Oblak és Courtois – harc a Zamora-díjért

Thibaut Courtois 2014-ben két Zamora-díjjal hagyta el Madridot, ebben az idényben pedig Jan Oblakkal küzd meg az elismerésért.

A Zamora-díj a spanyol első osztály azon hálóőrét illeti meg, aki arányaiban a legkevesebb gólt kapja úgy, hogy legalább 28 alkalommal pályára lépett a bajnokságban, és ezeken a mérkőzéseken minimum 60 percet a kapuban is töltött. A belga válogatott játékos a tavalyi szezonban tért vissza a spanyol fővárosba, de csak kereste korábbi formáját, ezt bizonyítja a 27 meccsen bekapott 36 gól is. Ezzel szemben az aktuális idényben stabil teljesítményt nyújt, és akár le is taszíthatja szlovén kollégáját a trónról, aki az elmúlt négy évben megnyerte a legjobb kapusnak járó díjat.

Három gól 12 mérkőzésen

A Real Madrid első számú hálóőre a 2019-2020-as szezon során mindössze 9 gólt kapott 16 mérkőzésen, azonban ezek közül hat is az első négy fordulóban esett. Az ezt követő 12 találkozón Courtois-nak mindössze háromszor kellett a hálóba nyúlnia a labdáért, így a kapott gólok tekintetében 0.56-os átlagot hoz meccsenként. Mindemellett Oblak átlaga is kiemelkedő, 0.63-as mutatója azt jelenti, hogy 12 alkalommal tudták mattolni az ellenfelek 19 mérkőzésen.

A szezon kezdetén a hórihorgas belga a kritikák kereszttüzébe került gyenge teljesítménye miatt, azonban hamar visszanyerte régi formáját. Az ő stabilitása a blancók hátvédsorát is magabiztosabbá tette, és igazi falat alkotnak az idei szezonban.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK