Benzema: Sokat érhet még ez az egy pont

A játékosok közül Benzema, Ramos, valamint Courtois nyilatkoztak a sajtó munkatársainak.

Benzema

„Értékesnek tartom a ma szerzett egy pontot. Sokat jelenthet a bajnokság hátralévő részére nézve is, hiszen az a célunk, hogy jól szerepeljünk.”

„Ami változott velem kapcsolatban a korábbi szezonokhoz képest, az a gólok száma. Mindig próbálom a csapatot segíteni a pályán, és megvan a kellő önbizalmam is. A csapattársak segítése is fontos számomra, hiszen ők azok, akik passzolnak nekem, és előkészítik azokat a helyzeteket, amelyekből még több gólt szerezhetek.”

Vezetői szerep: „Bajnok akarok lenni, ezért megpróbálom a csapattársaimat a pályán a játékom mellett szavakkal is segíteni. Én vagyok a csapat harmadik kapitánya, mindig arra törekszem, hogy segítsem az együttest.”

El Clásico: „Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, talán mondhatom, hogy a szezon eddigi legfontosabb találkozója. Ha eljön a szerdai nap, jól felkészülten fogunk belemenni a mérkőzésbe, hiszen az kiemelt fontossággal bír.”

Ramos

„Annak ellenére, hogy a ráadásban egyenlítettünk, nem vagyok elégedett. Ha nem szerzünk három pontot, nem vagyok boldog, ugyanakkor ma mégsem üres kézzel kell távoznunk.”

„Sokáig nem volt szerencsénk a kapu előtt, de nem adtuk fel. Az iram és a színvonal talán csökkent valamelyest a meccs végére, de egy ponttal térhetünk haza, így továbbra is azonos pontszámmal állunk az éllovassal, így kell folytatnunk a továbbiakban is, ezt a játékot kell játszanunk, ilyen elkötelezettséggel. Ha ez így lesz, bármi megtörténhet.”

Valencia: „Egy kiváló formában lévő ellenféllel találkoztunk, aki ellen nem lehet letámadni 90 percen keresztül. Ugyanakkor egy nagyszerű Real Madridot láthattunk, amely mégis megpróbált már egészen fent labdát szerezni, és nem kiengedni az ellenfelet. Sok lehetőségünk volt, amelyek valódi veszélyt jelentettek a házigazda kapujára."

Benzema: „Fantasztikus formának örvend, remélem, hogy ez kitart az egész idényben. Kulcsjátékosnak számít, amit különösen a legutóbbi idényekben mutat meg."

El Clásico: „Mindkét csapat jó állapotban van. Ettől függetlenül, az El Clásico az az El Clásico, az ellenfél aktuális formája nem igazán bír jelentőséggel. Úgy kell pályára lépnünk, hogy készen álljunk a három pont megszerzésére.”

Courtois

„Kihasználtam a magasságomat annál a szögletnél, így tudtam fejelni. Két méter magas vagyok, az ellenfelek nem lehetnek nyugodtak, ha felmegyek fejelni. Tudtam, hogy Kroos megpróbálja majd a rövidet célozni, láttam, hogy a labda jó magasságban jön, és jól tudtam hozzáérni. Végül pedig Benzemához került a labda, aki belőtte.” 

„A Barcelona jól néz ki. Jó formában vannak, jól teljesítettek a Bajnokok Ligájában is a Dortmund és az Internazionale ellen. Igazából mindkét csapat jó formában van. Ahogyan nekik, úgy nekünk is megvannak a saját erősségeink. Jó állapotban vagyunk, reméljük, meg tudjuk mutatni, miben rejlik az erőnk.”
 

Forrás: realmadrid.com, marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK