Álmodtál-e arról, hogy a Real Madridban legyél labdarúgó?
Igen. Mikor kisgyerekként elkezdtem focizni a házunk kertjében, a Real Madrid volt a kedvenc csapatom, Zidane pedig a példaképem. A stadion elbűvölő látvány volt a tévében,a feddhetetlen fehér mez pedig egyedülállóan különleges. Egy igazi misztérium. Gyakran mentünk Spanyolországba családi vakációkra, de sosem Madrid volt az úti cél. Autóval túl messze van Belgiumtól. De a nyaralásaink alatt is azt tapasztaltam, hogy mindenki a Realról beszél, ha szóba kerül a futball. Még ott is megnéztük a meccseiket.
Nem voltál frusztrált, hogy éveken keresztül nem jött össze a Madridba igazolás?
Nem, mert a pályafutásom minden állomásán remekül teljesítettem. Ettől függetlenül nyilván logikus gondolatnak tűnt, hogy egy nap aláírok a Real Madridhoz, és ez akár előbb is megtörténhetett volna.
Mi volt az oka, hogy mégsem így lett?
Már akkor is felmerült ez a lehetőség, mikor a Lille játékosa voltam. De Angliát is ki akartam próbálni, és úgy alakult, hogy egy szigetországi szerződést sokkal könnyebb volt tető alá hozni. 21 évesen nehéz Spanyolországba igazolni külföldről.
Mi a helyzet a két évvel ezelőtti pletykákkal?
Minden nyáron szóba került, hogy a Real Madrid futballistája leszek. De az igazság az, hogy régebben semmilyen kapcsolatom nem volt a klubbal, ahogy a környezetemnek sem. Az első valódi kapcsolatfelvétel két-három évvel ezelőtt történt, mikor megsérültem a válogatottban. A 2018-as világbajnokság után határoztam el, hogy ide szeretnék jönni. A Chelsea akkor nemet mondott, így mindenképpen el kellett töltenem ott még egy évet, a Sarri-féle csapatban.
Talán máshogy alakult volna, ha Zidane jobban ragaszkodik a megszerzésedhez, nem?
Nem tudom. Én sem akartam mindenáron távozni a Chelsea-ből, emellett pedig minden klubommal az őszinte, tiszta kommunikációra törekedtem. A Lille csapatánál a 2011/12-es szezonom volt az utolsó. Én már semmiképp sem akartam maradni, legalábbis az azt megelőző nyáron így gondoltam, de a hozzám közel állók megértették velem, hogy mindenkinek jobb lesz, ha még egy évet eltöltök ott. Hasonló forgatókönyv játszódott le a Chelsea-nél is. 2018 nyarán kaptam egy telefonhívást Marina Granovskaiától (a Chelsea egyik magas beosztású igazgatója – a szerk. kieg.), aki azt mondta nekem: „Ne menj, mert Sarri hamarosan megérkezik, hogy eddzen téged!” Én minden tőlem telhetőt megtettem.
Mit jelent számodra a Real Madrid játékosának lenni?
Kisgyerekként erről a klubról álmodozol. Aztán amikor valóban megérkezel ide, akkor meglátod a hatalmas edzőközpontot. Mindenhol a biztonsági személyzet embereit látod. Autóval több percbe telik, amíg áthajtasz a létesítményen. Én meg sem próbáltam számolni, hogy hány futballpálya van ott. Aztán megérkezel a játékosok szállásához. Akkor ismered fel, hogy a Real Madrid nemcsak a játékosok, hanem az ilyen dolgok miatt is képes ennyire hatékonyan működni. Persze, a legjobb játékosok szervesen hozzátartoznak a klub történelméhez… belépsz az öltözőbe, és hatalmába kerít az az érzés, hogy a társaidat egyetlen cél vezérli: a győzelem. Mikor a szurkolókkal találkozol, ők azt mondják neked, hogy meg kell nyerned a Bajnokok Ligáját. Hatalmas kultúrája van itt a futballnak.
Azt mondtad, Zidane volt a példaképed.
Eléggé eltérő a stílusunk. Technikailag mindenképpen képzettebb volt nálam. Nekem az tetszett meg vele kapcsolatban, hogy a játékáról a könnyedség, a szórakozás jut eszedbe. A stílusával a társait is erre ösztönzi a pályán. Amikor figyeltem a játékát, mindig az jutott eszembe, hogy sosem volt célja mindenkit lecselezni, vagy önmaga dicsőségéért játszani. A csapatért játszott, ahogy én is. Természetesen örülök, ha összejön valami, de nem célom a csillogás.
Próbáltad lemásolni a mozdulatait?
Nehéz lett volna. A légjátéka, a labdakezelése, a passzai… mindent nagyon elegánsan csinált. De nem csak ő képviselte ezt a fajta eleganciát; ott volt Thierry Henry is. Az én generációm YouTube-videókon nőtt fel, aztán kimentünk a kertbe, és megpróbáltuk leutánozni a látottakat a testvéreimmel. De én mindig Zidane-t figyeltem a legjobban, rá akartam hasonlítani.
Erőteljes, már-már komoly érzelmi szálak fűznek hát hozzá.
Nem igazán beszéltünk egymással, mielőtt ideigazoltam. Először 2016-ban kerültünk személyes kapcsolatba: felhívott a franciaországi Európa-bajnokság közben: „Jó lenne, ha idejönnél!”. Mikor egy ilyen hívást kapsz egy olyan embertől, mint Zidane, azt nem tudod nem komolyan venni.
Mit éreztél akkor?
Valamit határozottan. Nagy hatással volt rám; az egész torna alatt ott motoszkált a gondolat a fejemben, pedig csak annyit mondott nekem, hogy figyeli a játékomat. „Egy nap majd találkozunk, ha Madridba jössz”, mondta.
Emberi oldalról nézve milyen ő mint vezetőedző?
Nem beszél sokat, az egyszerűségre törekszik. De ha a meccs előtt beszél veled néhány rövid mondatot, az megnyugtat. Az első két-három hónapom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de ő nyugalomra intett. Ne becsüljem le magam, azt mondta. Nem szokott panaszkodni, mindig a lényegre tér, s imádja a játékosait. Meg sem próbálja elnyomni a játékos-edző kapcsolat érzelmi oldalát. És valóban, azt látom a többieken, hogy mindenki nagyon boldog az edző kiléte miatt. Még azok is, akik kevesebbet játszanak. Ez elengedhetetlen a sikerekhez.
Mit képes adni a játékosainak?
Az edzéseken mindig labdával dolgozunk. Nagy hangsúlyt kap a játék élvezete. A mozdulatok, az edzőmeccsek… ha dolgoztál olasz edzőkkel, ahogy én Sarrival és Contével, akkor megtanulod ezt értékelni. Velük sokkal kevesebb az élvezet, minden szigorúbb, monotonabb, ismétlődőbb. Csakis a meccsek megnyerésében találsz örömöt. Itt máshogy van. Jó érzés újra megtapasztalni ezt.
100 millióba euróba kerültél a Madridnak. Ideges voltál a bemutatásodkor?
Teljesen új tapasztaltokat szereztem. A Chelsea-nél sokkal könnyebben kezeltem az ilyen helyzeteket, pedig az is a világ egyik legnagyobb klubja. A repülőgépen a testvéreim arról kérdezgettek, hogy mit fogok csinálni, elterveztem-e a dolgokat. Thorgan figyelmeztetett, hogy egyetlen hiba, és mindenki rajtam fog gúnyolódni.
Szóval nem voltak konkrét terveid.
Egyáltalán nem. Jó lett volna néhány szót mondani spanyolul, de mivel alig beszéltem a nyelvet, mindenkinek feltűnt volna a bénázásom… spontán akartam lenni, így végül franciául szólaltam meg, és nem is volt semmi gond. Most is szívesen gondolok vissza ezekre az élményekre.
Sérüléssel indítottad a madridi pályafutásodat.
Végigcsináltuk az előszezont. Két vagy három nappal az első bajnoki előtt egy kicsit fájt a combom. Velem gyakran előfordul, hogy kisebb izomfájdalmaim vannak a meccsek előtt, így nem csináltam belőle nagy ügyet, sőt számítottam is rá előzetesen. De másnapra sem múlt el. Zidane megkérdezte, hogy akarok-e vizsgálatot. Az orvosunk ragaszkodott hozzá. Aztán találtak egy kisebb sérülést. Amint meggyógyultam, azonnal folytattam a munkát, de így is ki kellett hagynom három hetet, plusz az is időbe telt, amíg újra felvettem a ritmust.
Sokáig beszédtéma volt a súlyfelesleged.
És nem is véletlenül. Nem csinálok titkot abból, hogy felszedtem egy kis felesleget akkor nyáron. A vakáció nekem is vakáció, ahogy az átlagembereknek is. Öt kiló plusszal érkeztem meg az edzőtáborba. Én azok közé az emberek közé tartozom, akik gyorsan híznak, de ha odafigyelnek, akkor gyorsan meg is tudnak szabadulni a feleslegtől. 80 kiló voltam, tíz nappal később már 75.
Hogyan ítéled meg az első szezonod kezdetét?
Nem volt rossz, leszámítva a statisztikámat. Egy gól, egy assziszt és egy kiharcolt büntető. Az emberekben pedig ez marad meg a leginkább. Ahogy már mondtam, nem úgy sikerült az első két hónap, ahogy szerettem volna. De azt mondtam magamnak, hogy tudok ennél sokkal jobbat is hozni. Aztán valóban elkezdett sokkal jobban menni a játék. Gyorsabb lettem, ügyesebb a labdával, jobban megértettük egymást a társakkal. Talán szükségem volt egy kis időre, hogy beilleszkedjek. Az emberek cseleket vártak tőlem, és azt mondták, hogy túl sokat passzolok…
Azt mondják, hogy a madridi öltözőbe nehéz beilleszkedni. Neked mik a tapasztalataid?
Én nem az a fajta ember vagyok, aki keresné a bajt. Nyitott vagyok, készséges mások irányába. Emellett az is fontos, hogy nem 21 éves fiatalként jöttem ide, akinek még mindent bizonyítania kell. A társaim is ismertek, tudták, hogy milyen minőséget képviselek.
Cristiano Ronaldo mezszámát viseled.
Eredetileg Marianóé volt. Nekem eszembe sem jutott, hogy elkérjem tőle, a 7-es amúgy sem az én stílusom. Én inkább 10-es vagyok, de azt előtte kapta meg Modrić. A Chelseanél 17-es volt a számom, az itt foglalt volt Lucas Vázquez által. A 16-os szabad volt, de azt meg én nem akartam. Akkor azt mondtam, hogy legyen az 50-es, de a liga szabályzata nem engedélyez 25-nél nagyobb mezszámot. Így végül a klub döntött, és azt mondta Marianónak, hogy nekem kell adnia a számát.
Ki segített leginkább a beilleszkedésedben?
Természetesen Courtois. Aztán ott van Greg Dupont is, az erőnléti edzőnk. Igazából nem volt gondom a beilleszkedéssel, mert sokan beszélnek franciául a társaim közül, és a stáb is nagyrészt franciákból áll. Ez tökéletesen alakult számomra.
