A Real Madrid újra elköveti ugyanazt a hibát: Viníciustól várja a megváltást

Azt előre szögezzük le, hogy Vinícius nem hibáztatható a Real Madrid jelenlegi nehéz helyzetéért. Legalább is nem jobban, mint a csapat többi tagja. Nem is lehet elvárni tőle, hogy 19 évesen olyan vezér legyen, mint Karim Benzema, Sergio Ramos, Toni Kroos, Luka Modrić és társaik.

Vinícius egy strukturális probléma a klub számára. Amikor ő jó formában van, akkor a Real Madridnak nagyon nem megy, pontosan úgy, ahogy történt ez a legutóbbi idény során is. Amikor a Real Madrid teljes hátszéllel vitorlázik, akkor teljesen a háttérbe szorul. Aztán amikor jön a vihar, hirtelen mindenki tőle várja azt, hogy békésebb vizekre kormányozza a hajót. Majdnem olyan, mintha Viníciusnak a csapatban betöltött szerepe tükrözné magának a csapatnak az állapotát.  Ha sok játékidőhöz jut, akkor nem jönnek a győzelmek, amikor pedig mellőzik, minden jónak tűnik. 

Pontosan úgy, mint korábban Santiago Solari, Zidane is Vinícius játszatása mellett döntött, azt követően, hogy a szezon elején alig számolt vele. És ez érthető. A brazil a semmiből tud teremteni valamit. De a Real Madrid ezzel az egész idényt ennek a 19 éves zöldfülűnek a kezébe helyezi, akinek azért van még hova fejlődnie. Nagyon úgy tűnik, mintha csak elkeseredettségből játszatnák. A szurkolók szeretik, mert látják rajta, hogy nagyon különbözik a többiektől, de ahogy a csapat egyre mélyebbre süllyed, úgy tűnik, mintha Vinícius is a káosz részét képezné. 

Vinícius

A Real Madrid nem játszik jól, és nem tud elég gólt lőni, pont úgy, mint tavaly. Próbáltak megoldást találni erre a problémára, de füstbe ment a terv. Eden Hazard és Marco Asensio sérüléssel küszködik, emellett Luka Jović sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így Vinícius lett a megoldás. Újra elkövetik azt a hibát, hogy Viníciusban bíznak. Ő egy hihetetlen potenciállal és tudással rendelkező játékos, főleg, ami a cselezést illeti, de még sok területen kell fejlődésen átmennie. A játékából hiányzik a rendezettség, nem tud megállni és figyelni, nem olvassa jól a játékot, és taktikai hiányosságai is vannak. Ennek az éretlenségnek megvannak az előnyei, de a hátrányai is. 

Viníciusnak stabilitásra van szüksége. Akkor is játszania kellene, amikor a csapat jó időszakban van és minden működik, amikor hátszéllel megy a hajó. Hogyha csak a krízis idején, elkeseredettségből jut játékidőhöz, az sem neki, sem a csapatnak nem tesz jót. Nem igazságos vele szemben, hogy csak olyankor futhat ki a gyepre, amikor az épp nagyon göröngyös. A csapatnak jobban kellene támogatnia ebben az időszakban, amikor az első lépéseit teszi meg a Real Madridnál. 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK