Butragueño: A VAR-t használni kell, de jól kell használni

A Real Madrid intézményi kapcsolatokért felelős igazgatójaként tevékenykedő legenda a Sevilla elleni mérkőzés után nyilatkozott.

Kemény mérkőzés, fontos győzelem.
Tiszteljük a Sevillát, egy remek csapat. Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzést láttunk, örülünk a győzelemnek. Különösen a második félidőre lehetünk büszkék. A meccs vége felé közelebb álltunk a harmadik gólhoz, mint ők az egyenlítéshez, de meg kell adni a kellő tiszteletet a Sevillának, mert remekül helyt álltak. 

Miként látja, hogy a VAR felülbírálta De Jong gólját? 
Egyetértünk a döntéssel, mi ugyan ezen a véleményen állunk. Egy nagyon hasznos eszközről van szó. Megkérték a játékvezetőt, hogy nézze vissza a szituációt, ő ezt megtette, majd meghozta a döntést. A VAR-t használni kell, jól kell használni. A végső döntést úgyis a játékvezető hozza meg, mi nem szólhatunk bele. 

Casemiro nyerőembernek bizonyult. 
Két gólt szerzett, az első egy finom emelés, majd egy brutális fejes. Szenzációs mérkőzést játszott. Elkötelezett a csapat iránt, kiváló teljesítményt nyújt. Segített a csapatnak megnyerni a mérkőzést, büszke vagyok rá. 

Butragueno

Nagyon fiatalon érkezett, a Castillában kezdett, most pedig itt tart.
A játékosok fiatalon érkeznek. Casemiro megmutatta a személyiségét, kijárta a ranglétrát. Ha valaki bebizonyítja, hogy át tudja ugrani ezeket az akadályokat, könnyen alapemberré válhat az első csapatban. Tegnap duplázott, emellett a középpálya állandó pillére, aki létfontosságú egyensúlyt teremt a védelem és a támadók között. 

A Real Madrid megmutatta, hogy képes ellenállni a Sevilla nyomásának.  
1-0 után sikerült egyenlíteniük, jól is játszottak, azonban sikerült megfordítanunk a mérkőzést. A góloknak fontos pszichológiai hatása van, mind a csapatok, mind a nyilvánosság számára. A második gól megnyugtatta a csapatot, onnantól sikerült uralni a játékot. Vinícius számos veszélyes lehetőséget teremtett, segítségével megszerezhettünk volna a harmadik találatot is. Gratulálunk a Sevillának, akik méltó ellenfél voltak. 

Jović és Lucas jegyezte a két asszisztot, két vitatott játékos… 
Minden játékos egyaránt fontos, mindenki elvégzi a dolgát. Jović sarkazása magas szintű volt, igaz kellett hozzá Casemiro testi ereje és nyugodt befejezése is. Lucas Vázquez beadása pedig tökéletesnek bizonyult. 

Beszélt José Castróval a mérkőzés után? 
A lefújást követően nem találkoztunk. 

A csapat jó formában van.
A csapat rendkívül határozott és meggyőző. Valóban jó formában vagyunk, ezt ki kell használnunk, mert jól tudjuk milyen a futball. Nehéz mérkőzések állnak előttünk, de megfelelően fel kell készülni rájuk, ha eredményeket akarunk elérni. 

Következik a kupa, az ellenfél az Unionistas lesz. 
Tiszteljük ezt a sorozatot és az ellenfelet is. Történelmi mérkőzés lesz számukra, mindent meg fognak tenni, hogy örömet szerezzenek maguknak. Koncentrálnunk kell, ez törvényszerű egy ilyen mérkőzésen, ez kihozhatja a fölényünket. Ugyanúgy kell harcolnunk, mint ők, 90 percen keresztül. A játékot befolyásolhatja bármi. Az időjárás, a pálya. Nekünk leginkább fejben kell felkészülnünk erre a mérkőzésre.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK