2021. June 19., Saturday

Mariano és Brahim a távozás küszöbén

  • Gy. András
  • Dec. 28, 2019, 10:31 p.m.
Egyik játékos sem töltött el a pályán 500 percet 2019-ben, játékidejük legnagyobb része pedig még az előző idényben jött össze. Brahimnak még lehet jövője Zidane alatt, de Mariano teljesen esélytelen.

Mariano és Brahim számára szinte egyáltalán nincs mire emlékezni a Real Madridnál töltött 2019-es évből, hiszen egyik játékos sem érte el a szimbolikus 500 játékpercet Zinédine Zidane csapatában. A csatár, akit a Lyon együttesétől hoztak vissza 21,5 millió euróért cserébe még 2018 augusztusában, 244 percet töltött pályán a 2019-es naptári évben, de a 2019/2020-as idényben egyet sem, ráadásul a padra is csak egy alkalommal ülhetett le, a Mallorca elleni vereség alkalmával, ahol nem kapott lehetőséget. Mariano tehát összességében három mérkőzésnyi időt sem töltött a pályán 2019-ben.

Brahim számára sem alakultak jobban a dolgok, aki nagy felhajtással érkezett meg a Manchester City-től januárban 15 millió euróért cserébe. Ő 474 percet töltött a pályán azóta. Marianóhoz hasonlóan neki is leginkább az előző idényben volt lehetősége a bizonyításra, miután a Barcelona már bebiztosította a bajnoki elsőséget, Zidane pedig használta a fiatalokat. Ebben az idényben csak morzsákat kapott edzőjétől: 9 perc a Mallorca ellen, ugyanennyi az Eibar ellen, 5 perc az Espanyol ellen és 17 perc egy tét nélküli BL-meccsen, a Brugge ellen.

Mariano és Brahim

A Madrid már a nyáron szeretett volna megszabadulni Marianótól, de egy németországi üzletet végül nem sikerült nyélbe ütni, olyan csapatot pedig nem találtak, aki kölcsön vette volna a csatárt. A játékos ügynöke korábban megerősítette, hogy ügyfele két évre távozik majd kölcsönbe, csak még a megfelelő klubot nem találták meg számára. Ennek egyik oka a játékos 4 millió eurós fizetése, amit biztosan rendezni kell ahhoz, hogy a távozása könnyedén végbe mehessen, tekintettel arra, hogy ha ezt nem teszi meg, nagy valószínűséggel egyetlen percet sem tölt pályán tétmeccsen az idény hátralévő részében.

Brahim helyzete teljesen más. Zidane nem akarja, hogy a játékos távozzon, és nyáron a kölcsönjáték lehetőségét is kizárta, de közben a francia edző középpályája teljesen telített. James Rodríguez, Luka Modric és Isco sem tud állandó kezdő szerepet kiharcolni magának, mivel Zidane a 4-3-3-as felállást preferálja Valverdével, Toni Kroosszal és Casemiróval.

Brahimot arra fogják bíztatni, hogy maradjon a kevés játéklehetőség ellenére is, de könnyen előfordulhat, hogy végül kölcsönbe távozik a következő hat hónapra, hogy lehetősége legyen játszani. Az egyik lehetséges állomás számára az Espanyol lenne.
 


Hozzászólások

Tabella