VIDEÓ – A bajnokság legkevesebb gólt kapó csapata

Zinédine Zidane csapata 20 bajnoki mérkőzésen mindössze 13 gólt kapott ezidáig a La Ligában, ráadásul 10 alkalommal az ellenfelek egyáltalán nem tudták bevenni a blancók kapuját.

Az idény második fele még csak most kezdődött, de eddig nagyon jól teljesít a csapat védelme. A Real Madrid a bajnokságban azért is áll jelenleg is harcban az első helyért, mert a csapat kiváló defenzív munkát végez a 2019/20-as idényben. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy Zinédine Zidane gárdája az egyetlen olyan csapat a ligában, amely mindössze egy mérkőzést veszített el, illetve amelyik csak 13 gólt kapott az eddigi 20 forduló során. A kapott gól nélküli mérkőzések számában is kiemelkedő a Real Madrid, hiszen 10 meccset egyetlen másik csapatnak sem sikerült kapott gól nélkül lehozni.

Ez a defenzív munka főszerepet játszik abban, hogy a csapat immár 18 mérkőzés óta veretlen minden sorozatot figyelembe véve, míg a bajnokságban már 11 forduló óta nem talál legyőzőre a habfehér alakulat. A Real Madrid mögött az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao áll, akik 14-14 gólt kaptak, utánuk viszont a Getafe és a Sevilla következik, 20-20 kapott találattal.

A kiváló védőmunkáról a klub hivatalos honlapja egy videóösszeállítást is készített:

 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK