A L’Équipe szerint a Real Madrid még az Európa-bajnokság előtt leigazolja Pogbát

Mivel Paul Pogba szerződése jövő nyáron az utolsó évébe lép, a L’Équipe szerint a Manchester United 2020-ban adná el játékosát.

A L’Équipe címlapja Paul Pogbáról szól, „A távozás dala” főcímmel. Másszóval újra terítékre került a játékos Manchester Unitedből való távozása.

Pogba „el akarja hagyni Angliát” – L’Équipe
Pogba közel van a visszatéréshez, miután egy bokasérülés miatt szeptemberben kényszerpihenőre vonult. A játékost Miamiban, Dubajban és Manchesterben is kezelték ebben az időszakban. A United 8 pontos lemaradásban van az első négyestől a Premier League-ben, így nagy szükségük van a középpályásra. Ole Gunnar Solskjaer korábban már elmondta, hogy teljesen más a csapat, ha a francia is a pályán van.

Pogba visszatérése mindenesetre azt is jelenti, hogy a Real Madrid ismét közelről figyelheti a játékost, aki a L’Équipe szerint jövő nyáron minden áron el akarja hagyni Angliát, a Bernabéu pedig az első számú célállomása.

Pogba

Az idő nem a Unitednek dolgozik
Pogba még mindig reméli, hogy végül Zinédine Zidane csapatában köthet ki, annak ellenére is, hogy a nyáron csalódást okozott klubjának, amikor kérte a távozásának engedélyezését. Ahogy az időben haladunk előre, a játékos szerződése az utolsó évéhez közeledik, ami semmiképp nem előnyös a vörös ördögök számára.

A francia lap szerint a United számára már sietősebbé vált a dolog, így inkább 2020-ban szeretnék eladni a játékost, minthogy 2021-ben ingyen kelljen elengedniük. Ez esélyt ad arra, hogy a tavaly nyáron a United által elvárt 150 millió eurós átigazolási összeg lecsökkenhessen.

Egy ilyen üzlet már a 2020-as Európa-bajnokság előtt megköttethet, mivel a játékos esetleges sérülése a United számára veszélyeztetheti az ígéretes eladást.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK