Beszámoló: Real Betis – Real Madrid (2-1): Viszlát, vezető hely!

A Betis szerezte meg a vezetést a Sevillában megrendezett bajnokin, majd az első félidő végén Benzema büntetőből kiegyenlített, ám a 83. percben a hazaiak végleg eldöntötték a három pont sorsát.

A Real Madrid vereséget szenvedett a Benito Villamarín Stadionban. A meccs korai szakaszában egyik csapat sem ragadta magához a kezdeményezést, de a vendégek apránként egyre több helyzetet alakítottak ki. A nyolcadik minutumban Casemiro jobb oldali beadásáról Karim Benzema maradt le, két perccel később pedig Marcelo kapáslövése kerülte el a kaput. Az első negyedóra végén Vinícius tört be a tizenhatoson belülre, de a rövid sarok felé tartó labdája végül a kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A Betis nem maradt adós a válasszal: Bartra fejese még elkerülte a vendégek kapuját, Fekir lövésénél azonban már Courtois-nak is akadt dolga, a belga bravúrral védett. A 40. percben Sidnei szerezte meg a vezetést a zöld-fehéreknek, a felső sarokba bombázva a labdát. A blancók igyekeztek a félidő előtt kiegyenlíteni, és sikerrel is jártak: a Marcelo buktatásáért megítélt büntetőt Benzema értékesítette.

Benzema

A szünet után a Betis fokozta a nyomást, ennek eredményeképpen Joaquín előtt adódott hatalmas lehetőség. Már Courtois is vert helyzetben volt, azonban a hazaiak játékosa nem tudta befejezni az akciót, középre küldött labdáját Luka Modrić vágta ki. Zidane egy óra elteltével pályára küldte Mendyt. Ezt követően egy Benzema és Casemiro közötti összjáték után Lucas Vázquez beadása kecsegtetett a gólszerzés lehetőségével, de a labdát senki sem érte el.

Mendy veszélyeztet

A 68. percben Mariano állt csatasorba, és a habfehér gárda előtt két nagy lehetőség is adódott. Modrić kemény lövését Joel ki tudta ütni, a labda Mendyhez pattant, aki nem tétovázott, csavarása azonban a kapufán csattant. A hajrában aztán mindkét csapat egyre veszélyesebb volt. Guardado lövése centikkel tévesztette el a felső sarkot, majd a másik oldalon Vinícius került gólhelyzetbe, de nem sikerült betalálnia vagy jól beadnia. A szerencse végül a hazaiak mellé szegődött, a 83. percben Benzema Ramosnak passzolt volna, azonban a Betis letámadása eredményes volt, így Tello egy az egyben vezethette Courtois-ra a labdát, és nem is hibázott, beállítva a 2-1-es végeredményt. A blancók 0 ponttal távoztak Sevillából. 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK