Egytől egyig: Club Brugge – Real Madrid (1-3)

A legnagyobb pozitívum, hogy ezen is túl vagyunk, sérülés nélkül és győztesen, szóval sok problémánk nem lehet. Bár az is igaz, hogy az első félidőhöz a Tom és Jerryből jól ismert fogpiszkálós szemkitámasztás is kellett, utána kinyílt a gólcsap, és szépen helyezett találatok tömkelege zúdult ránk. Mi megpróbáljuk értékelni a látottakat ezúttal is egy tízes skálán, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Club Brugge (5,5)
Könnyen szerezhettek volna több gólt, de vagy Areola állta útjukat, vagy saját maguk, mert nem nagyon keresték egymást a támadók éles helyzetekben. Nagyon extra egyéni produkció nem volt, bár Percy Tau lecseréléséből szerintem inkább negatívan jöttek ki a belgák, inkább Dennist kellett volna levinni, akit én nem láttam annyira jónak elöl, ennek fényében furcsa, hogy Okereke pályára sem léphetett. Mignolet teljesen kiszolgáltatott volt a góloknál, nem tehetett semmit a kapufa mellé tett labdákkal, mint ahogy Vanaken is szépen tekerte el a labdát a kapu bal oldalába.

Real Madrid (6,5)
Először is arra kérek mindenkit, hogy semmilyen következtetést ne vonjon le ebből a mérkőzésből, semmilyen irányba, mert teljesen fölösleges. Egy sosem látott (és valószínűleg a jövőben sem előkerülő) csapat lépett pályára, extra motiváció már nem volt, hiszen a továbbjutás kérdése eldőlt. Összhangról nehezen beszélhetünk, inkább egyéni teljesítményekről, de ezen a téren is nagyon hullámzó volt minden. A legfontosabb, hogy ne a tegnapiak alapján mondjunk ítéletet senkiről és semmiről. A gólok szépek voltak, összességében a Real keltette a jobb benyomást a két csapat közül, így megérdemelt a győzelem.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Casemiro (8)
A pihentetését vártam, de egyre inkább kételkedem abban, hogy a bőre alatt hús és csontok vannak fémváz helyett. Óriási szerepe volt abban, hogy a belga fiatalok nem nyargalászhattak kedvükre, több ígéretesen kibontakozó akciót fékezett meg sikerrel. Többször segítette ki Odriozolát is a jobb oldalon, az i-re a pontot pedig egy okos gólpasszal tette fel Modrić felé.

191212_case

Alphonse Areola (7)
Bravúrral tudott menteni egy közeli próbálkozásnál az első félidőben, a többi esetben a szemével kellett hárítania. Nem okozott csalódást, remek opció Courtois mögött.

Álvaro Odriozola (5,5)
A gólpassza menti meg egy rosszabb osztályzattól, amúgy inkább a gyengébbek között lehet említeni. Kevés veszély volt a felfutásaiban, ellenben rengeteg hely maradt mögötte rendszeresen, ami miatt folyamatosan tolódott el a csapat védekezésben.

Éder Militão (7)
Az egyetlen komolyabb hibájából indult a gólhoz vezető akció, de nem tartanám őt egyetlen és közvetlen felelősnek. Emellett komoly munkát végzett hátul, söprögette a hazaiakat jobbra-balra, nehezen bírtak vele a támadók, de inkább sehogy.

Raphaël Varane (6,5)
A gólban bizony az ő felelőssége is vitathatatlan, tekintve, hogy az eltolódás után szükségtelenül mélyre húzódott be, és nem vette fel időben a gólszerző Vanakent. Bizonytalanabbnak éreztem, mint brazil kollégáját, de neki is voltak fontos mentései hátul.

Ferland Mendy (5,5)
A madridi balszél nagyobb figyelmet kapott a találkozó során minden tekintetben, így Mendynek sem volt könnyű estéje. Nagyon sokszor próbált kombinálni Viniciusszal, és ígéretesnek tűnik ez a páros, de tegnap este nem hagyták őket kibontakozni. Védekezésben viszont többet tett a közösbe, mint túlsó kollégája, több belga akciónak is útját állta. Ami rá és Odrira is igaz egyelőre (és nem csak a tegnapi alapján), hogy kapkodnak még és szertelenek, de ez megfelelő meccsrutinnal finomítható.

Luka Modrić (7,5)
Luka jó meccset tudhat maga mögött, Kroos hiányában komolyabb része volt a csapat irányításában. Így ezt a kicsit visszafogottabban teljesítő csapatot is ő mozgatta leginkább, a végén pedig remekül tekerte el a labdát a kapufa mellé, szép pillanat, csodás gól.

191212_luka

Isco (4,5)
Ő volt tegnap a leggyengébb a pályán. A középső hármas tagjaként ritkán fut jó meccset, leginkább akkor funkcionál jól, ha rajta kívül van egy középpályás trió a pályán. Mintha külön csapatot alkotott volna önmagával, egy veszélyes kísérlete volt, ami majdnem bejött, de ott is inkább passzolnia kellett volna az üresen érkező Modrićnak. Cselezgetései öncélúak voltak, számos akciót akasztott meg ezekkel.

Vinicius Jr. (6,5)
Esetében leginkább a gólnak, és azon belül is az okos befejezésnek örülök, minden ilyen apró lépés segíthet abban, hogy az önbizalma újra a régi legyen. Azt látom, hogy kifogott egy rossz szezonkezdetet, amit a túlzott és helyenként már igazságtalan szurkolói kritika tovább mélyített, és ebből a helyzetből próbál kikeveredni éppen. Mi lehetne jobb elixír egy ilyen gólnál?

Rodrygo Goes (7)
Szinte láthatatlan volt az első félidőben, ritkán jutott el hozzá a labda, tekintve, hogy inkább bal oldalt próbálkozott a csapat. Aztán megint a jó helyezkedése dicsérhető, amikor Odriozola passzára tökéletes ütemben érkezett, és csodásan tekert a jobb kapufához. Egy kavarodás után aztán kvázi „gólpasszt adott” Vininek, jelenleg a gólokat tekintve pedig Benzemával holtversenyben áll idén a BL-ben.

191212_rodrygo

Luka Jović (6)
Sajnos nagyon keveset keresték őt a társak, egyetlen nagy helyzetét pedig védeni tudta Mignolet. Vinicius góljának felépítéséből azért ő is kivette a részét, és bár nagyon igyekezett, egyszerűen mintha figyelmen kívül hagyták volna őt. Önbizalmának az sem tehetett jót, hogy még ezt a meccset sem játszhatta végig, ami pszichológiai szempontból védhetetlen döntés.

Cserejátékosok

Brahim (-), Benzema (-) és Valverde (-) nem gyakoroltak akkora hatást a meccsre, hogy érdemben pontozni lehessen őket, bár az is elmondható, hogy rossz benyomást sem keltettek, egyaránt igyekeztek élni a perceikkel.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (7)
Az ő szempontjából talán az volt a legfontosabb, hogy sokaknak tudott pihenőidőt adni, igaz, a Casemiro-helyzet továbbra is aggasztó, tekintve, hogy az idény egyik legfontosabb és legjobban teljesítő játékosa, igazi alternatíva nélkül. Viszont ha igazságosak akarunk lenni, és keretbe akarjuk foglalni az értékelést, akkor az ő szempontjából sem vonhatunk le sok következtetést a továbbiakra nézve, mivel ő is egyszerűen csak túl akart lenni ezen a kvázi tét nélküli mérkőzésen.
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK