Míg bezötyögtünk a városba, a buszon megírtam a szokásos papírjait. Nyilatkozatok minden eshetőséggel, mert nem tud improvizálni meccs után, tudod. Sok esetben elég kicserélni a csapatneveket, őt úgysem foglalkoztatja, hogy mit olvas fel. Jović egy állat, A City meccs előtt megfújta az összes papírt, üres volt a nyilatkozatos táska. Azelőtt évekig Toni írta ezeket, nem csoda, hogy mindig utolsónak szállt le a buszról. Szóval a táska full üres, Zidane befeszült, Toni meg olyan ideges lett, hogy felszökött 90-re a vérnyomása, így inkább nem kockáztatták a játékát. A meccs után kiderült, hogy Luka papírrepülőt hajtogatott belőlük, és kidobálta őket a stadion egyik legmagasabb pontjáról az utca felé. Azóta kitették a keretből, Toni meg nem hajlandó többet vesződni a szövegekkel, úgyhogy elvállaltam. Mondjuk nyáron úgyis lelépek, addig kibírom, legalább prémium jár érte.
– Te kezdesz, nem? – fordultam Fede felé.
– Á, dehogy. A mester szerint túl sokat futok feleslegesen. Azt mondta, hogy a középpályán az ész legyen a gyors, ne a láb. Múltkor büntetésből jobb szélre rakott, hogy ott szaladgáljak. Most meg, tudod – a Taktikai Eszköz. Addig nyűtte, míg kihozta, hogy padozzak.
– Hehh. Ja, emlékszem, mikor úgy döntött rólam is. De amióta átvettem Dani eltávja miatt a hajas trükköket, és Karim beárult a kupameccs után, azóta… egy gonddal kevesebb.
– Na, már hallom őket.
Kinyílt az öltöző ajtaja, és hirtelen csend lett. Az avatatlan szem azt hinné, hogy Zidane elszánt arckifejezéssel nézett körbe az öltözőben, pedig csak a papíros táskát, meg az EEE-t kereste. Mindig az Egységes Edzői Eligazítást olvassa fel kedves naplóm, és el se hiszem, hogy századszor is leírom beléd azokat a sorokat majd, de ha egyszer annyira abszurd. Már a kislányom is fejből tudja az egészet. A kopasz mögött természetesen Benzema libbent be, ő a fegyverhordozó. Kezében egy kis doboz, benne a Taktikai Eszköz. Gőgös arckifejezéssel letette a dobozt az öltözőasztalra, és helyet foglalt Lukita és Toni között.
Zé összeszűkült szemei úgy kikerekedtek, mint a júliusi Eden, mikor végre észrevette a táskát a samponos flakon alatt. Összevigyorogtunk Fedével, és jött a szokásos megvető pillantás a kopasz felől. Kivette a tekercset, akkurátusan kihajtogatta, majd elkezdte olvasni:
– Sziasztok fiúk! Menjünk fel a pályára és nyerjük meg a mérkőzést. Ti jobb futballisták vagytok, mint a másik csapatban lévők. A kapus védjen, a védők védekezzenek, a támadók támadjanak, a középpályások pedig általában középen legyenek. Keményen dolgozunk, ebből a vereségből tanulni… ja nem ez már egy másik lap. Szóval, akkor azt hiszem ennyi.
– „…valami olyasmit mondott, hogy a védők támadnak, és keményen dolgozunk” – súgta Ramos Bale felé, aki épp a megfelelő hajgumi után keresgélt.
Persze ugyanúgy spanyolul, úgyhogy Gareth ugyanúgy nem értette, meg oda se figyelt.
– Mester! Én miért nem játszok? Ez nem igazságos. – sóhajtott szomorúan Ferland.
– A Taktikai Eszköz alapján alsó értéknél te játszol, felsőnél pedig Marcelo.
– Igen, de itt a balhátvéd mellett egy egyes és egy hármas van, ezek alsó értékek.
– És egy meg három mennyi? Na ugye. Hiába vagy a honfitársam, Ferland, értesültem róla, hogy az egyik társad meglátta a hiváslistádon Reguilón számát. Nem leszünk így jóban. Legközelebb szeretnél te is inkább külön munkát, mint Brahim és Jović? Most éppen kutyaszart szedegetnek az edzőpályáról, ami Marcelo bulija után maradt ott, tudod neki van vagy tíz kutyája.
– De mester…
– Erről nem nyitok vitát. A Taktikai Eszközzel hamar megalkotom a kezdőt, és sok egyebet, a játékosok részéről pedig személyesen Karim felügyeli a munkamenetet. Vagy nem bízol a csapattársadban? – sandított rá ferdén Zidane, miközben Karim megeresztett egy bizarr félmosolyt Mendy felé.
– De… én…. de igen.
– Helyes! Na akkor mindenki mehet kifelé melegíteni, Lucas már fél órája gyakorolja a beadásokat, és negyedórája labdát is kapott hozzá. Gyorsan, gyorsan! És még valami. Aki még egyszer megkérdőjelezi a Taktikai Eszközt – itt kinyitotta a dobozt, és kivette belőle az aranyszínű dobókockát –, az súlyos büntetésben részesül.
Aztán zajlott minden a maga rendje szerint. Mi leültünk a kispadra, én zenét hallgattam, Fede FM-ezett, Mendy még duzzogott, Bale pedig végre talált egy megfelelő hajgumit. Az első félidőben párszor pillantottam csak fel, de csak annyit láttam, hogy a kopasz ott tapsikol a zónában, és inkább a Betis focizott jobban. Mariano le se ült mellénk, végig melegített. Múltkor Benzemának azt tanácsolta, hogy indítson Youtube-csatornát, azzal szerzett egy rakás jó pontot, és ééééérdekes módon a Taktikai Eszköz azóta keretbe teszi. Néha szeretném Zidane nagy kopasz fejét is Taktikai Eszköz alakúra faragni. Az a kocka a helyi Pro-licenc, múltkor Isco nem pucolta elég fényesre – a szakálla bánta.
Gareth a 34. percben ébredt fel, riadtan ránézett a kijelzőre, majd elsietett. Egyrészt a 34-et 84-nek nézte, amiről mi nyilván nem szóltunk neki. Másrészt meg Zé azt hiszi, hogy ez a gyerek nyelvtanfolyamokra járkál a klub pénzén (ja, hét éve spanyol alapfokra, hihető), közben meg üres telkeket nézegetnek Barnettel Madridban, ahova minigolfpályákat lehet építeni azon a pénzen, ami a tanfolyamokra lenne fordítva. Ha szegény Flo Papa megtudná, hogy a felújítási pénz erre megy el… Szóval ez lelépett, öt percre rá azok meg rúgtak egy marha nagy gólt. De tényleg, abból a "nabazmeg" fajtából. Aztán eltelt még öt perc, Marcelót felrúgták a holdig (Mendy megeresztett egy vigyort), jöhetett a büntető. És jöhetett a kocka. Egytől ötig Ramos, hatnál Karim. A kopasz dobott, majd rohant az oldalvonal felé üvöltözve: „HATOS! HATOS!”. Milyen meglepő. Na mindegy, Karim belőtte, megvolt az egyenlítés.
– Amúgy kettes volt. – sziszegte oda Fede, mielőtt visszamélyedt volna az FM-be.
Kikerestem neki a Surprised Pikachu Face-t telón, röhögtünk egyet, majd bementünk az öltözőbe, ahol meghallgattuk a félidei EEE-t, amit most nem fogok megint leírni, lényeg a lényeg, hogy félidei csere persze nem volt, mert az csak akkor lehetséges, ha a dobott számok összege hét. Egy dobásból, egy kockával.
A második félidő semmi változást nem hozott. Inkább azok jövögettek, Zidane meg kipattintotta a Taktikai Eszközt, és vad cserélgetésbe kezdett. A Marcelo – Mendy persze kényszerű volt, olyat ő… vagyis a kocka… vagyis ő, nem csinálna. Aztán húsz perc múlva Fedét is elveszítettem, így gyorsan megvariáltam a játékosait FM-ben, hátha nem veszi észre és úgy szimulálja le. Ő már a pályán élhette át a tökölést, amivel ki is kaptunk, de úgy érzem jogos volt a vereség. A lefújáskor jött Brahimtól az SMS: „LOL! Hívj majd. 😀”. Úgyhogy kiszaladtam a meccs végi EEE alatt, és felhívtam őt.
– Na mivan, hogy bírtad? – kérdezte tőlem.
– Kényelmes volt a kispad, kis zene, ilyenek. A Mendy-csere kényszerű volt.
– Ja, abban biztosak voltunk. Lukával fél óra alatt végeztünk, aztán PS-eztünk kicsit, utána megnéztük a meccset, most a könnyeimet törölgettem a röhögéstől, még Luka is mosolygott kicsit, esküszöm. Ő már GIF-et csinált Karim bénázásából, a linket tartalmazó cetlivel pedig kitapétázzuk a kopasz irodáját, mire visszaértek.
– Széééép.
– Várj, Luka akar valamit mondani. – mondta kuncogva Brahim, és átadta a mókamesternek a telefont.
Kedves naplóm, éreztem, hogy ez most jó lesz.
– Hola brate! Figyelj már, tudod, hogy kutyaszart szedegettünk az edzőpályán, ugye? Na, mi még olcsón megúsztuk szerintem. Ha a Benito Villamarínba kellett volna menni feltakarítani a srácok után, akkor még lehet, hogy a következő hazai meccsük előtt sem végeznénk…
Brahim már visított a háttérben, én is könnyeztem, gyorsan elköszöntünk. Én beosontam az öltözőbe, ahol Zé valami beadási kvótáról ordibált Vinícius felé. Egy óvatlan pillanatban lenyúltam a kockát a dobozból. Most éppen hazafelé utazgatunk, és itt van a zsebemben az aranyozott Taktikai Eszköz, Karim meg üres dobozzal a gatyájában instázgat. Nem tudom mi lesz ennek a vége kedves naplóm, de imádni fogom.
