Raúl: Egy madridi legenda Németországban

A következő írás az egyik személyes kedvencem, Raúl Gonzalez pályafutásának Németországban töltött időszakát dolgozza fel, természetesen madridi kitekintésekkel. A cikkben a német futball két ismert alakja, a világbajnok Julian Draxler és a többek között drákói szigoráról ismert többszörös német bajnok edző, Felix Magath emlékszik vissza a spanyol klasszis gelsenkircheni éveire.

Guti távozása után mindössze egy nappal Raúl Gonzalez is bejelentette, hogy távozik a Real Madrid együttesétől. A két legenda szinte mindent együtt csinált végig a klubnál. Guti 1986-ban csatlakozott az egyesülethez, Raúl pedig hat évvel később követte. Egy korosztályhoz tartoztak. Az egymással rúgatott góljaik, valamint a közösen megnyert európai trófeák túlélték a zűrzavaros és sikermentes időszakokat, valamint a folyamatos edzőváltásokat is. Végül pedig egyszerre, 24 óra leforgása alatt hagyták el szeretett klubjukat. 

2010 nyara volt, amikor José Mourinho elkezdte Madridban a csapat újjáépítését. Mourinho tisztában volt vele, hogy fel kell ráznia az együttest, mivel a csapatban szinte fóbia alakult ki a Bajnokok Ligájával kapcsolatban az ott elszenvedett sorozatos kudarcokat követően. Érkezését követően azonnal közölte a csatárral, hogy ugyan örülne neki, ha a keretben tudhatná az öltözőben betöltött szerepe miatt, de a tényleges szerepe a pályán minimálisra csökkenne. 

„Elértem egy pontra, amikor úgy éreztem, lezárult a korszakom a Real Madridnál.” – emlékezett vissza a támadó, közvetlenül a Manchester United elleni Bajnokok Ligája elődöntőt megelőzően, amelyre már a Schalke 04 játékosaként készült. 

„Ahhoz, hogy továbbra is élvezhessem a játékot, egyszerűen muszáj volt távoznom.”

Amikor valóban elhagyta Madridot, nem tudhatta, milyen sikeres időszak vár majd rá Gelsenkirchenben. Hogy élethosszig tartó barátságok köttetnek, hogy az európai kupasorozatokban akkoriban rekordnak számító gólterméséhez mennyit tesz még hozzá. Abban biztos volt, hogy még nem akar a tengerentúlra menni. 33 évesen úgy érezte, ennél még több van benne. Az volt a kikötése, hogy olyan csapathoz kerüljön, amelyik a Bajnokok Ligájában szerepel, valamint az öt legnagyobb európai bajnokság egyikének a tagja. 

Amikor Raúl bejelentette a távozását, még nem dőlt el, hogy hol folytatja. Ugyanakkor saját maga szűkítette le két országra a lehetséges célállomásokat, Anglia és Németország jöhetett szóba. Sir Alex Ferguson régóta nagy csodálója volt Raúlnak, sőt, az ezredforduló táján egyenesen a világ akkori legjobb játékosának tartotta, és mindig kacérkodott a gondolattal, hogy az Old Traffordra csábítsa. Ennek ellenére végül úgy döntött, hogy nem kísérli meg az átigazolást, mivel Michael Owen már a vörös ördögök keretének tagja volt. 

„Beszéltünk az ügynökével a lehetséges átigazolásról, de már nálunk volt Javier Hernández, és a rendelkezésünkre állt Wayne Rooney, Dimitar Berbatov, illetve Michael Owen is. Ezért végül úgy döntöttünk, mégsem élünk a kínálkozó lehetőséggel.” Ezek már Ferguson szavai 2011-ből, majdnem egy évvel az eset után. „Ha nem lett volna a keretben Owen, lehet, hogy leigazoltam volna.” 

Ennek a nyilatkozatnak az idején Raúl egy elég érdekes szituációban találta magát. Ő, és a Real Madrid is érdekeltek voltak a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A Schalke korábban még sohasem jutott el idáig, a Real pedig nyolc év után volt érdekelt ismételten a legjobb négy között. Egy vad, elképzelhetetlennek tűnő forgatókönyv alapján Raúl akár előző egyesületével (vagy a korábbi örök rivális Barcelonával) is találkozhatott volna a döntőben, amennyiben a német csapat kiverte volna a Manchester Unitedet. A gelsenkircheni együttes aztán összesítésben 6-1-es, megsemmisítő vereséget szenvedett az angoloktól, a kupát pedig végül a Barcelona hódította el. De ez Raúl és a Schelke számára akkor már visszavonhatatlanul egy sikersztori volt, ezt senki sem kérdőjelezhette meg. 

Raúl igazán figyelemre méltó dolgokat ért el Németországban, főleg, hogy úgy tekintettek rá, mint egy, a csúcson már jócskán túl lévő legenda, aki csak árnyéka korábbi önmagának. A Real Madridnál töltött utolsó szezonjában mindössze hét gólt ért el 39 meccsen, ami az egész pályafutása legrosszabb gól/meccs mutatójának számított. Még csak a debütáló idényének sem ért a közelébe, akkor ugyanis 17 évesen 16 alkalommal köszönt be. Az embereknek komoly kétségei voltak azt illetően, hogy leteszi-e a névjegyét a Bundesligában. Ráadásul kifejezetten lassan lendült játékba, szeptember és november között mindössze egyszer volt eredményes. 

A klubnál azonban nem aggódtak annyira Raúl miatt, mint azt a média tette. Amikor a következő júliusban edzője, Felix Magath nyilatkozott, ez volt a véleménye a nehézkes kezdésről (valamint arról, hogy viszonylag későn csatlakozott a csapathoz az előszezon során): „Bár Raúl mindössze három napja edzett a csapattal, és volt még lemaradása, már ekkor is megmutatta, milyen nagyszerű képességekkel is rendelkezik.”

„Az együttes élére állt, és folyamatosan kommunikált a csapattársaival. Ugyanakkor soha nem helyezte magát túlságosan előtérbe, beilleszkedett a csapatba. Ritkán találsz ilyen játékost. Egy igazi csapatember.”

Magath el volt ragadtatva Raúl szerződtetésétől a médiának tett nyilatkozatai alapján, ugyanakkor úgy érezte, hogy némi taktikai kihívást jelent a spanyol csatár beillesztése a csapatba olyan játékosok mellé, mint Klaas-Jan Huntelaar, Jefferson Farfan, és Julian Draxler. Magath úgy vélte, Raúl túl lassú a kontrajátékhoz, de az egyéb erősségei feledtették a sebességének hiányát. 

„Nagyon higgadt, remekül mozog be az üres területekre, sokat fut és dolgozik a pályán. Világklasszis.” – ezek is a német edző szavai a csatárról. 
Raúl igazán novemberben lendült bele, amikor minden megváltozott. Két héttel a St. Pauli elleni dupláját követően mesterhármast szerzett a Werder Bremen ellen. Decemberben ismét háromszor talált be egy mérkőzésen – ezúttal az 1. FC Köln esett áldozatul a megújulásának. 

Tavasszal az ő gólja jelentette az 1-0 arányú győzelmet a német kupa elődöntőjében a Bayern München ellen, így a Schalke hat év után játszhatott ismét döntőt a sorozatban. Ez a menetelés kéz a kézben járt a Bajnokok Ligájában bemutatott sikeres szerepléssel. 

Raúl Németországban is használta az egyik legfőbb fegyverét. Előszeretettel emelte át a kapusokat, amivel 15 éven keresztül kergette őket őrületbe. Ezt a lövésfajtát egyszerűen nem lehetett nem csodálni. A legnehezebb szögekből, bármelyik lábával sikeresen tudta alkalmazni. A csapattársai folyamatosan kérdezgették, hogyan tudnák ezt a technikát ők is átvenni tőle. 

„Hihetetlen, ahogyan alá tudott bökni a labdának. Annyira könnyedén meg tudta csinálni, amikor szemtől szemben állt a kapussal.” – ezt már Julian Draxler, Raúl korábbi csapattársa nyilatkozta róla. 

Draxler visszaemlékezései szerint ő is meg szerette volna tudakolni, mi a titka ennek a lövésformának. „Egyszer megkérdeztem edzésen, mégis hogy csinálja. A válasza ez volt: Nagyon egyszerű. Ha a kapus túl közel van, egyszerűen csak bökd meg. Tízből kilencszer bejön. És közben csak mosolygott. Én pedig csak arra tudtam gondolni, ha tényleg ilyen egyszerű lenne, akkor mindenki meg tudná csinálni.”

Draxler azért merített néhány olyan kézzelfogható dolgot, amelyet a későbbiekben tudott hasznosítani, ez pedig a lehető legnagyobb örömmel töltötte el, és erre a mai napig büszkén emlékszik vissza. „Szereztem néhány gólt emeléssel én is, mert emlékeztem arra, amit mondott.”

Eléggé valószínűtlennek tűnhet, de ők ketten barátok lettek, és ezt a barátságot a mai napig ápolják. Draxler mindössze 18 évesen került fel a Schalke felnőttcsapatához, így éppen időben találkozott a pályafutása vége felé járó Raúllal. Nem szégyellt tanulni az élő legendától, aki pedig az egész pályafutására jellemző jóindulattal viseltetett a fiatal tehetség iránt, és örült, hogy a szárnyai alá vehette a pályán és azon kívül is. 

„Minden edzésen néztem a mozgását, és figyeltem a képességeit. Ő pedig felismerte, hogy én fejlődni akarok. Tehát tanácsokkal látott el.” 

Draxler sokszor a bal oldalról indulva játszott, Raúl pedig egy sorral előtte helyezkedett el. „Ha balszélsőt játszottam, mindig elmondta, hogyan és hova mozogjak, amikor együtt voltunk a pályán. Ez sokat segített nekem.” – emlékszik vissza a német világbajnok. 

A szezon végére teljesen egyértelművé vált, hogy Raúl milyen fontos tagjává vált a csapatnak. Mindenki el volt ragadtatva tőle. A szurkolók a nevét skandálták. Úgy kezelték, mint aki a kezdetektől fogva közülük való. Egy ilyen első évet követően Raúlt már nem érdekelte, hogy a következő évben nem mérettethetnek meg a legrangosabb európai kupasorozatban, ettől függetlenül ragaszkodott a klubhoz. A Schalke pedig rengeteget kapott a játékostól a futballtudás mellet is: egy igazi vezért, tapasztalatot, és karaktert. És ezen felül még rengeteg olyan kézzelfogható pozitívumot, ami egy ilyen halhatatlan, elegáns emberből áradhat.

Pályafutásának ebben a szakaszában Raúl révbe ért. Ő Madrid hercege. Mindig is az lesz. De azt a terhet, ami ilyen felelősséggel jár, nem lehet a végtelenségig cipelni. A sajtó folyamatosan az ember sarkában van, nagyítóval lesi minden lépését – ezek az évek nyomot hagynak az ember lelkében. Mourinho érkezésével, és Raúl távozásával a feszültség egyre csak nőtt és nőtt, és végül már egy visszataszító szintre jutott. Képzeljék el, ha Raúl annyi Madridban eltöltött idő után még ragaszkodott volna pár évig a klubhoz, és aztán részese lett volna ennek a harcnak, amely pusztító tornádóként söpört végig Mourinho körül.

„Mourinho harmadik évében kialakultak a klikkek, amit kívülről is lehetett érzékelni. De ahhoz, hogy kiforrott véleménye legyen az embernek, ismernie kell a probléma gyökerét. Amikor ott voltam, sok ember mondott olyan dolgokat, amelyek nem feleltek meg a valóságnak. Mourinho egyértelműen megosztotta az embereket. Megosztottság volt a csapaton belül is. Ugyanakkor a pályán látszott a csapaton, hogy nagyon jó munkát végzett.” – ezek már Raúl gondolatai 2016-ból. 

Visszatekintve a Madridban rá nehezedő teherre, a támadó szerint egyértelmű volt, hogy ekkorra elérte azt a pontot, amikor távoznia kell. A végén már, amikor nyilvánvalóan visszaesett a játéka, nem tudott koncentrálni az edzésekre, és egyáltalán a labdarúgásra, ugyanis azzal vádolták, hogy visszaélt a klubnál meglévő hatalmával és erejével. 

A Schalke csapatánál viszont megtalálta azt a nyugalmat, amire szüksége volt. Nem olyan mértékű teher volt a vállain, és a média sem tanulmányozta nagyítóval. Amikor a Schalke nyert, örömünnep volt. Amikor pontokat vesztettek, nem hívták tetemre, ellentétben a madridi időszakkal. Németországban mindenki körülötte sürgött-forgott, hogy biztosíthassák róla, otthon van.

„33 évesen is garanciát jelentett a támadójátékban. A Schalke kiváló támadósorral rendelkezett, melynek Raúl volt az ékköve.”– ismét Magath szavait idézzük. 

A játék iránti elkötelezettsége mit sem csökkent. Ez egy olyan rá jellemző vonása volt, amelyet tinédzser kora óta a pályán is folyamatosan megtestesített, és végigkísérte a teljes pályafutásán keresztül. Közismert volt arról, ahogyan üldözte a védőket a pályán, nem egy alkalommal labdát szerezve. A védekezés terén meglévő intelligenciája mindig is mély benyomást keltett. „Rendkívüli képességekkel rendelkezett, a tizenhatoson belül és közvetlenül a kapu előtt is. Igen széles volt a repertoárja.” – vélekedett a német szakember. 

Magath nem késlekedett kifejezni a háláját, miután le tudták igazolni Raúlt. Egy interjúban ki is emelte, hogy milyen szerencséjük volt ezzel, és Christoph Metzelder megszerzésével kapcsolatban is hasonló jelzőket használt, aki korábban, 2007 és 2010 között már a csapattársa volt a spanyol ikonnak a Real Madridnál. Ismét Magath szavait idézzük: „Metzelder révén tudtuk, hogy van esélyünk. Egyébként meg sem próbáltuk volna. Az első találkozást követően jó érzés fogott el. Természetesen voltak neki más lehetőségei is, így különösen sokat jelentett a szerződtetése, nemcsak a Schalke, de az egész Bundesliga számára.”

Mind Magath, mind Draxler rávilágított, hogy milyen jelentősége volt Raúlnak a futballon túl is, ugyanis kiemelték, hogy a csatárt melegszívűsége és szerethető karaktere a pályán kívül is jellemezte. 

„Egy őszinte és egyenes jellem, emellett igazi családapa.” – vélekedett Magath.

 „A pályán kívül is nagyon jó volt látni, ahogyan mindenki felé tisztelettel közeledett. Emlékszem, amikor az egyik első mérkőzésem után odajött az asztalhoz, ahol a családommal ültem. Gratulált édesanyámnak a gyermekéhez. Nagyon büszke voltam arra, hogy ezt az embert a csapattársamnak tudhatom. Barátok lettünk.” – vette át a szót Draxler. 

A német játékos elmondása szerint azóta is kapcsolatban vannak, felköszöntik egymást a születésnapjukon, és időnként egy kicsit ennél hosszabb beszélgetésre is jut idejük. 

Ahogyan Florentino Pérez fogalmazott Raúl távozásának a napján: „A Real Madrid nevét mindig magával vitte, a világ akármelyik szegletében is járt éppen. A szurkolók milliói vallhatják magukat Raúl-rajongónak. Ez nem búcsú, hiszen visszavárjuk őt ide. Ugyanígy volt annak idején Alfredo di Stéfano esetében is. A Real Madrid címere egyben az ő címere is, és az összes Real Madrid szurkoló egyben az ő rajongója is.”

Raúl elkerülhetetlen visszatérése végül 2018-ban valósult meg, amikor a klub U15-ös csapatát vette át, és rögtön bajnoki címig vezette őket. 

„Minden előfeltétele, és a megfelelő hozzáállása is megvan ahhoz, hogy jó menedzser legyen. Abszolút profi. A tapasztalat az még hiányzik, de ez jönni fog az évekkel. Várom a fejlődését. Nagyszerű edző válhat belőle.” – vonta le a végső következtetéseket a csillag egykori edzője, Felix Magath. 

Forrás: managingmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK