Zidane: Számomra a lényeg az, hogy aki játszik, adjon bele mindent

A francia mester az Atlético Madrid elleni bajnoki előtt.

„Ez egy különleges mérkőzés, mivel egy derbi, mi pedig szeretünk a szurkolóink előtt játszani. Minden mérkőzésen mögöttünk állnak. Azt akarjuk, hogy ez most se legyen másképp. A legfontosabb, hogy mind a 25 játékosom száz százalékig elkötelezett.”

„Nem elemeztük sem az előszezon meccsét, sem a legutóbbit. A holnapi egy teljesen más mérkőzés mindkét csapat számára. Nem hasonlíthatjuk egyiket a másikhoz. Minden meccsen nyerni akarunk. Igaz, hogy különböző okok miatt 2012 óta nem győztük le az Atléticót a Bernabéuban a bajnokságban, de most esélyünk van ezen változtatni. Idegenben megvertük őket. Nehéz meccs lesz, de nagyszerű mérkőzést akarunk látni.”

Zidane

„20 veretlen meccs? Keményen dolgozunk, magabiztosak vagyunk és hiszünk a munkánkban. A lényeg a munka. Így érhetsz el jó dolgokat. Holnap ismét bizonyítanunk kell, hogy jó úton haladunk. Ennyi. Nagyon jól dolgozunk, remek keretem van. Biztos vagyok benne, hogy lesznek kemény meccseink, de a kulcs a kemény munka. Először is jól kell védekezni, aztán a bennünk rejlő minőségnek köszönhetően képesek lehetünk nagyszerű dolgokra támadásban. Ezt három naponta be kell bizonyítanunk. Ez az, ami nehéz.”

„25 játékosom van, mindenki jó formában, nekem pedig választanom kell közülük. A jó dolog a csapatunkkal kapcsolatban az, hogy mindannyian kiveszik a részüket, aki épp játszik, megpróbál jól teljesíteni, és mindent belead a pályán. Számomra ez a legfontosabb dolog. Lesznek olyanok, akik otthon maradnak. Ez az edzői munka nehéz része.”

„A legfontosabb, hogy mindenki koncentráljon a feladatra és álljon készen. Nem fogom megmondani, hogy ki játszik holnap. A játékosoknak készen kell állniuk, és mindenki készen is áll. Nálam vannak a legjobbak, mindannyian nagyon fontosak. Sok mérkőzést kell lejátszani, a játékosok pedig tisztában vannak ezzel.”

„Hogy ez-e az eddigi legjobb csapatom? Amikor a Real Madridban játszottam, ugyanezt kérdezték tőlem. A Real Madrid mindig ilyen volt, mindig a legjobbak játszottak itt. Minden korszak más.”

„Mendy-t régóta ismerem, mivel követem a francia bajnokságot. Nagyon szereti a kihívásokat, hihetetlenül tehetséges. Szeret versenyezni, szereti a párharcokat, ezt mindig meg is mutatja. Még csak most érkezett, szépen lassan szívja magába, hogy mit is jelent a Real Madrid. Tanulni és javulni akar, gyorsan beilleszkedett. Mindig azt mondom neki, hogy a spanyolján javítania kell.”

„Hazard lassan csatlakozik hozzánk. A jó dolog az, hogy mindenki be akar vonódni. Sosem fogunk kockáztatni egyetlen játékossal sem.”

Zidane

„Bale itt van velünk, számolni fogok vele. Nem gondolok a távozásának lehetőségére. Mind azért vagyunk itt, hogy lejátsszuk a holnapi meccset, neki is készen kell állnia.”

„Brahim és Mariano? Van egy keretem, én pedig a végsőkig számítok mindenkire, aki itt van. Arról, hogy távoznak-e, nem engem kellene megkérdezned. Szerződésük van, a keret tagjai. Valaki mást kellene megkérdezned.”

„Nem értem a Simeone felé irányuló kritikákat, de ez nem is az én dolgom. Mindenki a saját helyzetével van tisztában, én annyit tudok, hogy Cholo az egyik legkiválóbb edző. Nemrét elmondtam, hogy számomra a legjobb Guardiola. Ezt mindig megmutatta, és nem változott a véleményem. Tudjuk, hogy milyen az edzők élete, különösen a nagy csapatoknál.”
 

Forrás: realmadrid.com, AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK