Zidane, a döntők királya

Zinédine Zidane eddig nyolcból egyetlen alkalommal sem veszített döntőt a Real Madrid edzőjeként. Ha holnap is győzedelmeskedik az Atlético Madrid ellen, úgy már csak négy trófeával lesz lemaradva a Real Madrid legeredményesebb edzője, Miguel Muñoz mögött.

Vasárnap este Zinédine Zidane a kilencedik döntőjére készül, mint a Real Madrid edzője. A francia eddig még sosem veszített döntőt edzői karrierje során. Három alkalommal nyert a Bajnokok Ligája döntőjében (2016, 2017, 2018), kétszer az UEFA-szuperkupán (2017, 2018), kétszer a klubvilágbajnokságon (2016, 2017) és egyszer a Spanyol Szuperkupán (2017). Ha Zizou-nak sikerül második Spanyol Szuperkupa-győzelmét is megszereznie, úgy a 10. trófeáját gyűjti majd be a Real Madriddal, hiszen a fentieken túl még egy bajnoki címmel is büszkélkedhet. Így négy trófeára közelítené meg Miguel Muñozt, aki 14 trófeával a Real Madrid legeredményesebb edzőjének számít. Zidane a mérkőzései 66%-át nyerte meg (124 győzelem, 40 döntetlen, 22 vereség a 185 meccsen) 2016 januárjától 2018 júniusáig, illetve 2019 márciusától mostanáig.

Zidane

Zidane az Atlético elleni BL-döntővel kezdte meg a trófeagyűjtést 2016-ban (1-1 a rendes játékidőben, majd 5-3 tizenegyesekkel). Ez a győzelem nagy lökést adott a blancóknak, akik két hónappal később legyőzték a Sevillát az UEFA-szuperkupa döntőjében. A csapat emlékezetesen zárta a 2016-os évet, hiszen a klubvilágbajnokság döntőjében 4-2 arányban múlta felül a Kashima Antlers csapatát. Kevesebb mint hét hónap alatt három finálét is győztesen fejezett be Zidane. De a legjobb még csak ezután jött. A Madrid megsemmisítő vereséget mért a Juventusra (4-1) a 2017 júniusában megrendezett BL-döntőben, a Manchester United ellen megnyerte az UEFA-szuperkupát (2-1), majd a Barcelona ellenében kettős győzelemmel (1-3, 2-0) gyűjtötte be a Spanyol Szuperkupát. Zidane Madridja megállíthatatlan volt, augusztus és december között mindössze három vereséget számlált a csapat (Girona, Betis, Tottenham). 2017 végén újabb klubvilágbajnoki trófea következett, ezúttal a Grêmio volt az áldozat. Zidane csapata aztán sorozatban harmadszor is magasba emelhette a BL-serleget, miután a blancók a Liverpool ellen nyertek 3-1-re Kijevben.

Zidane

A Madrid 15 tétmérkőzés óta veretlen. A csapat utoljára októberben kapott ki, akkor a Mallorca együttesétől. 2016 áprilisa és 2017 januárja között a csapat 40 veretlen meccset játszott le (30 győzelem, 10 döntetlen). Azóta a mostani a legjobb sorozatuk. Zidane több rekordot tart, mint bármely más edző a klub történetében. Sorozatban három BL-cím megnyerésére vezette a csapatot (Carlo Ancelotti és Bob Paisley a másik két edző, aki háromszor is elhódította ezt a trófeát), ráadásul az első 100 mérkőzésén ő veszítette el a legkevesebb meccset (8). A franciának tehát már csak 5 trófea kell ahhoz, hogy holtversenyben a Real Madrid történetének legeredményesebb edzőjének mondhassa magát.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK