Azok a csodálatos Toni Kroos-passzok

Az AS újságírójának gondolatai a Valladolid elleni győzelem kulcsáról.

Pedja Mijatović fején találta a szöget, amikor a tegnap esti meccs közvetítésének elején azt mondta, hogy a Real Madrid abban a hitben, hogy úgyis jönni fog a gól, óvatos mérkőzést fog játszani, anélkül, hogy túlhajtaná magát. Ha pedig mégsem jött volna az áhított találat, az sem lett volna olyan rossz, hiszen a döntetlenért járó egy pont is tökéletesen elég lett volna ahhoz, hogy a tabella élére kerüljön a csapat. Végül kiderült, hogy Mijatovićnak igaza volt, hiszen a második félidő végén Nacho érkezett Toni Kroos mesteri beadására, majd megszerezte a Madridnak a várva várt vezetést.

Kroos

Valóban egy csodálatos labda volt ez Toni Kroos-tól. A németnek a mérkőzés korábbi szakaszában volt egy másik hasonlóan precíz beadása, aminek köszönhetően Casemiro is feliratkozhatott volna az eredményjelzőre, ha a VAR nem érvényteleníti a találatot egy minimális les miatt. Kroos tizenhatoson belülre érkező hajszálpontos beadásai igazi áldásnak számítanak a Madrid számára. Ezek olyan megmozdulások, amelyek képesek eldönteni egy kiegyenlített mérkőzést. A Valladolid egy olyan csapat, amely nem támad túl sokat, viszont remekül hatástalanítja az ellenfelek támadásait. Ezt a Real Madrid ellen is tökéletesen kivitelezték, így elérték, hogy Zidane fiai alig jutottak el a büntetőterület közelébe, viszont Toni Kroos sebészi pontosságú labdái ellen nem volt semmilyen ellenszerük.

Ki kell mondanunk, hogy ez nem volt egy jó mérkőzés a Real Madridtól. A két szélső védő, Nacho és Mendy alig-alig merészkedtek fel a támadásokhoz. A négyszemélyes középpálya (amellyel kapcsolatban muszáj megjegyeznem, hogy nem tartozott bele Fede Valverde), jól irányította a játékot, viszont a Valladolid olyan jól helyezkedett, hogy a labdák nagy része el sem jutott Benzemáig és Rodrygóig. A játék ilyen körülmények között, döcögősen zajlott. Nacho gólja pont időben érkezett, ennek köszönhetően pedig a Real Madrid pontosan akkor ugrott a tabella tetejére, amikor a Barcelona saját kétségei és problémái között őrlődik. Az ütőkártyák most már Zidane kezében vannak.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK