberek a támogatásukról biztosítanak. Nagyon rossz, hogy nem tudtam átadni édesapámnak ezeket az utolsó napjaiban. Messziről próbáltuk támogatni, mivel nem lehettünk mellette.”

„Mindenki számára nyilvánvaló, mit is ért el a Real Madrid elnökeként. De ő az édesapám, tehát számomra sokkal többet jelentett, nem csak annyit, hogy a Real Madrid elnöke volt. Madrid is az egyik gyermeke volt. Mióta az eszemet tudom, minden vasárnap a Bernabéu stadionba vezetett az utunk.  Kivételes szenvedéllyel viseltetett a Real Madrid iránt. Ott segített, ahol tudott, először szimplán vezetőként, majd alelnökként… egyre fontosabb szereplővé vált a klub életében, ezt pedig a klub iránti szenvedélye alapozta meg. Minden más csak a második lehetett nála a sorban, mert a Real Madrid is a családja volt.”

Fernando Sanz: 

„Egy alázatos ember, aki a Real Madridnak szentelte az életét. Rengeteg erénye volt, és ezt nem csak azért mondom, mert az édesapámról van szó. Jó érzés, hogy ennyi együttérző üzenetet kapunk. Csak hálával tartozom azért, amilyen elismeréssel beszélnek most róla az emberek. Ezt a helyzetet még fájdalmasabbá teszi, hogy nem lehettünk mellette a legnehezebb óráiban. Az általa képviselt értékeket sikerrel nevelte belénk.” 

„Minden játékosa kifejezte a szeretetét iránta, mert olyan emberről van szó, aki nyomot hagyott a klub történetében. Emlékszem, amikor Madrid az utcákra tódult a Bajnokok Ligája megnyerését követően. Melegséggel töltenek el az utóbbi órákban kapott támogató üzenetek. Nem csak édesapa volt, hanem egy példakép, aki nem csak a családfő volt, hanem ezen túlmutatóan emberek sokaságát vezette.”

„Letörtek vagyunk, rettenetesen érezzük magunkat. Édesapám soha nem akarta elhinni, mennyire hihetetlen személyiség volt. Mindenki, aki életének része lehetett, kivételezettnek érezhette magát.” 

Míchel Salgado: 

„Egy családtagot veszítettem el, akit majdhogynem az apámnak tekintettem. Belém vetette a bizalmát, én pedig az ő révén teljesíthettem a gyerekkori álmomat, hogy a Real Madrid futballistája legyek. Később egy ennél is nagyobb megtiszteltetés ért, hiszen a családjának a tagja lettem, az életének a része. Amit iránta érzek, sokkal több annál, minthogy szavakkal kifejezhessem. Mindig emlékezni fogok az együtt töltött időkre.”

„Annyi történetem van róla. Az egyik legkedvesebb a bemutatásom napjához köthető, mert azt mondta akkor, hogy én sokáig fogok ennél a klubnál maradni. És ez így is lett. Ez volt életem egyik legszebb pillanata, és a legjelentősebb, amit mellette élhettem meg. Feledhetetlen az itt nyert két Bajnokok Ligája. Lorenzo volt az az ember, aki hitet adott neked, hogy folytasd a fejlődést. Mindig azt mondta, a döntőkig eljutni nem elég, azokat meg is kell nyerni.” 

Iván Campo:

„Lorenzo az elnököm volt, de a fiaként kezelt engem, amikor egyedül éltem Madridban. Még a szilvesztert is az otthonában tölthettem.”

Manuel Sanchís: 

„Mindig átlátta, hogy mi is történik egy futballcsapat öltözőjében. Nagyon közel állt hozzám. Az első pillanattól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy egy egyenes embert tisztelhetek benne.”

Fernando Morientes: 

„Szoros volt a kapcsolata az öltözővel. Mindig úgy érezhettük, hogy velünk van. Jóban voltam a fiával, Fernandóval, ennek köszönhetően az ő személyiségét is jobban megismerhettem. Órákat el tudott tölteni a Real Madridhoz köthető anekdoták elmesélésével.” 
 


  • Forrás: realmadrid.com, marca.com
  • Szerző(k): B. Dániel

Hozzászólások

Tabella