Az új év 10 legnagyobb kérdése

Az új év egy rakás bizonytalan kérdést vet fel Madridban. Szenvedő fiatalok, lehetséges átigazolási célpontok, csapatkapitányi szerződések és sok más érdekesség. Nézzük is meg, ki az a 10 személy, aki a legtöbb bizonytalanságot tartogatja a következő 12 hónapra vonatkozóan!

1. Zinédine Zidane

Ő tudja a legjobban, hogy a jövője egyedül a csapat eredményeitől függ. Első regnálása idején ezek az eredmények megkérdőjelezhetetlenül jöttek is. Most sokkal nehezebb dolga van, de talán nem árulunk el túl nagy titkot azzal, hogy ha Zizou legalább egy fontos trófeát nyer a szezonban, akkor szinte biztosra vehető, hogy a nyár után is marad a kispadon. Ha azonban az előző szezonhoz hasonló, sikertelen idényt zár a csapat, akkor bizony az ő jövője is erősen kérdésessé válik.

2. Sergio Ramos

Jelenleg kétségbevonhatatlan, hogy ő a Real Madrid igazi vezére az öltözőben. A kapitány márciusban tölti be 34. életévét, jelenlegi szerződése pedig 2021 júniusáig érvényes – az esetleges szerződéshosszabbítás pedig lassan elkerülhetetlen téma lesz vele kapcsolatban. A klub eddigi gyakorlata szerint 32 évnél idősebb játékosnak nem adhatnak egyévesnél hosszabb új kontraktust, így a kérdés jogos: vajon Ramos esetében kivételt tesznek majd? Egyáltalán itt lesz-e még a Real Madrid élő legendája 2021 után is? Ez minden bizonnyal el fog dőlni idén.

3. Luka Modrić

A 34 éves horvát nagyon hasonló helyzetben van, mint spanyol kollégája. 2018-ban hosszabbította meg szerződését a klub 2021-ig, de a csapatban elfoglalt helye már korántsem annyira fontos, mint volt a Világbajnokságot követően. Az Inter és az AC Milan pedig tárt karokkal várnák a mágust, ha úgy döntene, hogy véget ér a madridi kaland.

4. Martin Ødegaard

A szezon első felében nyújtott teljesítményére a Real Sociedadban sokan felkapták a fejüket Madridban. Az idényt követően biztosra vehető, hogy a két klub tárgyalóasztalhoz ül, és döntésre jutnak afelett, hogy a norvég ifjú maradjon-e még egy évet a baszkoknál, vagy visszatérjen-e oda, ahová szerződése szerint 16 éves kora óta tartozik. Az eddigi pazar idénye alapján szinte biztosra vehetjük, hogy Ødegaard 2020 nyarán visszatér Madridba.

5. Vinícius Júnior

A fiatal brazil szélső még mindig csak 19 éves, de második szezonjának első fele sokak számára csalódást keltő volt, hiszen Vini sokszor még keretbe sem került, annak ellenére, hogy sokakkal ellentétben ő egyszer sem bajlódott sérüléssel. Helyette Rodrygo Goes robbant be a csapatba, aki egy évvel fiatalabb nála, és bár más poszton és más szerepkörben játszik, mint barátja, az ő csodás berobbanása sem könnyítette meg Vinícius helyzetét. Ahogy természetesen Eden Hazard érkezése sem. Az új év nagy kérdése, hogy vajon Vinícius meg tudja-e szilárdítani helyét a csapatban.

6. Eden Hazard

Továbbra sem lehet tudni, hogy pontosan mikor épül fel teljesen sérüléséből a belga klasszis, de a Real Madrid hivatalos csatornái által közzétett videók, melyeken Hazard edzőtermi gyakorlatokat végez, bizakodásra adhatnak okot, hogy nemsokára újra egészséges lehet. A szélső még a novemberi, PSG elleni meccsen sérült meg, éppen akkor, mikor igazán kezdett formába lendülni, és azt a teljesítményt nyújtani, amit Angliában. 2020 nagy kérdése, hogy sérüléséből visszatérve a vállára tudja-e venni a csapatot Hazard.

7. James Rodríguez

A kolumbiai már felépült sérüléséből, de nagyon nehéz dolga lesz, ha szeretné visszaverekedni magát a Madrid középpályájára. Szerződése 2021-ig szól, és nem úgy tűnik, hogy a klub meg szeretné azt hosszabbítani. Minden jel arra mutat, hogy 2020 nyarán végleg szeretnének megválni tőle.

8. Luka Jović

A 70 millió euróért igazolt szerb csatár eddig csupán egyetlen gólt szerzett a spanyol fővárosban, nem segítve ezzel a Real Madrid amúgy is pocsék helyzetkihasználását. Míg Barcelonában a Messi, Suárez és Griezmann alkotta trió felel a gólokért, nehéz elképzelni, hogy a Real Madrid is harcban maradjon a bajnoki címért úgy, hogy minden sorozatot figyelembe véve 47 madridi gólból 16-ot Karim Benzema vállalt, a házi góllövőlista második helyén meg a 18 éves Rodrygo áll. Sokkal nagyobb szerepvállalásra lesz szükség az új évben mind Jovićtól, mind a Gareth Bale-hez hasonló klasszisoktól. Persze a szerb helyzete nagyban függ Zidane-tól is, aki eddig nem adott túlságosan sok lehetőséget a bizonyításra neki.

9. Kylian Mbappé

A világbajnok támadó kontraktusa 2022-ig szól a PSG-nél, ez a nyár pedig sorsdöntő lehet a Florentino Pérez és sokmillió madridista álmaiban újra és újra felbukkanó Mbappé jövőjével kapcsolatban. A 21 éves francia a hírek szerint szívesen tenné át székhelyét a francia fővárosból Madridba, és természetesen Zidane is örülne honfitársa érkezésének. A leigazolása azonban nem lesz sem egyszerű, sem olcsó, ám könnyen elképzelhető, hogy meg fog valósulni.

10. Paul Pogba

Zidane legnagyobb vágya Pogba, mióta csak visszatért a padra. A csapat jelenlegi középpályája azonban rendre bizonyít, annak ellenére, hogy a nyáron kissé megfogyatkozott az itt bevethető játékosok száma. A világbajnok középpályás leigazolása pedig egyáltalán nem tűnik könnyűnek a Manchester Unitedből. Ráadásul Fede Valverde berobbanásával elterelődött a figyelem Pogbáról, de abban biztosak lehetünk, hogy Zidane nem fog egyik napról a másikra csak úgy lemondani róla.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK