Simeone: Emelt fővel küzdöttünk

Az Atlético trénerének mérkőzés utáni nyilatkozata.

A meccs értékelése: „Az első félidőben jók voltunk. Sikerült veszélyes helyzetet kialakítani, volt karaktere a csapatnak, megvalósítottuk az előzetes elképzeléseinket. A második félidőben pont akkor kaptuk a gólt, mikor megint kezdett összeállni a csapat. A végén emelt fővel harcoltunk az egyenlítésért. Az eredmény rossz szájízt hagyott bennünk, de tovább kell lépni.”

Casemiro esete a tizenhatoson belül: „Én semmit sem láttam. Ott a VAR, a játékvezető, az alapvonali bíró, a negyedik játékvezető…”

Morata lecserélése: „Azért hagyta el a pályát, mert kapott egy nagy rúgást a lábára. Nem tudtam, hogy mennyire súlyos a dolog, csak azt, hogy nehézségei vannak, így a lecserélése mellett döntöttem.”

Simeone

A Morata nélküli csapat: „Jó teljesítményt nyújtottunk, amíg a pályán volt, leszámítva a második félidő elejét, mert akkor a Madrid fölénk kerekedett. Camellóban megvannak azok a képességek, melyek segítenek megtartani a játékszert. Egy magas minőséget képviselő, válogatott játékos ő. Ugyanakkor Carrasco hosszú ideje nem játszott. Ő vonalak közötti játékkal próbált érvényesülni. Lemar egyszerűen nem tudta hozni azt, amit kellett volna. A legnagyobb gond az volt, hogy nem sikerült helyzeteket kialakítani.”

A keret állapota: „Sok a sérültünk, de idővel mindannyian visszatérnek, az pedig sokkal több variációs lehetőséget jelent majd számunkra.”

Carrasco és Llorente: „Marcos tele van azzal az energiával és életerővel, amire szüksége van a csapatnak. Ma kiváló meccset hozott; jobbat, mint általában. Ami Carrascót illeti, mindenképpen be kellett illesztenünk őt a játékrendszerünkbe, de később értékes csereember lehet, ha támadni kell.”

A hazai közönség rigmusai: „Nem hallottam semmit.”

Hit: „Nem éreztem úgy, hogy a csapatom nem hitt volna a győzelemben vagy a taktikában. Volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor egyértelműen mi voltunk a jobbak, a végén pedig emelt fővel küzdöttünk az egyenlítésért.”

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK