Kubo eldöntetlen jövője

A fiatal japán futballista jövője nagyban függ attól, hogy Luka Modrić marad-e a Madridban, valamint attól, hogy Ødegaard visszatér-e a királyiakhoz. A következő hónapokban eldől, hogy a Mallorcánál kölcsönben szereplő Kubo hol folytatja pályafutását a következő idényben.

Kubo jövője Modrić-tól és Ødegaard-tól is függ
Az AS értesülései szerint még semmi sincs eldöntve, és sok fog múlni azon, hogy a Real Madrid nyáron miképpen határoz a kölcsönszerződésekkel, illetve az esetleges igazolásokkal kapcsolatban. Két kifejezetten fontos ügyet érdemes megemlíteni: Luka Modrić jövőjének alakulását Madridban, valamint azt, hogy Ødegaard visszatér-e a királyiakhoz, a kétéves kölcsönszerződésének félidejénél. Valószínűleg Kubo ellenzi ezt az opciót, de a leglogikusabb lehetőség a következő szezonra nézve az lenne, ha az egyesületnek sikerül találnia egy csapatot a fiatal japán futballista részére, ahol kölcsönben szerepelhet. Lényeges lenne, hogy ez olyan klub legyen, amelyik a legjobban illik Kubo karakteréhez, valamint harcban áll az európai kupaporondon is.

2019/20-ban a Real Madrid továbbra is bajban van a nem európai játékosokra vonatkozó kvótával
Az előző nyáron volt az is felmerült, hogy Kubo végül Madridban marad. A japán labdarúgó a felnőttekkel együtt teljesítette az előszezon kihívásait és pályára lépett a Castillában is. Mind ezek ellenére a nem európai játékosokra vonatkozó szabályozások miatt végül is eldőlt, hogy máshol kell folytatnia, hiszen a királyiak három kvótahelye már foglalt volt. A Mallorca, a Valladolid és a Leganés is kölcsönvette volna Kubót, így a Real Madrid úgy döntött, hogy megadja számára a lehetőséget ahhoz, hogy tapasztalatot szerezzen egy másik egyesületben az első osztályban.

Kubo gólöröme

Kubo szerepe a Mallorca bennmaradásért folytatott harcában
A Mallorcának köszönhetően a fiatal japán játékosnak lehetősége adódott, hogy bizonyítson egy olyan terepen, amihez foghatót eddig még nem tapasztalhatott. A Mallorca jelenleg a 18. helyet foglalja el a spanyol bajnokságban, így hatalmas küzdelmet folytatnak azért, hogy elkerüljék a kiesést. Eddig úgy tűnik, hogy Kubo kicsit sem érzi magát kellemetlenül ebben a szituációban. Három gól és három gólpassz szerepel a neve mellett. 74 megkísérelt cselével a 9., 46 ellene elkövetett szabálytalansággal a 10., 16 megnyert párharcával a 27., 20 veszélyes passzával a 29., 16 közbelépésével a 30., 7 sikeres beadásával a 31., míg 28 gólszerzési kísérletével a 33. helyet foglalja el a LaLiga aktuális szezonjában. 

Kubo számai irányadóak lehetnek egy olyan játékos esetében, aki hű maradt támadó stílusának megőrzésében, mindamellett, hogy felveszi a kesztyűt a védekezésben is. Jól látható tehát, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakerülhessen a Real Madrid együtteséhez, azonban nem európai  (vagy dél-amerikai) származású játékosként nehéz helyzetben van. (Csak azután igényelhetné a spanyol állampolgárságot, ha 10 évig folyamatosan Spanyolországban tartózkodna.)

Ennek ellenére Kubo továbbra sem dobja be a törölközőt: teljes mértékben hisz a benne rejlő potenciálban.

Kubo edzésen

Láthatáron a Tokió 2020
Egy másik fontos kérdés a továbbiakban az is, hogy vajon Kubo szerepelhet-e majd a 2020-as olimpiai játékokon (Már ha megrendezik a tornát… – a szerk. kieg.). A japán válogatott utazókeretének előzetes listájára felkerült. Azt, hogy milyen különleges szerepet tölt be az aktuális japán futballban mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az emberek körében hatalmas izgalom övezi az esetleges pályára lépésének lehetőségét a hazai világversenyen. A végső szót az ügyben majd a Real Madrid és a koronavírus mondja ki, de egy biztos: Kubo elhivatott, hogy részt vehessen az olimpián, és erről csak Zidane hívása esetén mondana le.

Ha Kubo az előszezonban csatlakozik a csapat túrájához – ahol egyébként eldőlne az is, hogy helyet kaphat-e majd az együttes keretében – akkor nem lesz lehetősége szerepelni az olimpián. Ha mégis kölcsönbe kerülne, akkor a következő csapatának el kell fogadnia a futballista döntését.

A szezon döntő szakasza még hátravan, és a 2020/21-es keret összeállításának megtervezésénél figyelembe kell venni az olimpiai játékokat is, így ennek köszönhetően Kubo jövője még továbbra is eldöntetlen marad.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK