Florentino Pérez nyílt levele a Real Madrid socióinak

Az elnök nyílt levélben szólt a klubtagokhoz.

Kedves Klubtagok!

Először is minden jót kívánok nektek és családjaitoknak ezekben a kivételes és nehéz körülmények között, amelyet mind hazánkban, mind az egész világon tapasztalhatunk.

Emellett szeretném kifejezni minden madridista nevében az együttérzésemet azokkal a családokkal, akik közvetlenül érintettek a koronavírus világjárványban. Minden erőnkkel és bátorságunkkal azon vagyunk, hogy próbáljuk legyőzni az érintettek fájdalmát.

Ahogy már különböző kommunikációs csatornáinkon keresztül értesülhettetek, a klub minden szükséges intézkedést meghozott, és rendkívül elővigyázatosan jár el annak érdekében, hogy megpróbáljuk segíteni a vírus terjedésének lassítását. Szorosan együttműködünk a hivatalos szervekkel, és az egészségügyi szervezetek ajánlásait követjük.

A Real Madrid minden sporttevékenységet beszüntetett, mind az edzések, mind a mérkőzések tekintetében. Az irodáink és a Bernabéu-túra is zárva tart, a Real Madrid City összes rendezvényét, és a Real Madrid Alapítvány programjait is lemondtuk.

Pontosan emiatt azonban itt az ideje annak, hogy a Real Madrid 118 éves történelmének alapját jelentő értékeknek megfelelően erősek és egységesek maradjunk.

De annak is eljött az ideje, hogy külön kiemeljük a szolidaritást, mint érték, szigorúan betartva a hatósági útmutatásokat, és mindenek előtt otthonainkban maradva.

A Real Madrid továbbra is működik, a tagjai számára pedig az online csatornáin nyitva áll.

Szeretném mindenkinek megköszönni a megértést. A történelem legjobb klubjának részei vagyunk. A Real Madrid részei, amely soha nem adja fel, és amely emberek millióinak érzéseit közvetíti.

Együtt legyőzzük ezt a hatalmas kihívást. Ma minden eddiginél erősebben kívánom a legjobbakat nektek és családjaitoknak. Vigyázzatok magatokra, és remélem, hogy hamarosan újra találkozhatunk, és minden visszatér a normális kerékvágásba. Együtt meg fogjuk csinálni, miközben biztosak lehetünk abban, hogy újra élvezni fogjuk a Real Madrid játékát ugyanazzal a szenvedéllyel, ugyanazokkal az álmokkal, mint eddig. Ez az érzés a legnagyobb erőnk.

Meleg szeretettel,
Florentino Pérez
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK