Beszámoló: Real Madrid – Sevilla (2-1): Küzdelmes meccsen, de megvan a 3 pont

A Santiago Bernabéuban lezajlott 2020 első mérkőzése, amely már a bajnoki idény második feléhez tartozó összecsapás volt. Meglehetősen kiegyenlített találkozó volt a Sevilla elleni bajnoki, ahol mindkét csapat a tabellán elfoglalt helyéhez méltó teljesítményt nyújtott. Egy gól nélküli első játékrészt követően Casemiro tudott duplázni, aminek köszönhetően a blancók megszerezték a három pontot, és ideiglenesen a tabella élére ugrottak.

A találkozó nagy iramban kezdődött, de egyik csapat sem tudta átvenni az irányítást a középpálya felett. Rodrygo került először a Sevilla védővonala mögé, visszagurított Jovićnak, de a szerb lövésénél egy védő jelentette a végállomást. Kroos a 11. percben próbálkozott először, miközben a Madrid lassan kezdte felvenni a ritmust. Lucas Vázquez és Carvajal keresték a lehetőséget a pálya jobb szélén, Casemiro pedig próbára tette a vendégek kapusát egy távoli bombával.

Aztán úgy tűnt, hogy a Sevilla átveszi a vezetést, amikor De Jong emelkedett a legmagasabbra egy szögletet követően, de a bíró érvénytelenítette a találatot, miután videón is megtekintette az esetet. Ez csak feltüzelte a vendégeket, akik több veszélyes labdát is eljuttattak a kapu elé, de végül nem volt senki, aki befejezze az akciókat. A második játékrész eleje a sok szabálytalanságnak köszönhetően nem hozott folyamatos játékot. Egészen ez zajlott az 57. percig, amikor is Casemiro tűnt fel az ellenfél tizenhatosán belül, majd megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Jović csodálatos sarkazása után jutott el a brazilhoz a labda, aki aztán csodálatosan emelte át a labdát Vaclíkon. 1-0.

Casemiro

Zidane aztán beküldte Karim Benzemát és Viníciust Rodrygo és Jović helyére. Rögtön ezután a brazil elhúzott a szélen, majd megpróbálta becsavarni a labdát a hosszúba, viszont lövése elkerülte a kaput. A 63. percben az andalúz csapat Luuk de Jong góljával kiegyenlített, annak ellenére, hogy közvetlenül a gól előtt Munir kétszer is kézzel ért a labdába. A VAR vizsgálata után a játékvezető megadta a gólt.

Mindig lehet számítani arra, hogy a Madrid feláll, bármilyen nehéz és igazságtalan is legyen a helyzet, ezúttal 5 perc kellett a blancóknak, hogy újra átvegyék a vezetést. Lucas Vázquez adott be tűpontosan a jobb szélről, Casemiro pedig tisztán fejelhetett a kapuba, a vendég kapus lényegében tehetetlen volt. 2-1.

A gól után a csapat megnyugodott, a mérkőzés hátralévő részében pedig megőrizte az előnyét. Luka Modrić állt közel ahhoz, hogy tovább növelje a fórt egy kapáslövéssel, Vinícius pedig folyamatos veszélyt jelentett a szélen. Kroos előtt is megvolt a lehetőség a meccs végleges lezárására, de 87. perces lövésénél Vaclík résen volt. A végeredmény tehát 2-1, a Madrid ideiglenesen az élre állt a spanyol bajnokságban.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK