Zidane kihozza a maximumot Dupont munkájából

A Real Madrid játékosai kiváló formában vannak, ami nagyban köszönhető a csapat erőnléti edzőjének, illetve a szakember módszereinek.

Pep Guardiola Real Madriddal kapcsolatos egyik nagy dicsérete abból az időszakból, amikor José Mourinho Madridjával küzdött Spanyolországban, az volt, hogy egy csapat atlétának nevezte őket. Amikor kevesebb mint egy hónap múlva visszatér a Bernabéuba, hogy Zinédine Zidane csapatával nézzen szembe, egy fizikálisan hasonló formában lévő csapatot talál majd.

A csapat javuló formája a játékosok kiváló fizikai állapotán alapszik, ami nagyrészt Gregory Dupont-nak köszönhető, akit az idény elején még komoly kritikákkal illettek. Azok a játékosok, akik a tavalyi évben teljesen kimerültek, mostanra úgy tűnik, hogy feltöltődtek energiával.

Real Madrid

Zidane taktikai és technikai munkáját muszáj olyan játékosok izomzatával megtámogatni, mint Casemiro, Toni Kroos, Raphaël Varane, Karim Benzema és Vinícius Júnior.  A magasságuk és súlyuk is átlag feletti, ahogy Fede Valverdének a középpályán, és Ferland Mendy-nek, aki Varane elmondása szerint plusz erőt hoz a csapatba.

Zidane és Dupont terve az, hogy a bajnokságra koncentrálva hozzák az eredményeket, elkerülve azt, ami az előző idény végén történt, vagyis a teljes kifulladást.

„Ezen változtatni fogunk. Nem garantálom, hogy mindent meg fogunk nyerni a következő évben, de azt garantálhatom, hogy tudatosan fel fogunk készülni egy jó szezonra” – mondta Zidane az előző idény végén.

„Annyit mondhatok, hogy jól akarunk majd kezdeni a bajnokságban, ezért kiemelten fontos lesz az előszezonban elvégzett munka. A következő célunk a bajnokság megnyerése.”

Dupont a játékosokkal szemben támasztott komoly elvárásai ellenére is elnyerte a keret bizalmát, mivel már ők is látják a szakember által végzett munka eredményeit.

Real Madrid edzés

Rendkívül kemény előszezont csinált végig a csapat, amelyet sérülések követtek az idény első szakaszában. De az El Clásico elhalasztása lehetővé tette, hogy a tíz mérkőzés nélküli napot kihasználva a csapat végigcsináljon egy „mini-előszezont”, ami kulcsfontosságúnak bizonyult az október 19 óta tartó 21 meccses veretlenségi sorozatban.

A Real Madrid maga mögött hagyta a sérüléshullámot, mivel amellett, hogy januárban Mariano Díaz szedett össze izomsérülést, Benzema, Ramos és Bale csupán szerencsétlenül jártak, hiszen olyan rúgásokat kaptak, amelyek miatt apróbb kihagyásra kényszerültek. A jó állóképesség kulcsfontosságú ahhoz, hogy Zidane Real Madridja szárnyalni tudjon.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK