Egytől egyig: Real Madrid – Celta Vigo (2-2)

Gondoltam úgy kicsit emészthetőbb lesz az élmény, ha alszom rá egyet, de nem. Egy rozsdás tengeralattjárót könnyebb lenne megemészteni, mint a tegnapi produktumot, ami egy fejetlen csirke tangójának és egy önálló életre kelt gépfegyver megkergült lövöldözésének bájosnak nem nevezhető egyvelege volt. Játék helyett őrlődés, támadások helyett pufogtatások, védekezés helyett sötétben tapogatózás. Nem túl jó előjelek egy kritikus időszak előtt állva. Mi azért ismét megpróbáljuk értékelni a látottakat egy tízes skálán, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Real Madrid (5,5)
Sajnos két pontot eldobtunk magunktól tegnap este. A felbolygatott védelem absztrakt alakzatban szalutált Smolov góljánál, majd a visszaálló Celta feltörésére kidolgozott recept a semmitmondó körbeadogatások utáni fogalmatlan beívelések sorozata volt. 26 alkalommal sikerült beadni a labdát a félidőig, de legalább a kaput se sikerült eltalálni. A csapat legveszélyesebb játékosa már ebben a játékrészben is a majd’ három hónap után visszatérő Hazard volt, aki ténylegesen játszani szeretett volna, de nem talált társat, mert a többiek szorgosan gereblyézték a testszőreiket a bepüfölt lasztik varázslatos erdejében. A szünetben nyilván Zidane is alsót cserélt, tekintve, hogy a látottakat nehéz lett volna tiszta fehérneművel átvészelni, mindemellett kioszthatott néhány fontos taktikai utasítást cipőorral, mert a második félidő jelentős javulást hozott a játékot illetően. Milyen érdekes: a gólokhoz nem kellett Benzema buksiját keresgélni a vigói dzsungel indái között, elég volt megjáratni a labdát a földön, ahogy ettől a kezdőtől várni lehetett volna. Amikor pedig már elhittük, hogy lávával történő gargalizálás is túlélhető, akkor Zidane kidobta kockával a Mendy-Bale cserét, a többi már történelem

Celta Vigo (7)
Álomszerűen indították a találkozót, hiszen egy szép akció végén Smolov éppen csak vörös szőnyeget nem kapott maga elé a kapuhoz vezető úton, mikor szépen eltekerte az előnyt jelentő gólt a vendégeknek. Ezután tudatosan visszább vett a Celta, igaz, a kontráikban továbbra is volt veszély, mivel rendre szépen mozgatták ki az embereinket a pozícióikból. Aztán a félidő végén Courtois bravúrja kellett ahhoz, hogy Aidoo ne duplázza meg a góljaik számát. Hátul addig elég volt kacagva számlálniuk, hogy hány bárányfelhő zuhant le az égből, illetve, hogy Marcelo vezetésével minden szektort kipipált-e a Real Madrid. Maguk se értették, hogy mi változott meg a második félidőben, de a hazaiak kezdtek tényleges veszélyt jelenteni, először a Celta-killer Kroos-t nem sikerült levédekezni (pedig ki mástól érkezhetett volna ugye akciógól), majd Rubén Blanco hősiesen védte meg az alapvonalat attól, hogy Hazard összetapicskolja. Ramos büntetett, így megfordult az állás. Hogy mégsem lett hazai siker a vége, az a két edző munkájának egyaránt köszönhető – ellentétes előjellel. Míg ugyanis Zidane fenekestül forgatott fel mindent, teljesen megnyugodva az egy gólos előny tudatában, Óscar cseréi új lendületet hoztak a csapatnak, és végül két kispados, Denis Suárez és Santi Mina hozták össze az egy pontot érő találatot.

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Eden Hazard (8)
Bántóan hosszú kihagyás után is úgy tért vissza, mintha mi sem történt volna. Szó sem volt róla, hogy kímélné, visszafogná magát, és már csak emiatt is borzasztó szimpatikusnak találtam, nem mellesleg fény volt az éjszakában, ami a támadójátékot illeti. Folyamatosan erőltette a kombinatív játékot, sorban verte meg egy az egyben az embereket, és önfeláldozóan ment a büntetőt érő, hosszúnak látszó labdáért – ne feledjük, mindezt rögtön egy súlyos sérülés után először játszva. Nem hittük volna, hogy kezd, abban pedig csak reménykedni tudtunk, hogy így fog teljesíteni. Jelenleg a fontos párharcok előtt ő az egyik, akinek a villanásaiban hinni tudok, mert meccseket dönthet el a zsenialitása.

200215_hazard

Thibaut Courtois (7)
Ő pedig a másik. Január legjobbja hiába kapott két gólt, egyszerűen magára hagyta őt a csapata. Egy óriási bravúrt még be is tudott mutatni a második félidőben, aminek egyenes következménye a pontszerzés, mivel 0-2-ről fordulva sokkal nehezebb lett volna a visszakapaszkodás. A belgák tehát nem okoztak csalódást tegnap este, nem mondhatják el ezt sokkal többen magukról a Real Madridból.

Dani Carvajal (4,5)
Semmi veszélyt nem hordozott támadásban, annál többet védekezésben. Az első gólnál még éppen jól lépett ugyan ki Smolov mellől (más kérdés, hogy Varane-nal nem kommunikáltak megfelelően), de a másodiknál már (ő is) játékban tartotta Minát. Emellett úgy szórta a labdákat összevissza, mint ijedős partizán egy élettel a kidobósban. Bale-lel nem működtek együtt jól a jobb oldalon, ami szintén nem segítette a hátvéd játékát.

Raphaël Varane (5)
Smolov góljánál lefagyott, mint egy pingvin a metálkoncerten, ami komoly károkat okozott rögtön a találkozó elején. Védekezésben nem sokat mutatott (nem is nagyon volt sok meló a gólokat leszámítva), de támadásban hasznos volt, jól osztotta el a labdákat az építkezési fázisban, különösen a második félidőben.

Sergio Ramos (4,5)
A mérleg mindkét serpenyőjében van cucc. Magabiztosan lőtte be a büntetőjét, viszont teljesen feleslegesen és rosszul ugrált ki a Celta góljai előtt a védelemből, amivel jelentős segítséget nyújtott a kapott gólok megalapozásában. Mind Iago Aspas, mind pedig Denis Suárez szépen használták ki a helyezkedési hibát.

Marcelo (5)
Az első félidőben egyenesen katasztrofális volt. Mozgásával sokszor inkább zavarta, mintsem segítette Hazard-t, Carvajalhoz hasonlóan feleslegesen sokszor és rosszul adta be a labdát középre, míg lövési kísérletei inkább elkeseredett próbálkozásnak bizonyultak. A második félidőben önmagához képest valamelyest ő is javult, és amikor végre ívelés helyett cutback jött, rögtön fel is jegyezhettünk a neve mellé egy asszisztot. Aztán Zidane felforgatása után hirtelen balszélső lett a végére, ami több szempontból sem volt jó ötlet, de ez majd a mester értékelésénél kerül kifejtésre. 

Casemiro (6)
A brazil idénre szintet lépett a támadójáték segítésében, már nem csupán egy szimpla, tömör téglafal, hanem a szervezésben és a végrehajtásban is lehet rá számítani. Az első játékrészben szép lövéssel kísérletezett, és ügyes, nem mellesleg pontos súlypontáthelyezésekkel próbálta segíteni végig a társakat. Emellett ezúttal is voltak fontos szerelései, melyek ígéretes kontrákat akasztottak meg. Mégsem tudok maradéktalanul elégedett lenni, hiszen Aidoo fejesénél ő veszített párharcot a ghánaival szemben, illetve a góloknál sem volt tökéletes a helyezkedése.

Fede Valverde (5,5)
Eléggé eseménytelenül telt az este az ő szempontjából. Nem igazán tudott akcióközelben lenni, vagy bármilyen hatást gyakorolni a csapat játékára. Bár ezúttal is remekül és sokat mozgott jól labda nélkül, lendületességét nem tudta kamatoztatni a feszesen védekező ellenfél ellen.

Toni Kroos (7)
A belga duó mellett még a német középpályás dicsérhető, bár a Celta ellen ez nem is lehet meglepetés. Góljánál remekül érkezett a második hullámban, és ballal is kifogástalanul talált a kapuba. Az első félidő azért számára sem hozott sok maradandót, ám így is a legjobb középpályásunk volt az este folyamán. Nem biztos, hogy jó ötlet volt a lecserélése.

200215_kroos

Gareth Bale (4)
Ezúttal sem voltam elájulva a játékától. Az első félidő egyenesen pocsék volt a szempontjából, nem találta a helyét a pályán, egykedvűen játszott, különösebb veszély nélkül. A második félidei javulás őt is elérte, kicsit talán többet volt játékban, jobban próbálkozott, de az ő szintjén ez is édeskevés. A nagy kérdés: miért favorizálja őt Zidane annyira, hogy két jobbszélsőt is ki kellett hagyni miatta a keretből? Teljesítmény alapján Rodrygo, hozzáállás terén Lucas ver rá köröket, mintha Zidane az édességboltban a nyalóka meg a tejkaramella helyett az olajradiátort akarná elrágni. Nem tudjuk miért.

Karim Benzema (4)
A 2020-as Benzema eddig háááát… hogy is mondjam, meglehetősen visszafogott. A Valencia elleni decemberi találkozó óta nyolc bajnokin csupán egyszer volt eredményes, pedig egy kivétellel rendre kezdőként léphetett pályára. Most sem igazán tudott rettegést okozni a védőknek, egy kintről visszakanalazott kapufa, meg egy mellétüzelés a hajrában, és ennyi. 

Cserejátékosok

Vinícius Jr. (4)
Rendkívül rosszul szállt be, kapkodott, és így több ígéretes akció akadt el rajta. A tragikus cserék után átkerült jobb oldalra, ahol még kevesebb hasznát tudtuk venni. Tegyük hozzá, eleve rossz ötlet volt Hazard lehozalata után a széleket erősíteni az öt védős Celta ellen.

200215_vinicius

Luka Modrić (-) és Ferland Mendy (-) a véghajrában csatlakoztak, utóbbi sajnos szintén beragadt a második gólnál.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (2)
Az egyetlen jó döntése az volt, hogy bízott Hazard visszatérésében, és kezdőként küldte a pályára, mert a belga meghálálta a bizalmat. Marcelo kezdetésére viszont nincs magyarázat. Egyrészt a brazil hónapok óta csak keresi a formáját, míg Mendy a védelem egyik legstabilabb tagja, ráadásul a francia egy lapra van az eltiltástól. Ha azt tegnap megkapja kezdőként, egy jó teljesítmény mellett, akkor a Levante ellen nem játszik, viszont bevethető a Barca ellen. Így most kérdés, hogy a valenciaiak ellen merjük-e kezdőbe tenni, mert ha ott villan a lap, akkor viszlát Clásico. Az első félidőben látottak sem hiszem, hogy Zidane tervei alapján zajlottak volna, aztán a szünet után kezdett egész jól festeni a helyzet (bár a pokol medencéiben való úszkálás után bármi jobb), viszont jött Zidane és mindent szétrombolt a cserékkel. Először behozza azt a Viníciust, akinek nehezen tudtuk volna használni a sebességét éppen a Celta ellen. Kroos helyett Modrić jön, pedig a német még fél tüdővel is a leghasznosabb emberünk a pontrúgásoknál, és a teljesítménye sem indokolta a váltást, a horvátnak inkább Valverde helyett kellett volna érkeznie ezúttal. A hab a tortán a teljesen bugyuta Bale – Mendy váltás volt, na nem azért, mert a walesi prímán játszott volna. Viszont a csere több aspektusból hibádzott. Bale lecserélésével nem maradt kimondott jobbszélső, így kényszerből Vini került oda, aki sosem tudott itt jól teljesíteni, Marcelo felkerült szélsőbe, aki szintén nem sokszor tudott pozitívan hozzátenni itt a meccsekhez, és bekerült Mendy, hidegen, egy felfokozott véghajrára. A végkifejlet pedig már mindenki számára világos. Mindeközben a padon maradt az éppen magára találó Isco (akinek pont az ilyen meccseken tudnánk igazán hasznát venni), és az Osasuna ellen bombázó Jović, aki Benzema rossz formája ellenére sem kap sok bizalmat.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal22. Rüdiger18. Tchouameni23. F. Mendy12.…