A recompra lényegében tehát egy rizikómentes biztosíték, hiszen egy az eladás során szerződésbe foglalt, előre meghatározott összegről szól, mely záradékot az adott klub szabadon, tárgyalás nélkül végül vagy érvényesíti, vagy nem. Sportgazdasági vonatkozását tekintve minderre Álvaro Morata példája az egyik leginkább említésre méltó. A spanyol támadó 2014-ben igazolt Olaszországba húsz millió euró ellenében. Eladó és vevő akkor abban állapodtak meg, hogy a csatárra kétéves visszavásárlási opciót kötnek, melynek értelmében Morata az első torinói idénye végén huszonöt, a másodikat követően pedig harminc millió euró fejében öltözhet ismét habfehérbe – már amennyiben a Real Madrid igényt tartana a szolgálataira. Mint ismeretes, végül utóbbi következett be. Bár Álvaro egy remek szezont tudhatott magáénak (43 mérkőzésen húsz alkalommal is eredményes tudott lenni), a vezetőséget így sem győzte meg – nem úgy a Chelsea érte tett ajánlata, mely különböző bónuszokkal együtt 66 millió euróra rúgott. Tekintettel a mindössze tízmilliós ráfizetésre, pusztán üzleti szempontból nagyon is kifizetődő volt őt elengedni, visszacsábítani, majd ismét eladni.
A Castilla egykori alapembere, Daniel Carvajal José Mourinho felfogásának esett áldozatául még 2012-ben. A portugál tréner mindenképp egy magasabb, fizikálisan is erősebb védelemben gondolkodott, mely elképzelésbe a maga százhetvenhárom centiméteres testmagasságával a fiatal szélső nem igazán passzolt. Bár nem a méret a lényeg, Alváro Arbeloa kétségkívül nagyobbra nőtt honfitársánál, aki így távozni kényszerült – jelesül a Bayer Leverkusen együtteséhez. Talán magát a szakmai stábot is meglepte Carvajal robbanásszerű fejlődése, aki hamar kihagyhatatlanná vált a gyógyszergyáriak kezdőcsapatából, s egy fantasztikus szezont (valamint José Mourinho távozását) követően rögtön vissza is tért a spanyol fővárosba. Talán nem nehéz kitalálni – egy opciós jognak köszönhetően.
Hasonló futballcipőben járt korábban José Callejón és Lucas Vázquez is. Caletti, ahogy barátai és csapattársai nevezik, 2008-ban távozott a klubtól. A középpályásért akkoriban 1,2 millió eurót fizetett az Espanyol, mely így is piaci értékének sokszorosa volt. A katalán együttesnél töltött három idénye közül legemlékezetesebbre egyértelműen a legutolsó sikeredett, a bajnokságban mindössze egyetlen mérkőzést mulasztott csak, s hat alkalommal is megzörgette az ellenfelek hálóját. A Real Madrid vezetősége végig résen volt, figyelemmel kísérték Callejón pályafutását, végül ennek eredményeként úgy döntöttek, esetében is érvényesítik az ötmillió euróban meghatározott visszavásárlási opciót. A játékos régi-új klubjában mindezt két szezon és 77 találkozó során húsz szerzett góllal hálálta meg, mielőtt a Napoli csapatához szerződött volna. Lucas Vázquez története szintén érdekes, egyben meglehetősen csavaros is. A középpályást 2014-ben vette kölcsön az Espanyol azzal a kikötéssel, hogy az idény végén félmillió euróért meg is vásárolhatják. A Real Madrid mindehhez zöld utat adott, azonban feltételhez kötötték. A feltétel nem meglepő módon ismét egy visszavásárlási jog biztosítása volt, mely egymillió euróról szólt. Lucas végül mindkét klubot meggyőzte, így fordulhatott elő az a nem mindennapi esemény, hogy a kölcsön leteltével az Espanyol kifizette érte a megbeszélt félmillió eurót, hogy aztán a blancók egyetlen nappal később visszavegyék – egymillió euróért. Vázquez így elmondhatta magáról, hogy három nap legforgása alatt kétszer volt a Real Madrid és egyszer az Espanyol játékosa.
Esteban Granero 2008-ban igazolt a Getaféhoz, a harmadik számú madridi alakulat akkor három millió eurót fizetett érte. Tudták, kit vesznek, hiszen a Kalóz becenévre hallgató középpályás már az előző idényt is az azul-kékeknél töltötte kölcsönben. Granero hamar csapata húzóemberévé vált, így érthető módon klubja erősen ragaszkodott is hozzá, ám a 2009-ben teljesen újraformálódó Real Madrid végül visszarendelte őt – egyes források szerint négy, más források szerint négy és félmillió euró ellenében. Esteban ezt követően összesen kilencvenhat mérkőzésen léphetett pályára és még Xabi Alonso árnyékában is hasznos kiegészítőemberré vált nevelőegyesületénél, mígnem három szezon után, 2012-ben távozni nem kényszerült a Queens Park Rangers csapatához. A londoni alakulat egyébiránt akkor 7,2 millió fontot fizetett érte.
Omar Mascarell és Lucas Torró a bevételgenerálás tipikus példái, és amíg Callejón és Lucas Vázquez esetében az Espanyol, úgy a két védekező középpályásnál az Eintracht Frankfurt volt a kapcsolódási pont. Omar 2016-ban szerződött a német együtteshez, ahol hamar alapemberré vált, nem véletlen tehát, hogy egy sérülés miatti hosszabb kihagyás ellenére is felfigyelt rá a Schalke csapata. A recompra miatt a Real Madridnak természetesen volt beleszólása a transzfer alakulásába, így végül négymillió euróért visszavásárolták, egy nappal később pedig az említett összeg két és félszereséért továbbadták. Lucas Torró 2017-ben igazolt Pamplonába, amikor is az Osasuna csapott le rá – ingyen. A fővárosiak úgy gondolták, később talán még láthatnak pénzt a fiatal tehetségből, így egy 1,75 millió euróról szóló opciót biztosítottak maguk számára. Ez a döntés a vártnál hamarabb ki is fizetődött, mivel egy szezonnal később épp a már említett Eintracht Frankfurt várta őt tárt karokkal, épp a már említett Omar Mascarell pótlására. Torró végül három és félmillió euróért váltott klubot.
Jól látszik tehát, hogy a Real Madrid ügyesen forgatja a lapokat, ha visszavásárlási opciók érvényesítéséről van szó, a kérdés már csak az, hogy a jövőben kik lesznek azok a játékosok, akiket a szerződésekbe beépített kitételnek köszönhetően hazahívnak, esetleg haszonnal továbbadnak.
