2020. October 25., Sunday

Iker Casillas, az esélyek ellen harcoló legenda

  • Zs. Csaba
  • March 14, 2020, 4:04 p.m.
A tavaly szívproblémákkal küzdő, idén a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnökválasztásán az indulását bejelentő Iker Casillas végleg szögre akasztotta a futballcipőt. Ezzel a cikkel, a These Football Times írásának fordításával a legenda nagysága, valamint csodálatos pályafutása előtt szeretnénk tisztelegni.

A statisztikák alapján csak nagyon kevés esély van arra, hogy valaki, aki szeretne, ténylegesen profi labdarúgóvá váljon. Rengeteg gyerek lába mozgolódik élénken éjszaka a futball-labdákkal borított takaró alatt, miközben arról álmodoznak, hogy ők is kulcsszerepet vállalhatnak egy kupadöntőben. Ha viszont ezt a számot összevetjük azzal, ami azt mutatja, hány gyereknek sikerül ténylegesen valóra is váltani ezt az álmot, akkor meglehetősen alacsony arányt kapunk.

Michael Calvin – az elismert No Hunger In Paradise szerzője – szerint „azon gyerekek közül, akik 9 évesen belépnek valamelyik akadémiára, mindössze egyetlen százaléknak sikerül a futballt megélhetési szinten űznie. Továbbá, a másfélmillió utánpótláskorú, illetve utánpótlásbázison játszó gyerek közül átlagosan mindössze 180-an válnak profi játékossá a Premier League-ben. Ez 0,012%-os arányt jelent”. Függetlenül attól, hogy Angliában, Etiópiában, El Salvadorban vagy akárhol máshol játszó gyerekekről van szó, az arány nagyjából ugyanaz. A statisztika alapján egyszerűen kevés az esély arra, hogy tényleg sikerülhet, hogy tényleg profi labdarúgó válik az álmodozó gyerekből.

A kevés szerencsés egyike az az Iker Casillas, aki képes volt megvalósítani ezt a lenyűgöző álmot, aki sorozatosan emelhette magasba a trófeákat, és aki egy korszakot meghatározó játékossá tudott válni. A legendás spanyol nem mulasztotta el a pillanat adta lehetőségeket a profivá válása után. Nem, ő a lehetőségekből épített karriert.

A kapusok esetében nem túl gyakori, hogy a Bajnokok Ligájában már 18 évesen debütálhatnak. Igen ám, de Iker Casillasszal mégis így történt. Mindössze három nappal azt követően, hogy angyali arcát először megmutatta a La Ligában. Európai bemutatkozására már majdnem sor került két évvel korábban, a Rosenborg elleni idegenbeli mérkőzésen – amikor mesébe illő módon azért kérték ki az iskolapadból a szendvicsét éppen majszoló gyereket, mert a Real Madridnak szüksége volt egy cserekapusra, Bodo Illgner és Santiago Cañizares sérülése miatt. A nagy pillanatra viszont 1999-ig kellett várni, akkor viszont, az Olympiacos ellenében sor került a bemutatkozásra Európa legnagyobb versenysorozatában.

Alig egy évvel később Iker kesztyűi a legendás trófea hatalmas füleit is megérinthették – nem utoljára –, majd könnyes, csillogó szemeivel emelhette az ég felé, hiszen csapata legyőzte a Valenciát a sorozat döntőjében és Európa bajnokává avanzsált. Ha a 19. születésnapján, a tortáján lévő gyertyák elfújása közben valami ilyesmit kívánt, hihetetlen, de mindössze csak hármat kellett aludnia, míg valóra nem vált az óhaja.  

Két évvel később Iker újra a kontinens hőseként tündökölt. Az idény során a veterán César Sánchez mögött a padra szorult a csapaton belül, de társa sérülése miatt a Leverkusen elleni döntő vége előtt nagyjából 20 perccel pályára kellett lépnie. Casillas újra pályára lépett, és hősies módon segített csapatának a 2-1-es eredmény megtartásában. Attól a naptól kezdve Iker kirobbanthatatlanná vált a Real Madridból.

Stílusának és játékstílusának köszönhetően rengetegen kezdték elismerni a futball világában. Azon kevés alkalommal, amikor lenyűgöző tehetsége nem volt elengedő ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet – kivételesen mozgékony és atletikus volt, ezen képességek pedig lenyűgöző sebességgel, biztos csuklókkal és csodálatos reflexekkel párosultak –, akkor innovatív megoldásai mindenkit emlékeztettek arra, hogy ezt a kapust bizony megéri figyelemmel követni. Még úgy is, hogy a szurkolók épp elég bálványt kísérhettek figyelemmel a pályán a Real Madrid mérkőzésein.

Ő volt az egyik első olyan kapus, aki rövid ujjú mezben kezdett védeni – ennek érdekében odáig is képes volt elmenni, hogy mérkőzés közben vágja le a hosszú ujjú mez ujjait, ha éppen nem volt a felszereléseket tároló táskában rövid ujjú alternatíva. Ez részben a babonának, részben pedig a kényelemnek volt köszönhető.

A páratlan elismeréshez vezető madridi út során 16 szezont töltött el a világ legnagyobb klubjánál, és több mint 700 mérkőzésen lépett pályára a Real Madridban. Játszott az akadémián, de játszott a Tizedik megnyerésekor is. A blancóknak öt bajnoki cím, két Király-kupa, négy UEFA-szuperkupa megnyerésében is segített, nem is beszélve Európa legnagyobb, legendás sorozatáról, valamint az út során a vitrinbe kerüli többi, megannyi trófeáról. Ugyanakkor a Real Madridnál az ő ideje is lejárt idővel, váratlan távozása viszont lehetővé tette egy másik kultúrának, egy másuk klub szurkolóinak, hogy tanúi lehessenek annak a géniusznak, amit korábban a királyi gárdánál csodálhattak.

Casillas a nemzeti csapatba is előszeretettel és rendszeresen nyújtotta kiváló formáját, mutatta be sajátos védéseit. Ő is segített formálni minden idők egyik legnagyszerűbb nemzeti csapatát, amely mérkőzéseit a futball megszállottjai csodálattal nézték.

A kezdetek a nemzeti csapatnál is hasonlóan szerencsésre sikeredtek, mint a Real Madridnál. A 2000-es Európa-bajnokságon csak csere volt és egyszer sem lépett pályára, a 2002-es világbajnokságon viszont már fontos szerephez jutott. A torna előtti időszakban ugyan nagyon szeretett volna játszani, de megértette és elfogadta szerepét a magasabban jegyzett Cañizares mellett. Végül mégis ő lett a torna egyik legnagyobb győztese, egy szerencsétlen történésnek köszönhetően: Cañizares a világbajnokság kezdete előtt egy arcszeszes üveget ejtett a lábára, mely következtében olyan sérülést szenvedett, ami miatt kénytelen volt kihagyni a világ legnagyobb válogatott tornáját. És hát… ki más lépett volna a legendás Santiago helyére, ha nem Iker Casillas?!

Vetélytársa hiányából Iker valóságos előnyt kovácsolt magának, köszönhetően a tornán nyújtott teljesítményének. Lenyűgöző meccse volt Írország ellen a legjobb 16 között, ott érdemelte ki magának a „San Iker” becenevet is – aztán a negyeddöntőben csodálatosan védett Dél-Korea ellenében. A 2002-es világbajnokság nagyszerű előzményként szolgált azelőtt, ami azt követően történt a legendás hálóőrrel. Előrevetített egy még szebb, valóban példátlan mesét a spanyol válogatott életében.

A válogatottban 2000 júniusában mutatkozott be, Svédország ellen, ám akkor egy olyan nemzeti csapat kapuját őrizte, amely akkori generációja sosem tapasztalhatta meg, hogy milyen a győzelem íze vagy érzése egy jelentős válogatott tornán. Így igaz, hiszen Spanyolország utoljára 1964-ben, a Szovjetunió legyőzésével vált Európa bajnokává, ám akkoriban még Casillas generációjának szülei is csak gyerekek voltak.

Később sem tűnt igazán valószínűnek az a gondolat, hogy Iker a nemzeti csapatban is folytatni tudja a trófeák magasba emelésének szokását. Az, hogy a mai trófeagyűjteménye egy világbajnoki és két Európa-bajnoki címet is tartalmaz, meglehetősen megdöbbentően hat. Annak ellenére is meglepő ez, ha valaki ismeri Casillast és tudja, hogy mire is képes valójában. Iker viszont az a fajta labdarúgó volt, akitől nem állt távolt az elvárások túlteljesítése, és akkor is nyugodt tudott maradni, amikor a körülmények meglehetősen kedvezőtlen esélyekkel kecsegtettek.

2019 májusában Iker klubja megerősítette, hogy a hálóőrnek akut szívinfarktusa volt edzés közben, a sokk közepette pedig sokan a legrosszabbtól féltek. Öt nappal az eset után viszont a Porto 38 esztendős kapusa mosolyogva, a saját lábán hagyta el a kórházat, kéz a kézben feleségével, Sara Carboneróval. Akkor elismerte: „Meg kell értenem, hogy óvatosnak kell lennem, hiszen nagy szerencsém volt. Nem tudom, mit hoz a jövő, de a legfontosabb, hogy most itt vagyok, beszélhetek veletek és elmondhatom mindenkinek, hogy hogy érzem magam. Köszönöm szépen, hamarosan találkozunk.”

Ez volt az első olyan csata, amelyet Iker nem tudott vigyázó, megbízható kezeiben tartani, hiszen a csodát ezúttal nem az ő védései, hanem az orvosok és a műtétet végzők szolgáltatták. A végeredmény viszont ugyanarra emlékeztethet mindenkit: Iker továbbra is legyőzhetetlen maradt. Jól tudjuk, hogy Iker szinte egész életében az esélyek ellen harcolt, a lehetetlen dolgokat is megpróbálta és véghezvitte. Bolondok lennék, ha azt gondolnánk, hogy élete elkövetkező részében másképp fog tenni.

A legújabb bátor lépése is megvan már, Casillas útja tehát folytatódik. A következő, elsőre lehetetlennek tűnő kihívása egy új, de ambiciózus jövőbeli pályafutást vetít elő, melyben Iker a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke. Hogy pontosan milyen tervekkel vág neki a harcnak, azt a nyilvánosság előtt még nem jelentette be. A legendás kapus magabiztosan csak ennyit mondott az elnöki választásokon való indulásakor: „Együtt a világ legjobb futballjának tetejére helyezzük a szövetségünket.”

Kevesen vitatkoznának azzal a ténnyel, hogy ha végül őt választanák, akkor a szövetség vezetése meglehetősen biztos kezekbe kerülne. San Iker vigyázó kezeibe.


  • Forrás: thesefootballtimes.co
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella