Zidane: Bale bokája kificamodott

Az Unionistas de Salamanca elleni győztes Király-kupa-mérkőzést követően a Real Madrid trénere megosztotta gondolatait a média képviseletével.

A mérkőzésről: „Kemény este volt egy nehéz helyszínen. Nem tudtuk megfelelően járatni a labdát, nem láttunk túlságosan sok jó futballt. Ugyanakkor elégedettek vagyunk, mert ott lehetünk a legjobb 16 csapat között. Végsősoron ez az, amit el akartunk érni.”

Motiváció: „Nem szenvedünk motivációhiányban. Ez egy nehéz meccs volt egy kicsi pályán. Mindannyian tudjuk, hogy milyen motivációt jelent a Király-kupa, tovább akarunk haladni és győzelmeket akarunk elérni a sorozatban. Mindent beleadtunk a pályán. Amikor elkezdődik a mérkőzés, rögtön érzed a motivációt a játék és a győzelem iránt. Most viszont már a következő mérkőzésre koncentrálunk.”

A mérkőzés irányítása: „A pálya állapota nem segített abban, hogy azt tegyük, amit akarunk, de megfelelően teljesítettünk egy Segunda B-ben edződő csapat ellen, akik sokkal közvetlenebb stílust képviseltek. Jól irányítottuk a dolgokat. Jól teljesítettünk a párharcok során, a második hullámban, és az ellenfelünk sem tudott sok helyzetet kialakítani. A legjobb dolog, hogy az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok, valamint akik már rég nem léptek pályára, mind nagyon magas szinten teljesítettek.”

Bale: „Kificamított a bokáját, de semmi komoly. Nem gondolnám, hogy a sérülése súlyos lenne, de holnap meglátjuk.”

Brahim: „Örülök, hiszen megszerezte a győzelmet érő találatokat. Amikor eljön a te időd, ki kell használnod. Ezt tette.”

Keret: „Semmi sem fog változni. Mindenki tisztában van a saját helyzetével. 25 fős keret áll rendelkezésemre, hogy ez módosul-e, azt meglátjuk. Január 31-ig bármi megtörténhet, de elégedett vagyok a rendelkezésemre álló játékosokkal és a munkájukkal. Mindannyian eltökéltek és ez nagyon jó.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK