Zidane: Courtois számomra a legjobb

2020 első találkozója, 2020 első győzelme, és 2020 első mérkőzés utáni sajtótájékoztatója Zidane-nak.

A mérkőzés
"Az első félidőben szenvedtünk, de egységesek maradtunk. Ez elképesztően fontos, amikor egy nehéz pályán játszunk, egy olyan csapat ellen, mely kemény nyomás alá tud helyezni minket. Nehezen találtuk meg az üres területeket, de a végén fantasztikus eredményt értünk el. Nagyon jól sikerült a mérkőzés. 25 játékos van a keretben, és a legnagyobb pozitívum, hogy kiegészítjük egymást. Voltak idegenben nehéz meccseink, mint az Éibar vagy éppen az Alaves elleni. Keményen küzdöttünk és csapatként nyertük meg ezt a találkozót. Egy kicsit más volt a mai meccs, de el kell fogadni, hogy néha ez kell a győzelemhez."

Zidane a Getafe elleni meccsen.

Spanyol Szuperkupa
"Most a legfontosabb, hogy élvezzük ki a mai győzelmet, aztán pihenjünk egyet. Ezután foglalkozunk majd a szerdai mérkőzéssel. Mind a négy csapat nagy esélyese a trófeának."

Luka Modrić
"Nem értek egyet azzal, amit mostanában mondanak vele kapcsolatban. Rendkívül fontos játékosa a csapatnak, és ma is remek teljesítményt nyújtott. Modrić az Modrić, mindannyian tudjuk, mit adott már ennek a klubnak. Nagyon örülök a góljának, lenyűgözött a sprintje a 90. percben. Ez is mutatja, hogy jó formában van."

Courtois teljesítménye
"Az első félidőben két vagy három alkalommal is góltól mentette meg a csapatot. Hosszú ideje bizonyítja, hogy miért kulcsember. Örülök a teljesítményének. Az én kapusom, és ami engem illet: ő a legjobb. Ehhez kétség sem férhet. Minden játékosom a legjobb."

Három gól
"Nyugodtnak kell maradnunk, és folytatni kell a munkát. A kapu előtt hideg fejre van szükségünk. Néha a labda egyszerűen nem akar bemenni, de ma Varane megmutatta, hogy másképp is tudunk gólt szerezni. Minden meccsen a lehető legtöbb helyzetet ki kell használnunk. Elégedett vagyok a mai találkozóval."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK