Megszületett a döntés az Unionistas elleni kupameccs helyszínét illetően

Megszületett a döntés azzal kapcsolatban, hogy hol rendezzék meg az Unionistas de Salamanca és a Real Madrid kupameccsét. A választás végül a harmadosztályban szereplő kiscsapat saját pályájára, az Estadio Las Pistas del Helmanticóra esett.

Korábban vitás helyzet alakult ki amiatt, hogy a Salamanca pályája mindössze 4000 szurkoló befogadására alkalmas, ráadásul problémái akadtak a televíziós közvetítéshez megfelelő világítás rendelkezésre bocsátásával.

Felmerült annak lehetősége, hogy tekintettel az Estadio Helmantico közelségére, ami a városi rivális Salamanca UDS nagyobb, erre a célra megfelelőbb stadionja, esetleg ott rendezzék meg az összecsapást, azonban ezt sem az Unionistas, sem pedig az UDS nem támogatta.

A két városi rivális stadionjai egymás mellett
A két pálya egymás mellett

„A Helmantico nem opció számunkra. Ha nem játszhatunk a Las Pistasban, akkor akár a Bernabéuba is elmegyünk” – mondta Miguel Ángel Sandoval, az Unionistas elnöke. „2880 okot tudok mondani arra, hogy miért a saját pályánkon futballozzunk. A szurkolóinkat. Tudjuk, hogy kevesebb lesz a bevétel, de ez nem érdekel minket.” (A klub 2880 pártoló taggal rendelkezik – a szerz. kieg.)

„Ha az önkormányzat hozzájárul ahhoz, hogy megfelelő világítást tudjunk kialakítani, akkor megoldódna a problémánk” – folytatta az elnök, utalva arra, hogy a hozzájárulás megszerzésével nehézségekbe ütköztek.

Végül megszületett a döntés, a kiscsapat saját pályáján kerül sor a találkozóra. A helyi önkormányzat és a kiscsapat vezetőjének mai találkozóján megegyezés született arról, hogy az Estadio Las Pistas del Helmantico időben meg fog felelni a mérkőzés lebonyolításához szükséges feltételeknek.

Salamanca

Az egyeztetés után a klub elnöke, megerősítette a sajtónak a döntést, majd elmondta, hogy mostantól azon dolgoznak, hogy pótszékekkel növeljék a létesítmény befogadóképességét, illetve a TV-közvetítésekhez megfelelő világítást biztosítsanak az összecsapásra.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK