Cerezo: Számomra ez egyértelműen tizenegyes volt

Miután a Real Madrid 1-0-ra legyőzte az Atlético Madrid csapatát, a vendégek részéről Felipe, Savic és a klub elnöke, Enrique Cerezo válaszolt az újságírók kérdéseire. Természetesen szóba került a tizenhatoson belüli vitás eset is, melynek elszenvedője Morata volt Casemiróval szemben.

Felipe: „Nagyon nehéz mérkőzés volt. Tudtuk, hogy mik a Real Madrid erősségei. Ezt ma is bizonyították, nekünk pedig minél előbb ki kell javítanunk a felmerülő hibákat.”

„Két támadó szellemű játékost is becseréltek a félidőben, ami eleinte meg is fogott minket. Nem reagáltunk jól, minden apró hibát ki kell elemeznünk és megtalálni rájuk a megoldást.”

Felipe
„Nagyon összeszedetten kezdtük a mérkőzést, meccsről meccsre haladunk és a célunk az, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk. Volt, amikor szenvedtünk az összecsapáson, ez az oka annak is, hogy nem tudtunk gólt szerezni.”

„Messze voltam az esettől, de úgy láttam, hogy tizenegyesnek kellett volna következnie. Ez már lényegtelen, a következő mérkőzésre kell összpontosítanunk.”

„Morata combja meghúzódott, de nem hinném, hogy súlyos lenne a sérülése. Bízunk benne, hogy a következő összecsapáson már újra pályára léphet.”

Savic: „Kifejezetten jól játszottunk az első félidőben, több tiszta gólszerzési lehetőségünk is adódott. Irányítottuk a játékot és az ellenfélnek is meggyűlt a baja a támadások indításával.”

Cerezo

Enrique Cerezo: „Számomra ez egyértelműen tizenegyes volt. Természetesen megértem, hogy nehéz a Real Madrid ellen befújni egy büntetőt, de a VAR-nak éppen, hogy a játék igazságosságát és tisztaságát kellene növelnie. A mai derbin ezek közül sajnos egyik sem valósult meg.”

Forrás: MARCA, AS, atleticomadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK