Setién: Gratulálnunk kell az ellenfelünknek

A Barcelona edzője is nyilatkozott a tegnapi El Clásico után.

„Most egy ponttal előttünk vannak, de hosszú, kanyarokkal és elágazásokkal teli út áll előttünk a bajnokságban.”

„Az első félidőben irányítottuk a meccset, leszámítva néhány pontatlanságot és labdavesztést. Az első félidő a miénk volt, jól játszottunk, voltak helyzeteink (ahogy a második játékrészben a góljuk előtt is), de nem így volt megírva, úgyhogy csak gratulálhatunk az ellenfelünknek.”

Setién és Zidane

„Sok hibába futottunk bele a második félidőben, ami megteremtette számukra a javulás lehetőségét, a mi esetünkben pedig önbizalomvesztéssel járt. Vannak fázisai egy mérkőzésnek, ahol az egyik, és vannak, ahol a másik csapat kerekedik felül. Minden a pontosságon múlik. Ha náluk ez megvan és betalálnak, akkor ott a kulcs a meccs megnyeréséhez.”

„Nem lehetünk Leo megszállottjai, annak ellenére sem, hogy milyen hatalmas értéket képvisel. Vannak más játékosaink is. Ma sem ő, sem más nem tudta kihasználni a helyzeteket.”

„Néha elbuksz, ez normális. Ők nagyon felpörögtek és nyomás alatt tartottak minket. Megpróbáltuk gyorsan járatni a labdát, hogy csökkentsük a nyomást, de ilyen játékosok ellen ezt nem könnyű megtenni.”
 

Forrás: Sport, MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK