2020. April 2., Thursday

A Real Madrid és a Franco-rezsim szövevényes története

  • N. Kristóf Balázs
  • March 17, 2020, 10:13 a.m.
A These Football Times-nak hála választ kaphatunk rá, hogy vajon igazak-e a királyi gárda és Franco tábornok kapcsolatát körülölelő összeesküvés elméletek. A cikkből kiderül az is, hogy Alfredo Di Stéfano miért választotta a Real Madridot a Barcelona együttese helyett.

Van egy sokat mesélt történet, melyet összeesküvés és zűrzavar árnyékol be. Egy történet, amely megelőzte Alfredo Di Stéfano Real Madridba igazolását. Az elbeszélés részletei már különbözőek lehetnek, attól függően, hogy éppen ki meséli, hogy kinek hiszünk, vagy éppen attól, hogy kinek szurkolunk. Dióhéjban a történet lényege azonban az, hogy a szélsőjobboldali diktátor, Franco tábornok, aki 1936 és 1975 között irányította Spanyolországot, valamilyen módon befolyásolta a játékos átigazolását azért, hogy Barcelona helyett végül Madridba tegye át a székhelyét.

Di Stéfano abban az időben a futball egyik legígéretesebb tehetségeként volt számon tartva, és mind a Barcelona, mind a Real Madrid egyesülete versenyben volt a megszerzéséréért. A helyzete meglehetősen bonyolultnak volt mondható – annak ellenére, hogy a kolumbiai Millonarios csapatában futballozott, az előző csapata, a River Plate szerint az átigazolása megszegett bizonyos szabályokat, így hivatalosan még az ő kötelékükbe tartozott a játékos. Jól látható tehát, hogy az argentin-spanyol futballista körüli tárgyalások már azt megelőzően is bonyolultak és elnyújtottak voltak, hogy az eleinte a legesélyesebb befutónak számító Barcelona érdeklődést mutatott volna iránta. 

Di Stéfano a Barcelonában

A körülmények, amelyek végül is Di Stéfano Real Madridba igazolását eredményezték, annak ellenére egyébként, hogy a játékos az előszezonban már pályára lépett gránátvörös mezben, homályosak és nehezen kibogozhatóak. Annyi azonban bizonyos, hogy az összeesküvés elméletek szálai kivétel nélkül Franco tábornokhoz vezetnek.

A teóriák között akadnak hihetőbbek és kevésbé hihetőbbek is. Talán a legszenzációhajhászabb ezek közül az a megközelítés, mely szerint a katalán csapat átigazolását intéző szakember Franco keze alatt dolgozott, így szándékosan juttatta előnybe a Real Madrid gárdáját a futballista megszerzésért folytatott versenyben. Mindenesetre egy sokkal hihetőbb forgatókönyvnek tűnik, hogy a spanyol hatóságok tettek keresztbe a Millonarios és a Barcelona közötti megállapodásnak, így kikényszerítve a katalán klub kihátrálását az üzletből, valamint megteremtve a Real Madrid számára a lehetőséget.

Ha valamelyik elméletnek van is némi igazságalapja, abba a királyi gárda rosszakarói azonnal belekapaszkodnak – beleértve a Barcelona vezetőségét is – és mindezt annak bizonyítékaként tartják számon, hogy a rezsim és a madridi egyesület összeköttetésben állt egymással. A Real Madridot gyakran említik a diktátor csapataként, amelynek ebből sok előnye származott az alkalmazott bánásmódot tekintve. Nem kevés ember állította azt, hogy a blancók akkori gazdagsága és sikerei mind a tábornokkal ápolt szoros kapcsolatnak voltak betudhatók.

Több oka is van annak, hogy ezek az állítások a közbeszéd elfogadott részéve válhattak. Ami biztos, hogy a mítosz fenntartásában a Barcelona szerepe egyáltalán nem becsülhető alá. A történet, mely szerint a királyi gárda szoros kapcsolatban állt a Franco-rezsimmel, teljes mértékben passzol abba a narratívába, melyet a katalán csapat közvetíteni szeretne. E szerint a Real Madrid szimbolizálja a kiépített rendet, a konzervatív és centralizált Spanyolországot, amelyen belül ők a demokratikus és független Katalónia szerepében tetszelegnek. Elszánt és esélytelenebb ellenfélként, akik a rezsim üldöztetése ellenére is sikeressé tudtak válni.

Real Madrid

Kétségkívül az olyan klubok, mint a Barcelona vagy az Athletic Club, melyek külön-külön Katalóniát és Baszkföldöt képviselik, szenvedtek a Franco-rezsim fennállása idején. Ennek oka, hogy nyelvjárásuk, kultúrájuk, valamint önazonosságuk hivatalos elismerését követelték a tábornoktól. A Franco által irányított Spanyolország a központosítottságon, az etnikai, kulturális és nyelvi homogenizáción alapult, így bárki, aki ezzel szembement, erőteljes elnyomással szembesült.

Ez volt az oka annak is, hogy 1941-ben az Athletic Club kénytelen volt megváltoztatni a nevét Atlético Clubra – ugyanis Franco megtiltotta, hogy a hivatalos spanyol nyelven kívül bármilyen más nyelvből átvett szavakat használhassanak az országban. A baszkoknak meg kellett szüntetniük azt az irányelvet is, amely szerint csak Baszkföldről származó játékosok csatlakozhatnak a klubhoz, ami az egyesület örökségének és hagyományának fontos részét képezte.

A Barcelona csapatának akkori helyzetéről is kering egy mítosz, mely azt foglalja össze, hogy miképpen viszonyult a rezsim a katalánokhoz. A történet egészen 1943-ig nyúlik vissza, amikor is a Király-kupa elődöntőjének első felvonásán a katalánok 3-0-ra győzedelmeskedni tudtak a királyi gárda ellen. Ekkor Franco tábornok egyik cimborája látogatást tett a Barcelona együttesénél, amely során emlékeztette őket, hogy csak a rezsim nagylelkűsége miatt futballozhatnak. Továbbá azt is javasolta a számukra, hogy a második összecsapáson már csak félgőzzel próbáljanak meg játszani.

A Real Madrid 11-1-re tudta megnyerni a visszavágót, ami az El Clássicók történelmében a legnagyobb arányú diadalnak számít azóta is. Természetesen ismételten nehéz megállapítani azt, hogy a történet milyen mértékig lett kiszínezve, de az egészen biztos, hogy nehéz elképzelni ilyen eredmény kialakulását pusztán természetes körülmények között. Mindemelett, a Barcelona együttesének szintén meg kellett változtatnia a nevét, valamint a katalán zászló sem maradhatott benne a csapat címerében. 

A regionális csapatok üldöztetésével szemben, a Real Madrid gárdája fele tanúsított magatartás könnyedén tűnhetett kivételezőnek. A rezsim szemében bajt okozó Barcelonával és Bilbaóval szemben, akik folyamatosan megtagadták a regnáló hatalmat és fenyegetést jelentettek Franco számára, a blancók a centralizáltság erejét, valamint a hagyományos spanyol nyelvet és kultúrát jelképezték.

Természetéből adódóan a centralizált hatalom a főváros erején alapult, és a rezsim mind politikailag, mind gazdaságilag Madrid köré szerveződött. Ebből kifolyólag a Real Madrid - mint a város legeredményesebb együttese és a kasztíliai identitás legtekintélyesebb képviselője - volt mindig is a diktátor kedvelt csapata.

Alfredo Di Stéfano

Franco tábornok rendszeres látogatója volt a királyi gárda mérkőzéseinek 1950 és 1960 között, különösen a csapat legeredményesebb időszakában, amikor is Di Stéfano vezérletével zsinórban ötször ülhettek fel Európa trónjára.

Ennek ellenére az a vélekedés, mely szerint a blancók sikerei kizárólag a rezsimhez köthetőek, egyértelműen túlzóak. Az általános feltételezések szerint a Real Madrid azért volt kiemelkedő, mert Franco támogatta őket. Ezzel szemben sokkal helytállóbb azt állítani, hogy Franco azért támogatta őket, mert olyan nagyszerűek voltak. A királyi gárda jelképezte mindazt, amit Franco is képviselt – az erős, központosított Spanyolországot, Madrid erejét, valamint a hagyományos kasztíliai értékeket.

A Real Madrid több szempontból is egy diplomáciai és politikai eszközzé vált a diktátor számára. Elsőként a klub sikerei, különösképpen az európai porondon, amelyek képesek voltak ellenkező képet mutatni Spanyolországról, mint ami a kontinensen addig kialakult róla. A Franco-rezsim elképesztően befelé forduló volt, az azonban mégis számított, hogy a többi ország hogyan vélekedik a spanyol nemzetről. A Real Madrid ehhez nyújtott kiváló PR eszközt, hiszen sikereivel egy boldog, gazdag és egységes Spanyolország képét sugározta a kívülállók felé.

Másodsorban Franco nyilvánvaló kiállása a Real Madrid mellett értelemszerűen hozzásegítette ahhoz is, hogy fellépjen Katalóniával és Baszkfölddel szemben, akik a futballt kulturális és nyelvi identitásuk kifejezésére, valamint a rezsimmel szembeni elégedetlenség kinyilvánítására használták fel. A Barcelona és a Real Madrid volt magasan a két legeredményesebb spanyol egyesület. Franco jól tudta, hogy minden hozzájárulás a királyi gárda számára felér egy elutasítással a katalánoknak, akiknek a mozgalma a legnagyobb veszélyt jelentette a spanyol egységre a diktátor szemében.

Irónikus, hogy a Barcelona szórványos támogatása Franco részéről csupán a lekicsinyítést, megalázást szolgálta, mégis napjainkban a gránátvörösök ezt a madridi riválisuk cukkolására használja fel. Így szól az a hírhedt szóhasználat, mely arra a kettőségre utal, amivel a Barcelona együttesének fanatikusai rendszerint előhuzakodnak: a gazdag, konzervatív és jobboldali Real Madrid szembenállása a progresszív, liberális és baloldali Barcelonával.

A Franco-rezsimnek olyannyira negatív megítélése van a modern Spanyolországban, hogy bármiféle asszociáció, vagy együttműködés vele kapcsolatban felér egy gyilkossági vádemeléssel. Éppen ezért kifizetődő ezt a mítoszt felnagyítani és eltúlozni a szurkolóknak és a csapatoknak, különösképpen a Barcelonának. Akárcsak a Manchester United Angliában, a Real Madrid is azok közé a csapatok közé tartozik, amelyeket a többi szurkoló és együttes kifejezetten hajlamos utálni. A feltételezett kapcsolat a tábornokkal tökéletes lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megmagyarázzák a klub páratlan sikerességét, valamint kitűnő indok arra is, hogy szembeállítsák magukat a gárdával.

Ramos és Messi

Nem kétséges, hogy a királyi gárda és Franco kapcsolatáról szóló mítosz fel van fújva és nagyítva. Mindez nem azt jelenti, hogy nem lenne igazság benne – Franco egyértelműen elkötelezte magát az egyesület mellett – de erős túlzás lenne azt állítani, hogy a blancók sikerei mind csak az ő közbenjárásának köszönhetők. 

Visszatérve Di Stéfano esetéhez, a rezsim feltehetőleg közrejátszott abban, hogy a futballista végül a Bernabéut választotta a Camp Nouval szemben. Az viszont kifejezetten elképzelhetetlen, hogy Francónak döntő szerepe volt mindebben, hiszen akkoriban a regnáló hatalomnak sokkal égetőbb feladatokkal kellett foglalkoznia, mint a labdarúgás világában történő átigazolások kezelése.

Végezetül kijelenthetjük azt, hogy ez a történet sokkal inkább tekinthető a Barcelona és a Real Madrid együttese közötti keserű, politikai rivalizálás megnyilvánulásának, mint bármi másnak. Ez a mítosz túllépi a labdarúgás határait, és egy oldalt elfoglalva a történelem amúgy is gazdag kötetében, tovább díszíti azt.


Hozzászólások

Tabella