Zidane: Nacho egy nagyon profi játékos, és ezt mindig bizonyítja is

Zidane beszélt Nacho góljáról, Kobe Bryant haláláról és természetesen a bajnoki első helyről is.

A mérkőzésről: „Három fontos pontot szereztünk, ez minden. Még nagyon sok van hátra a bajnokságból, minden csapatnak fel kell készülnie erre. Örülünk az eredménynek, megdolgoztunk érte, különösen a védekezésünk volt kiemelkedő. A második félidőben jobbak voltunk, és fontos három pontot szereztünk egy olyan ellenféllel szemben, akik nagyon megnehezítették a dolgunkat.”

Védekezés: „Védekezésben nagyon jól teljesítünk, ez a mi erősségünk. Mindenki kiveszi a részét a munkából és ha labdát veszítünk, azonnal nyomást gyakorlunk és megpróbáljuk visszaszerezni. Ha nem kapunk gólt, akkor nagy esélyünk van betalálni, ez történt ma is.”

A Valladolid: „Minden elismerésem az ellenfél csapatáé, fizikálisan nagyon erősek. Az első félidőben küszködtünk, de a második játékrészben gyorsabbak voltunk, és jobban kihasználtuk a széleket. Sokkal jobban szerepeltünk. Karim ma nem talált be, de a következő mérkőzésen biztosan megzörgeti majd a hálót.”

Első helyen a bajnokságban: „Ez nem jelent semmit. Örülünk, hiszen nyertünk, ezért pedig keményen megküzdöttünk, és a végsőkig harcoltunk. Még 17 mérkőzés van hátra, és csak akkor lehet esélyünk, ha mindent megteszünk a győzelemért. Most mi vagyunk az elsők, de még sokat kell tennünk a végső sikerért, hosszú az út a bajnokságban.”

Nacho: „Ő egy nagyon profi játékos, aki az akadémiáról került fel, jól ismeri már a klubot. Mindig bizonyít, amikor pályára kerül. Nagyon örülök, hogy betalált ma. Igaz, hogy hátul játszik, de gólokat is szerez. Ő egy igazi csapatjátékos, és megmutatta, hogy a védők is képesek gólhelyzeteket kialakítani.”

Rögzített szituációk: „Tudjuk, hogy a játékosok képesek így is gólokat szerezni. Ezek is a játék részei, és tudjuk, hogyan lehetünk eredményesek rögzített helyzetekből.”

Kobe Bryant tragikus halála: „Nagyon felkavaró hírek ezek a sport világában, szeretnénk részvétünket kifejezni a család irányába. Nem ismertem személyesen, de nagyon sajnálom, ami történt.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK