Ceballos: Azért mentem az Arsenalba, mert úgy éreztem, itt nem játszanék eleget

Dani Ceballos Utrerában, szülővárosában melegít az Estadio Municipal San Juan Boscóban, mielőtt elutazna az Arsenal dubaji edzőtáborába, a háttérben pedig zúg a „viva Betis!”. A középpályás, aki egy éves kölcsönjátékát tölti az Emirates Stadionban, a MARCA újságírójával beszélgetett a londoni történésekről, a lehetséges jövőről, és az utrerai emlékeiről.

Milyen emlékeid vannak erről a pályáról?
Az, hogy itt lehetek, hatalmas büszkeség számomra, hiszen itt kezdtem el futballozni, itt játszottam utánpótlás játékosként az első két évemben, nagyszerű dolgokat tettünk a klubért. Sok olyan barátot szereztem ezen a pályán, akik még mindig közel állnak hozzám.

Milyen volt az életed akkoriban?
Mindig izgalmas visszatérni Utrerába, mivel itt érzem magam igazán jól, itt vagyok igazán nyugodt. Errefelé mindenki ismer. Úgy megyek végig az utcán, mint bárki más, nem futballistaként tekintenek rám, hanem szomszédként. Nagyon tetszik, ahogy az itteniek bánnak velem.

Miket mondanak neked az utcán? Térj vissza a Betishez, vagy térj vissza a Real Madridhoz?
Nagyon szeretem mind a Betis, mind a Madrid szurkolóit, mindkét tábor képviselői azt mondják, hogy menjek vissza a csapatukba, de itt rengeteg a Betis drukker. Minden más klubnál többen szurkolnak itt a Betisnek, szóval leginkább azt mondják, hogy jöjjek vissza a Villamarínba.

Ceballos

Azoknak, akik nem ismerik az angol bajnokságot, mondjuk el, hogy a szezon milyen szakaszában vagytok most.
Most épp van egy kis szünetünk. 13 mérkőzés van még hátra, versenyben vagyunk. A PL egy olyan bajnokság, ahol ha megnyersz három meccset sorozatban, fel is kapaszkodsz a tabellán. 10 pontra vagyunk a BL-t jelentő helytől, most van a megfelelő pillanat arra, hogy mindenkit egy irányba tereljünk és megpróbáljuk elérni a célunkat. Én épp most térek vissza egy komolyabb sérülés után, ez volt az első ilyen eset a profi karrierem során. Az Achilles-ínam sérült, az orvosok pedig azt mondták, hogy nem egy szokásos sérülésről van szó, úgyhogy eléggé óvatosnak kellett lennem. Apró lépésekben tértem vissza, mivel féltem a visszaeséstől. Orvosi szempontból két-három hónapja már jól vagyok, most fel kell vennem a ritmust és a legjobbamhoz kell visszatérnem.

Hogy történt a sérülés?
Guimaraesben, Portugáliában történt, szerintem a túl sok meccs miatt. 17 mérkőzést játszottam két hónap alatt, én voltam az egyetlen, aki mindegyiken pályára lépett. Akkoriban beszéltem Unai Emery-vel, és elmondtam neki, hogy minden sorozatban pályára akarok lépni minden egyes meccsen, amíg a testem engedi. Néha tanulnod kell a saját hibáidból. Nagyon megszenvedtem ezzel a sérüléssel, de tanultam belőle.

Miért jöttél vissza Valdebebasba a felépülés ezen szakaszában?
A Real Madrid és az Arsenal orvosai egyetértettek abban, hogy a nyelvi környezet és az orvosok és a fizioterapeuták személyes ismerete miatt a legjobb döntés az, ha Madridban zajlik a felépülésem. Nagyon örülök, mivel én is úgy gondolom, hogy ez volt a jó választás. Másfél hónapot töltöttem Madridban, mielőtt visszatértem Londonba az orvosi vizsgálatokra, hogy megnézzük, minden rendben van-e. Onnantól kezdve pedig azon dolgozom, hogy újra elérjem a megfelelő szintet és felvegyem a csapat ritmusát.

Találkoztál a csapattársaiddal vagy Zidane-nal?
Beszéltem az elnökkel és az edzővel is. Hálásnak kell lennem nekik, mivel azt mondták, hogy a Real Madrid játékosa vagyok, így ha vissza kell jönnöm a felépülés idejére, az egyáltalán nem jelent gondot. Tudtam, hogy ütközhetnek a programjaim az első csapat beosztásával, de ha valakivel összefutottam, minden rendben volt. Volt lehetőségem beszélgetni néhányukkal. Mindenki, a fiziók és a klubnál dolgozók is elmondták, hogy hiányoztam nekik, mivel nagyon barátságos srác vagyok, én pedig nagyon büszke voltam arra, hogy ezt hallottam tőlük. Tudtam köszönni az edzőnek is, aki elmondta, hogy követte a meccseimet az Arsenalnál, ez szintén egy nagyon büszke pillanat volt számomra.

Mit tanulsz az Arsenalnál?
Mindent. Minden játékos szívesen játszana az angol bajnokságban a visszavonulása előtt. Én ezt már fiatal játékosként megtapasztalhattam. Imádom a futballt, ha pedig valaki így érez, akkor játszania kell a PL-ben. Ez egy olyan bajnokság, amely fizikálisan komolyabb elvárásokat támaszt például a spanyolnál, taktikailag és technikailag pedig rendkívül széles a repertoár. Bárki legyőzhet bárkit az első hat csapatból. Nagyon nagy a verseny.

Ceballos

Nem unatkozol Londonban délutánonként? Hogy állsz a nyelvvel?
Dehogy. Akár Madridban, Utrerában vagy Londonban vagyok, jól érzem magam otthon, a szüleimnél, a családommal, testvéreimmel, párommal… Angolul is tanulok, így másra már nem igazán jut időm. Időnként a változatosság kedvéért azért elmegyek valahova. Magammal vittem a PlayStationömet, de alig kapcsoltam be. Szeretnék megtanulni angolul, most itt a lehetőség. Egy éves kölcsönjátékon vagyok, és olyan nyelvet tanulhatok, ami megnyit bizonyos kapukat. Van egy tanárom a klubnál, aki segít ebben, heti három-négy órám is van, mostanra a dolgok 80%-át megértem, és valamennyire beszélek is angolul. A célom az, hogy kijussak az Európa-bajnokságra, és ott már angolul is tudjak interjút adni, és jól boldoguljak.

A minap Unai Emery egy MARCA-nak adott interjúban elmondta, hogy szerinte te egy top játékos vagy, aki mentálisan is nagyon erős. Azt is mondta, hogy rendkívül gyors vagy. Milyen volt vele dolgozni?
Unai kulcsszereplő volt abban, hogy az Arsenalhoz jöttem. Amellett, hogy egy hatalmas klubról van szó, azért választottam az Arsenalt, mert Unai eljött a házamba, hogy elmondja, nagyon kedvel engem játékosként, és ez már azóta így van, hogy a Betisben futballoztam. A bizalom, amit az edző ad neked, kulcsfontosságú a teljesítményed szempontjából. Unai elmondta, hogy fontos szerepet szán nekem az Arsenalnál, nekem pedig nem volt kétségem afelől, hogy ide jöjjek.

Az edzőváltás negatívan érintett téged?
Rendesen megjártam, mert soha nem voltam sérült, és pont akkor jött ez a sérülés, amikor a csapat kezdett szétesni. Nagyon idegesítő. Akkor estem ki a csapatból, amikor ötödik vagy hatodik helyen álltunk, három vagy négy ponttal a BL-helytől. Néztem a meccseket, és láttam, hogy szenved a csapat. Nem nyertünk, nagyon nehezen szereztünk pontokat. Tehetetlen és mérges voltam, nem tudtam segíteni az edzőnek, nem tudtam meghálálni a bizalmát.

Arteta két hete elmondta egy interjúban, hogy először fel kell épülnöd, formába kell lendülnöd, aztán játszhatsz. Mit mondott neked az új edződ?
Mikel nagyszerű edző lesz. Peptől tanult, megvan a saját játékstílusa, amibe én tökéletesen passzolok. Igaz, hogy nehéz pillanatban érkezett a klubhoz, de úgy gondolom, hogy ő az a mentalitású edző, akire az Arsenalnak jelenleg szüksége van. Amióta megérkeztem Londonba, két hetet dolgoztam már vele, most pedig meg kell mutatnom neki, hogy képes vagyok az Arsenalban játszani. A szünet után fontos szerepem lehet.

Mi a helyzet az Arsenal öltözőjében?
Hectorral [Bellerín] sok időt töltök. Nem csak csapattársként, hanem barátként is tekintek rá még az Arsenal előtti idők óta. Megkönnyíti a napjaimat és bármilyen problémát meg tudok vele beszélni. Özillel kapcsolatban mindenki tisztában van a focitudásával, Lacazette kényszerítőkben és a játék megértésében a legjobb azok közül, akiket valaha láttam. Ők mindketten nagyszerű játékosok, hatalmas sikeréhséggel.

Az egyik legnagyobb port a te neved kavarta a januári átigazolási időszakban. Több oldal is kész tényként kezelte, hogy fel akartad bontani a kölcsönszerződésedet az Arsenallal, hogy a Valenciához kerülhess a sérülésed ellenére. Pontosan mi is történt?
Még sosem volt nyugodt átigazolási időszakom, legyen szó a téliről vagy a nyáriról. A Betisben töltött időszakom után a Real Madrid és a Barcelona is le akart igazolni. Végül a Real Madridot választottam, de januárban ismét szóbahoztak a Betissel. Később, az Európa-bajnokságot követően az Arsenalba szerződtem, most pedig újból más csapatokkal boronálnak össze. Az Arsenalban maradás mellett döntöttem, mivel szeretem a stabilitást és azt, hogy bíznak bennem a csapatnál.

Szóval gondoltál a távozásra?
Nem. Bután hangzik, de az Arsenal drukkerek nagyra tartanak és ez csak három-négy olyan játékosnak adatik meg, akik már évek óta itt játszanak. Megbecsültnek érzem magam, és minden alkalommal, amikor a pályára lépek, bíztatnak a szurkolók.

Ceballos

A szurkolók szeretete egy dolog, de idén nyáron is lesz Európa-bajnokság, ahol vélhetően szeretnél majd játszani.
Igen, most ismét az Európa-bajnokság van soron, és amikor öt vagy hat meccsen keresztül nem kapsz lehetőséget, feszültté válsz. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy volt egy két és fél hónapos sérülésem, és még mindig nem vagyok 100%-os. Most minden kiemelten fontos, és tudom, hogy az Arsenalnál bíznak bennem, szóval rengeteget számítana, ha sikerülne itt mindent visszafordítanom a régi kerékvágásba. Az Arsenal kitartott mellettem és most nem hagyhatom cserben őket.

Jürgen Klopp szintén kedveli a játékstílusod. Miért nem a Liverpoolt választottad?
Sokat jelentett számomra, hogy egy olyan nagyszerű klub, mint a Liverpool, szeretett volna a soraiban látni engem, viszont az Arsenalt választottam Unai Emery miatt és azért, ahogy ő bán velem. Jelenleg nem hinném, hogy kellően illeszkednék a Liverpool stílusához.

Milyennek mondanád a saját stílusodat?
Egy kreatív játékosnak tartom magam, és az idők során a védekezésem is sokat javult. Mostanában már minden edző kész játékosokat szeretne, míg régen elégnek bizonyult a puszta tehetség. Mára a 10-es poszt látszólag eltűnt, ezáltal sokkal komplettebbnek kell lennem.

Úgy érzed, hogy olyan játékosok, mint te, vagy akár Isco, veszélyben lennének?
Ez az edző stílusától is függ. Erősnek és sokoldalúnak kell lenned, de az igazán nehéz az a szükséges minőség elérése.

Nemrég az egyik tweetedben Toni Kroost méltattad. Felnézel ra?
A vele Madridban töltött két év során sokat figyeltem őt. Ő egy nyugodt játékos, aki a fontos pillanatokban is képes megőrizni a hidegvérét. Senki sem érti úgy a játékot, mint ő, amikor nála van a labda, ha védekezésre, vagy ha nyomásgyakorlásra kerül sor.

Kívülállóként mit gondolsz a Real Madrid újjászületéséről a tavalyi, nehézkes szezont követően?
Ez egy drasztikus változás volt. Egy nagyon egységes csapat lett belőlük, ami mára már talán jobb is védekezésben, mint támadásban, és ez nem csak a védelemnek, hanem az egész csapatnak köszönhető. Tudják, hogy úgyis nagy eséllyel beveszik az ellenfél kapuját, ezért a legfontosabb kapott gól nélkül lehozni a meccset.

Mit gondolsz, képes lennél nagyobb szerepet betölteni a csapatban?
A Madrid az a csapat, ahova tartozok. Azért váltottam, hogy kulcsjátékosnak érezzem magam. Úgy gondoltam, hogy nem tudtam volna ebben a szezonban annyit játszani, mint szeretném, és ezért döntöttem a távozás mellett.

Gondolsz még a visszatérésre?
Most nem, jelenleg csak az Arsenalra összpontosítok.

Hol fogsz játszani a következő idényben?
A futball napról napra változik. Remélhetőleg elérem a céljaimat az Arsenallal, majd később a nemzeti csapattal is, az álmomat valóra váltba.

Mi a terved a nyárra? Európa-bajnokság utána pedig olimpia?
Igen, egyértelműen célom mindkettőn játszani. Mivel sérülés miatt két hónapot ki kellett hagynom, még sokat kell bizonyítanom. Ennek ellenére szeretnék mindkettőn játszani.

Luis Enrique már az érkezése óta számított rád…
Az első naptól kezdve bízott bennem. Emlékszem, hogy az első Nemzetek Ligája-meccsünk a Wembleyben volt Anglia ellen, majd Elchében hirtelen a kezdőbe kerültem a horvátok elleni meccsre. Megvan a felvétel, ahogy azt mondja rólam a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy egy egyedi játékos vagyok, és ugyanúgy játszottam, mintha az U21-esek között lennék, amit jó párszor látott a Real Betisnél. Ezeket a videókat előszeretettel nézegetem egy-egy hullámvölgyem során. Amikor az a célod, hogy a csapat tagja legyél az Európa-bajnokságon, ezeket a szavakat a szövetségi kapitány szájából hallani nagyon motiváló tud lenni. Reméljük, hogy sikerül minél feljebb végezni a Premier League-ben és így lehetőséget kaphatok majd az Európa-bajnokságon is, amihez nagy elvárásokkal vágunk neki.

A közelmúltban látott legjobb teljesítményed talán pont a válogatottal volt.
Igen, szerintem is. Fontosnak tartom magam a válogatottban, és a csapat stílusa is fekszik nekem. Számomra nagyon motiváló, ha a saját nemzetemet képviselhetem.

Quique Setiénnel mindig is különleges volt a kapcsolatod. Gratuláltál neki, amikor átvette a Barcelona irányítását?
Még nem volt lehetőségem vele beszélni, hiszen minden nagyon gyorsan történt. Ő egy olyan edző, aki mindig is erről álmodott és a vérében van a csapat DNS-e. Szerintem jó munkát fog végezni.

Vannak barátaid a futball világában?
Úgy gondolom, hogy igen, de végül úgyis meg kell küzdened velük a csapaton belül a posztodért. Vannak barátaim, de egy csapaton belül nem lehetsz baráti viszonyban mindenkivel, mivel ezt kizárja a munka.

Gondoltál már arra, hogy hogyan tovább a visszavonulást követően?
Továbbra is a focival szeretnék majd foglalkozni, mint edző, esetleg sportigazgató.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK