Beharangozó: Real Madrid – Real Sociedad: A cél a Király-kupa elődöntője

A Király-kupa küzdelmei visszatérnek a Bernabéuba. A Real Madrid az aktuális kiírásban először játszik saját szurkolói előtt, ezúttal egy egymeccses párharc alkalmával. Az Unionistas de Salamanca és a Real Zaragoza legyőzésével vezetett az út a Real Sociedad elleni negyeddöntőig, melyre ma este, 19:00-kor kerül sor.

Mindössze három mérkőzés választja el a Real Madridot attól, hogy bejusson az április 18-án megrendezésre kerülő döntőbe, hiszen a negyeddöntő egymeccses, az elődöntő azonban kétmeccses párharc. A blancók jelenleg a bajnoki tabella élén állnak, most pedig abban reménykednek, hogy nagy lépést tesznek a Király-kupában, amikor a Real Sociedadot fogadják a Bernabéuban. Ehhez arra van szükségük, hogy folytassák a 21 meccses veretlenségi sorozatukat, ahol utolsó három meccsükön gólt sem kaptak.

„„A Sociedadnak ez egy döntő lesz, nem egy negyeddöntő, mindent bele fognak adni. Nagyon koncentráltnak kell lennünk az első perctől kezdve, mert egy remek csapat ellen játszunk, akik jó focit játszanak, és jól fognak teljesíteni ”mondta Zidane a mérkőzés előtt. A francia szakember 19 fős keretébe végül nem került be Eden Hazard, de ott van a 18 gólos Benzema, aki a legutóbbi két találkozón, az Atlético és a Zaragoza ellen is betalált.

Real Madrid, Modric, Valverde, Vinícius

A Real Sociedad a Becerril, a Ceuta, az Espanyol és az Osasuna legyőzésével jutott el a negyeddöntőig. A san sebastiáni csapat jelenleg a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, azonos pontszámmal a hetedik pozíciót elfoglaló Villarreallal. Legeredményesebb játékosuk a 11 gólos Alexander Isak, aki a kupában 5 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába.

Ez a harmadik alkalom, hogy a Real Madrid találkozik a Real Sociedaddal a Király-kupa negyeddöntőjében. Korábban mindkét párharcot a blancók nyerték meg. Az elsőre az 1952/53-as idényben került sor, akkor a Madrid egy idegenbeli 3-1-es vereség után 4-0-ra nyert a visszavágón. A második találkozás az 1992/93-as idényben történt, akkor 4-0-s hazai és 4-1-es idegenbeli győzelemmel, gond nélkül léptek át a blancók a Sociedadon.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK