Soumaré: A fiatal Ndombele, akit a Real Madrid nem szalaszthat el

Egy újabb tökéletes jelölt a Real Madrid középpályájára?

Boubakary Soumaré jelenleg az egyik legfényesebben csillogó csiszolatlan gyémántja a francia futballnak. A Lille középpályása nem csak Franciaországban kápráztatott el mindenkit a mutatott játékával, de Európa-szerte is egyre több helyen kísérik figyelemmel teljesítményét. A francia sajtóorgánum, a L’Equipe szerint az élénken érdeklődő klubok közé tartozik többek között a Manchester United, a Tottenham, a Napoli, a Valencia és a Real Madrid együttese is.

Egyértelműen kijelenthető, hogy ha egy 20 éves játékos iránt ilyen topklubok érdeklődnek, akkor valóban kivételes képességekkel van megáldva. Ezt az állítást alátámasztja az is, hogy Európa meghatározó nagycsapatai úgy figyeltek fel rá, hogy igazán csak ebben az idényben kapta meg a bizalmat a felnőttek között. Ezt kevesen mondhatják el magukról, és ezzel a Real Madrid játékosmegfigyelői is tisztában vannak.

Soumare

Az idei szezonban minden kiírást figyelembe véve Soumaré 17 alkalommal ölthette magára a Lille gárdájának szerelését. Ugyan gól és assziszt még nem szerepel a neve mellett, de alapvetően nem is ezek az adatok egy jó védekező középpályás ismérvei. Nem sorolható egyértelműen a labdaszerző középpályások közé, sokkal inkább a labdatartásban és a játék zökkenőmentesebbé tételében jeleskedik.

Az idényben átlagosan 1.2 szerelést és 0.9 labdaszerzést produkál meccsenként. Ez alapvetően nem számít kiemelkedőnek, de 89.9%-os passzhatékonysága már annál inkább. Ami azt illeti, a Lille egyesületéből ezt a mutatószámot tekintve senki sem rendelkezik ennél jobb eredménnyel.

A támadóknak sincs könnyű dolga, ha vele kerülnek szembe, hiszen meccsenként csupán 0.4 alkalommal tudnak csellel túljutni rajta ellenfelei. A Lille csapatának középpályásait és védőit figyelembe véve ez a második legjobb teljesítmény. Azt, hogy kivételesen bánik a labdával, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a bajnokságban mérkőzésenként 2 hosszú labdával is képes játékba hozni csapattársait. A Bajnokok Ligájában ez a szám 3.3. Mindemellett a középpályán tökéletesen megállja a helyét az eredeti pozíciójánál kicsit előrébb helyezkedve is.

Soumaré játékstílusa pompásan illeszkedhet a Real Madrid elképzeléseihez. Sokak szerint amellett, hogy rendelkezik a Toni Kroos által is képviselt játékintelligenciával, képes testi erejét és gyorsaságát is az előnyére fordítani, akárcsak a Tottenham játékosa, Ndombele. 

Soumare

Ndombele és Soumaré valami újat, eddig még nemigen látottat képesek hozni a foci világába. Ugyan nem szereznek sok gólt és osztanak ki rengeteg gólpasszt, de szívósságuknak köszönhetően képesek megalkuvást nem tűrően keresztül vinni a labdát az ellenfél sorai között. Éppen ezeknek a kvalitásaiknak köszönhetően mondható el róluk, hogy meccsről-meccsre uralják a középpályát.

Ugyan a Királyi Gárdának már ott van Casemiro, aki bármikor képes megszerezni a labdát, de a fiatal francia mozgékonyabb és más a játékstílusa is. Játékát tekintve ő egyszemélyben testesíti meg egy kicsit Casemirót és Toni Kroost is. Nem meglepő, hogy a nyári transzferidőszakban a Real Madrid komoly erőket mozgatott meg azért, hogy leigazolhassa Ndombelét, aki végül a Tottenham csapatát választotta.

Egyelőre még nem lehet semmi biztosat kijelenteni Soumaré jövőjét és pályafutását illetően, hiszen még csak az első szezonja ez a felnőttek között és máris hatalmasak az elvárások vele szemben. Egy környezetváltás ilyenkor még túl nagy nyomást helyezhet egy ilyen fiatal játékosra, ezért még folyamatos játéklehetőséget kellene biztosítani a számára, hogy a későbbiekben az átigazolása is komolyan szóba jöhessen.
 

Forrás: Soccity
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK