Xabi Alonso: A Madrid nagyon erősnek tűnik

A Real Madrid korábbi kiválósága, Xabi Alonso jelenleg a Real Sociedad B csapatának edzőjeként dolgozik. A spanyol szakemberrel a MARCA újságírója beszélgetett többek között jelenlegi munkájáról, a Real Sociedadról és az El Clásicóról.

Hogy érzed magad most, hogy visszatértél a La Realhoz, mint a B csapat edzője.
Minden szempontból nagyon jól. Úgy gondoltam, hogy ez a megfelelő pillanat a visszatérésre, a játékosokkal pedig alaposan meg kellett ismernünk egymást. Egyre több dolgot vezetek be, csapatként pedig folyamatosan tanuljuk az irányt, amerre közösen haladni akarunk. Egy nagyon szoros bajnokságban versenyzünk, régóta itt lévő és újonnan érkezett játékosokkal karöltve.

Vannak játékosaid, akik az első csapatba is bekerülhetnek?
Lesznek ilyenek, efelől semmi kétségem nincs. Sokuknak ez az utolsó lépcsőfok az első csapatba kerülés előtt. Imanol bármikor behívhatja őket, én pedig nem gondolom, hogy túl messze lennének a szükséges szinttől. Függetlenül attól, hogy debütálnak-e vagy nem, a fejlődésük nem állhat meg, nekünk pedig azt kell feltételeznünk, hogy bármikor eljöhet a nagy pillanat.

A La Real sokkal jobb ebben az idényben, mint a korábbiakban. Egyetértesz azzal, hogy emiatt nehezebben elképzelhető, hogy felkerülnek a fiatalok?
Nem csak edzőként, de szurkolóként is úgy gondolom, hogy a csapat remekül játszik, és Németországban, Angliában és Olaszországban is felkeltette az emberek figyelmét. Nagyon versenyképesek. A játékosoknak tetszik, amit Imanol kér tőlük, élvezik ezt a játékstílust, az Anoeta hangulata pedig nem véletlen, az emberek nagyon szeretnék látni ezt a csapatot.

Xabi Alonso

Igazságos eredmény született a Barcelona ellen vasárnap?
Szerintem a La Real remekül játszott, az első félidőben kiválóak voltak, könnyedén lehetett volna az állás 2-0 30 perc után, de a Barcelona 1-1-re hozta az állást, és ez mindent megváltoztatott. Függetlenül az eredménytől a csapat jó benyomást keltett. Szerintem Imanol egy olyan ideológus, aki tudja, hogy milyen játékot szeretne látni a csapatától. Ezt remekül adja át nekik, és el is hiteti velük, hogy ez a legjobb módja az előre lépésnek. Amikor látod, hogy megvalósítják az ötleteit, akkor nyugodtan mondhatod, hogy csodás munkát végez.

Gondolod, hogy ez a csapat harcolhat a BL-szereplést érő helyért?
Kemény küzdelem lesz ez, hiszen sok csapatnak ez a célja. A játékosok és Imanol is szeretnék, ha sikerülne, én pedig remélem, hogy el tudják ezt érni, de komoly utat kell ehhez még bejárni. Nem mondom, hogy nem jön össze a negyedik hely, egyáltalán nem lehetetlen.

A bajnoki címért folytatott harc elég szoros, nem igaz?
Szerintem a két klub, amely harcol a bajnoki címért, az a Real Madrid és a Barcelona. Ez egy nagyon kemény, de nyíltsisakos küzdelem, nincs egyértelmű favorit. Ha a két csapat épp egymás ellen játszik, akkor sem lehet megmondani, hogy ki a favorit, most sincs ez másképp. Eléggé kiegyenlítettnek látom a dolgot, nem gondolom, hogy bármelyik keret is jobb lenne a másiknál, bár a Madrid sokat javult. Nehéz időszakon mentek át, jelenleg pedig nagyon erősnek tűnnek, mintha bárhol képesek lennének nyerni.

Meglepett, hogy Zidane-t megkérdőjelezték az idény elején?
A Real Madridnál mindig történik valami, de a falakon belül béke honolt. Zidane kinevezése jó döntés volt, fontos meccsek után nem szabad elhamarkodott döntéseket hozni.

Niko Kovac menesztése után felmerült a te neved is a Bayern Münchennél, mint lehetséges utód. Látsz esélyt arra, hogy ez megtörténjen?
Jelenleg ott vagyok, ahol lenni akarok. Még csak most kezdtem az edzői karrieremet, nincsenek San Sebastianon túli céljaim. A többi csak pletyka. Remélem, hogy jobb edző válhat belőlem itt, és a karrierem minden egyes pillanatát élvezni fogom. Lesz, ami lesz, ezek a nagy klubok a legjobb edzőket tudják leigazolni, én pedig még csak most kezdtem.

A La Real B szombaton derbit játszik az Athletic Bilbaóval. Különleges meccs ez számotokra, vagy ez az érzés már elmúlt, miután sok tapasztalatot szereztél karriered során?
Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy edző lehetek az Anoetában. Sokat megéltem már, de ez a meccs nagyon motivál. Ez egy nagy iramú meccs lesz. Az Athletic remek csapat, de mi is azok vagyunk, és a végsőkig harcban akarunk állni a bajnoki címért.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK