Beharangozó: Real Madrid – Sevilla: Újra a bajnokságé a főszerep

Visszatér a Bernabéuba a Spanyol Szuperkupa újdonsült győztese.

Egy igazán izgalmas rangadónak lehetnek szemtanúi azok a szurkolók, akik ma délután 16:00-kor kilátogatnak a Santiago Bernabéú stadionba. A királyi gárda ugyanis a negyedik helyezett Sevillával méri össze tudását azok után, hogy Dzsiddában megnyerte a Spanyol Szuperkupa döntőjét. A Real Madrid csapatának nem titkolt szándéka, hogy idén újra felülhessen Spanyolország futballtrónjára, amihez nagy lökést adhatna egy győzelem a 2020-as év első hazai mérkőzésén.

A La Liga első fordulójában Zidane fiai 1-0-ra győzedelmeskedni tudtak Sánchez-Pizjuánban és mindent meg fognak tenni azért, hogy a 20. játéknapon is bezsebelhessék a három pontot.

Beharangozó

A Real Madrid jelenleg 40 ponttal áll a tabellán és csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a csapatot a Barcelona egyesülete. Zinédine Zidane ennek ellenére kiemelte azt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy nehéz mérkőzés vár a blancókra, ahol folyamatosan ugyanazon a fokozaton kell pörögniük a játékosoknak. A vezetőedző 19 játékost nevezett a szombat délutáni találkozóra.

A Sevilla nagyszerű szezont tudhat eddig maga mögött, amiről a tabellán elfoglalt negyedik, BL-szereplést érő helyezésük tanúskodik. Stadionjuktól távol eddig a megszerezhető 35 pontból 20 pontot zsebeltek be a Piros-fehérek. A klub házi góllövőlistáját Ocampos vezeti 5 találattal, míg gólpasszok tekintetében Banega a legeredményesebb 6 asszisztjával.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK