Forlán: Valverde az uruguayi futball kulcsembere lesz

Diego Forlán a AS-nek mondta el véleményét Fede Valverde teljesítményéről.

2015-ben együtt játszottatok a Peñarolnál. Hogyan emlékszel vissza az akkori Valverdére?
Már akkor is látni lehetett rajta, hogy elképesztő tehetség lakozik benne. Elképesztően erős játékos volt már 17 évesen, ragyogóan olvasta a játékot, hihetetlenül gyorsan mozgott és élményszámba mentek a lövései. Mindannyian éreztük, ha a jó úton marad, akkor egy nagyszerű labdarúgó válik majd belőle.

Diego Forlán

Meglepett az idei teljesítménye?
Hogy őszinte legyek, nem. Sohasem kételkedtem benne, sokkal inkább aggódtam azért, hogy a klub ne törje ketté a karrierjét. Sokszor láthattuk már, ahogy a fiatal játékosok kölcsönbe kerülnek, aztán nem kapnak lehetőséget többé az első csapatban. Valverde is kölcsönben szerepelt, de szerencsére neki sikerült a Real Madridban is bizonyítania. A klub megadta neki a kellő türelmet, ennek az eredménye pedig, hogy most hétről-hétre megmutatja a világnak, amit mi már 2015-ben is láttunk.

Hol lehetnek a határai?
Nem tudom. Még csak 21 éves, de már most nagyszerű játékos. Néhány évvel ezelőtt azt mondtam, hogy ő lesz az uruguayi futball ékköve.

Fede Valverde

Szerinted hol teljesít a legjobban?
Akkor tudja kihozni magából a maximumot, amikor megkapja a szabadságot a pályra közepén. Képes gólpasszokat adni, gólt szerezni és visszazárni védekezni.

Uruguay mindig is híres volt a remek támadóiról. Mostanában viszont egyre több nagyszerű középpályás tűnik fel. Meglep ez a folyamat?
Nem igazán. Szerencsések vagyunk, amiért ilyen sok kitűnő játékost tudunk kinevelni. Mindannyian képesek a legmagasabb szinten is teljesíteni. Remélem, még sok-sok évig folytatódik ez a tendencia. 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK