Zidane pálcát tört Bale felett

A walesi szélső kimaradt a Sevilla elleni keretből, tehát a már-már rendeződni látszó helyzet tovább bonyolódik.

Alig telt el egy hét a végsőkig kiélezett Spanyol Szuperkupa döntője után, a Real Madrid háza táján ismét rosszízű pletykák láttak napvilágot. Történt ugyanis, hogy Zinédine Zidane kihagyta Gareth Bale-t a Sevilla elleni keretből is azok után, hogy mellkasi fertőzés miatt Szaúd-Arábiába sem tudott elutazni csapattársaival.

A walesi szélső egész héten teljes értékű munkát tudott végezni az edzéseken és a klub is megerősítette az AS újságíróinak, hogy ezúttal kimaradásának nincsenek egészségügyi okai. Ennélfogva könnyen belátható, hogy a játékos távolmaradásának a hátterében technikai döntés áll.

A Sevilla elleni keretből többek között kimaradt Sergio Ramos, James és Mariano is. A kapitánynak a kificamodott bokája nem jött még teljesen rendbe, míg az utóbbi két játékos szintén edzői döntés miatt maradt ki.

Bale és Zidane

Ugyan a walesi szélső még a hét utolsó edzésén is együtt edzett a többiekkel Valdebebasban, a szombat délutáni mérkőzésen már csak a lelátóról izgulhatott a királyi gárda sikeréért.

Bale-nek a kijevi Bajnokok Ligája-döntő után tett nyilatkozata, melyben kevesellte játékperceit és távozási szándékát is meglebegtette, alaposan felkavarta az állóvizet. Nem meglepő, hogy a csapategységét mindennél többre tartó francia tréner is a személye elleni támadásként fogta fel a walesi megjegyzését. Később Zidane felállt a Real Madrid kispadjáról, majd ismét visszatért a blancókhoz, és kijelentette, hogy egy új időszak veszi kezdetét. Egy dolog azonban mégsem változott: Gareth Bale helyzete és a bizonytalanság jövőjével kapcsolatban.

A walesi 17 millió eurós fizetése és 2022-ig szóló szerződése nagy szerepet játszott abban, hogy a játékos végül mindkét fél őszinte akarata ellenére is a csapatnál maradt. Ennek ellenére jól kezdte a szezont, gólpasszt adott Benzemának a Celta Vigo elleni mérkőzésen, majd ő maga is megzörgette a hálót a Villarreal elleni összecsapáson. A lendület azonban megszakadt, és mára már több mint 140 nap telt el azóta, hogy utoljára találatot jegyezhettünk fel a neve mellett.

A megoldottnak hitt, vagy legalábbis mélyen a szőnyeg alá söpört problémák azonban egyre nagyobb hatást gyakoroltak az edző és a játékos kapcsolatára. Zidane kihagyta a keretből a walesit a királyi gárda első Bajnokok Ligája-mérkőzésén, aki ráadásul le is késte a mérkőzés kezdő sípszavát.

A megpróbáltatások sora tovább folytatódott októberben is, amikor Bale egy válogatott szünet után sérülten tért vissza Madridba, majd egy titokzatos, játék nélküli hónap után ismét csatlakozott hazája válogatottjához.

Bale Zidane

A sárkányok végül kijutottak a 2020-as Európa Bajnokságra, és ennek örömére Bale pontot tett arra a bizonyos i-re, mely esetünkben a Real Madriddal való viharos kapcsolatát jelképezi. Habfehér mezben már igen régen látott önfeledt mosolya és a társai által lebegtetett „Wales. Golf. Madrid. In that order.” feliratú zászló nem meglepő módon heves érzelmeket váltott ki a Real Madrid szurkolóiból. Ezt november 23-án, a Real Sociedad ellen 3-1-re megnyert mérkőzés során sem rejtették véka alá. A Santiago Bernabéu stadionjában hangos füttyszó és átkozódás volt hallható a walesi pályára lépését követően.

Az érzelmi hullámvasúton száguldó kocsi megállni látszik, de nem a magasban, hanem a legalacsonyabb ponton. A madridistákat már Bale pályán nyújtott teljesítménye sem képes kompenzálni az elszenvedett sérelmekért. És lassan már a leghiszékenyebb drukkerek is erős kétkedéssel fogják fogadni Zidane híressé vált szállóigéjét, miszerint ugyanolyan mértékben számít a keret összes tagjára.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK