Miért kellene Hakiminek a Dortmundot választania?

Achraf Hakimi valósággal szárnyal, mióta két éves kölcsönszerződését tölti a Borussia Dortmund csapatánál. Az óra azonban viharos sebességgel ketyeg, egyre aktuálisabb téma a marokkói játékos jövőjeével kapcsolatos kérdés. Íme néhány ok, miért kellene a 21 éves játékosnak a Real Madrid helyett a német csapatot választania.

Hakimi egy interú során elárulta: „a szívem egyik fele a Real Madridhoz, a másik a Dortmundhoz köt.” Most mikor már csak fél év van hátra 24 hónapos kontraktusából, teljesen érthető, hogy elgondolkodik, hogyan tovább.

„Hat hónap van  a nyár kezdetéig, amely megannyi mérkőzést foglal még magába” – mondta Hakimi. – „Annyit elárulhatok, hogy nagyszerűen érzem magam Dortmundban, kényelmes helyzetben vagyok itt.”

A kényelem pedig különösen fontos szempont a fiatal labdarúgó számára, aki kedvesével idén nyárra várja első születendő gyermekét.  Így hát több szempontból is kulcsfontosságú kérdés a jövője, amiről állítólag már határozott is.

Szülővárosa klubjának vonzerejét azonban roppant nehéz figyelmen kívül hagyni. Hakimi Getaféban született, amely Madrid déli részén helyezkedik el. Habár nyolcéves korában egy szezon erejéig erősíthette a CD Colonia Ofligevi gárdáját, Dortmundba való távozását megelőzően karrierjének egészét a Real Madridnál töltötte.. Könnyű belátni azonban, miért is volt ennyire csábító opció a BVB a marokkói válogatott futballista számára.

Végül is itt töltött ideje alatt választották meg két ízben is Afrika legjobb fiatal játékosává, miközben a világ egyik legfelkapottabb tehetségévé nőtte ki magát. Ennek egyik kulcsfontosságú tényezője a hit és a bizalom, melyet a Dortmund csapata vetett a fiatal csillagba, alátámasztva ezzel, hogy valóban ők az egyik legvonzóbb célpont Európában a különös tehetséggel megáldott fiatal játékosok számára. Egyértelmű, miként vált Jadon Sancho ilyen nagyszerű futballistává, vagy miért választotta Erling Håland éppen a Dortmundot minden más opció helyett.

Hakimi sem különbözik a fenti játékosoktól, teljes mértékben tisztában volt vele, milyen lehetőségekkel bírhat a Dortmundba való igazolás.  A Real Madrid hiearchiájában megragadt a másodhegedűs szerepében, mint a korábbi Bayer Levekusen játékos, Dani Carvajal helyettese. A marokkói védő mindössze kilenc bajnoki, valamint két Bajnokok Ligája szereplést tud felmutatni a blancóknál töltött idejéből.

Felnőtt fellépéseinek száma azóta megháromszorozódott, és Hakimi immáron tisztán látja, milyen előnyökkel jár az állandó játéklehetőség. Kölcsönszerződését megelőzően azt nyilatkozta, sokat kell még fejlődnie, a Signal Iduna Parkban töltött ideje alatt, fél évvel szerződése lejárta előtt az eredmény pedig egy „másik Achraf” lett.

„Tettem, amit tennem kellett, ezáltal jobb játékos vált belőlem, és amíg hétről hétre rendszeres lehetőséget kapok, roppantul élvezem a játékot" – árulta el Hakimi az AS újságírójának. – „Ez a magabiztosság az, ami elérhetővé teszi számomra, hogy megfelelően kifejezzem magam a pályán és szabadon játszhassak.”

A szabadság általi önkifejezés pedig különösen jelentős egy olyan játékos számára, mint Hakimi, aki a Bundesliga történetének leggyorsabb játékosa, amelyet egy 2011-ben induló részletes adatbázis is megerősít. A modern labdarúgás védőinek immáron a pálya mindkét térfelén komoly nyomást kell gyakorolni az ellenfélre.

Kitűnő példa erre, hogy a 2019/20-as szezon felénél járva Hakimi statisztikái már most felülmúlják a tavalyi idény mutatóit. Januárra éppen annyi (2) góllal rendelkezik a bajnokságban, mint az előző teljes évben, asszisztjainak száma pedig kettővel nőtt (6). A Bajnokok Ligájában hat mérkőzésen jegyzett négy találata pedig nagyban hozzásegítette csapatát a legjobb 16 közé jutásban. A BL H csoportjában a Dortmund a korábbi többszörös győztes Barcelona és Inter csapataival szállt szembe, a folytatást pedig az Atlético Madrid jelenti a nyolcaddöntőben.

Ennek eredményeként Lucien Favre vezetőedző több alkalommal is támadóbb jellegű pozicíóba helyezte Hakimit, ezzel rávilágítva a marokkói egy újabb fantasztikus tulajonságára: a sokoldalúságra.

Favre irányítása alatt Hakimi a védelem bal- és jobboldalán egyaránt bevethetővé vált. Az Inter elleni BL mérkőzésen jobb hátvédből váltott jobb oldali szélső posztra, majd a Dortmund kétgólos hátrányból fordítva 3-2 arányban nyerte meg a találkozót, köszönhetően a 21 éves játékos duplájának. Mindkét gólt várandós barátnőjének ajánlotta.  Ez az összecsapás egy nyilvánvaló példa volt arra, hogy Hakimi az európai futball egyik leghasznosabb játékosa. Az ilyen emlékezetes éjszakák, mikor kétszer is talpra ugrasztja a sárga falat, könnyedén sodorhatják fejvakarásba Hakimit, hogy hol is van a legmegfelelőbb helye.

„Nem tudnám megmondani, a pálya melyik oldalán érzem jobban magam” – nyilatkozta az AS-nek újdonsült rugalmasságáról. – „Sokat tanultam a partvonal mindkét oldalán való játékból, és ezt a tudást gyarapítani fogom. Úgy gondolom ez egy fantasztikus nyíl az íjamhoz. Minden edző, aki rendelkezik olyan sokoldalú játékossal, aki képes bármely oldalon játszani, tudja, hogy milyen előnyös ez a csapat számára.”

Mindamellett, hogy Hakimi továbbra is élvezi a különböző pozíciókban történő játékot, méltó örököse lehet a klub élő legendájának, a lengyel Łukasz Piszczeknek, amennyiben a 34 éves játékos a visszavonulás mellett döntene.

A folytatás kérdésében talán az is szerepet játszhat, hogy Dortmundban töltött eddigi másfél éve során szoros barátságot kötött a klub számos játékosával, különösen Axel Witsellel, Sergio Gomezzel, Jadon Sanchóval, illetve Paco Alcácerrel, akikkel kapcsolatban azt nyilatkozta, „nagyban megkönnyítették a dolgomat.” A fiatal játékos persze nem feledkezett el tréneréről sem, hiszen Lucien Favre vezetőedzővel ápolt jó kapcsolatára is kitért.

„Remek viszonyt ápolunk a mesterrel” – árulta el. – „Keresi a lehetőséget, hol tud nekem segíteni. Tudja, hogy fiatal vagyok, nyitott a tanulásra. Én természetesen hallgatok is rá, mert minden amit mond, igaz.”

Tekintettel arra, hogy a Dortmund-család tárt karokkal várta Hakimit, az elmúlt két évben szoros kötelék köttetett a játékos és a csapat között.  Ez a kötelék biztosíthatja, hogy a marokkói játékos végleg letáborozzon a Rajna mentén fiatal családjával.

Forrás: bundesliga.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK