Joan Jordán: Fenevadként küzdünk majd a Madrid ellen

Joan Jordán véleménye szerint karrierje minden szakaszában a legjobb edzőkkel dolgozott együtt, és biztos abban, hogy a Sevilla javulni fog a helyzetkihasználások terén.

Az andalúz együttes jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban és szombat délután a Real Madrid otthonában vendégeskedik. Joan Jordán az AS-nek nyilatkozva azt mondta, hogy Julen Lopetegui energikus csapata azért utazik a fővárosba, hogy „oroszlánokként küzdjenek.

„Elképesztően tehetséges alakulatról beszélünk, nagy élmény lesz játszani ellenük” – mondta aktuális ellenfeléről a középpályás. „Biztos vagyok abban, hogy fenevadként fogunk küzdeni, nem fogjuk feladni, és meg fogunk harcolni a győzelemért.”

Joan Jordan

„Karrierem minden időszakában a számomra ideális edzővel dolgoztam együtt” – nyilatkozta az andalúz gárda vezetőedzőjével, Julen Lopeteguivel való közös munka kapcsán. „Mendilibar egy számomra létfontosságú pillanatban érkezett és ugyanez a helyzet Lopeteguivel is. Megköveteli, hogy sokat legyen nálunk a labda és ez nagy segítség számomra. Korábban teljesen más játékstílusban játszottam, és az, hogy Julennel dolgozhatok, komplettebb játékossá tesz.”

Jordán a nyáron került a Sevillához az Eibar együttesétől, és rövidesen Lopetegui gárdájának egyik legfontosabb láncszeme lett. „A megérkezésem óta remekül érzem magam itt” – mondta. „Életem legszebb időszakát élem és ez a tökéletes pillanat arra, hogy magasabb szintre emeljem a játékom, ráadásul a megfelelő helyen is vagyok ehhez.”

„A csapatban teljes a magabiztosság” – ezt már a Sevilla gólképtelensége kapcsán említette meg. „Az a fontos, hogy elvégezzük a munkát, helyzeteket alakítunk ki és biztosak vagyunk benne, hogy a gólok jönni fognak. Természetesen ez egy olyan eleme a játéknak, amiben fejlődnünk kell, de meg vagyok győződve arról, hogy több találatot szerzünk majd.”
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK