José Enrique García: Amikor láttam, hogy Zidane a 10-es posztján számít Iscóra, tudtam, hogy remekül teljesít majd

Isco első edzője, José Enrique García beszélt a spanyol középpályásról az AS újságírójával. A szakember még az Atlécito Benamielnél dolgozott Iscóval, és kellemes emlékeket őriz erről az időszakról.

Több mint 20 éve ismered már Iscót, mi történt, hogy a kispadról a csapat egyik legjobbjává nőtte ki magát?
Amikor láttam, hogy Zidane a 10-es posztján játszatja, nagyon izgatott lettem, és azt gondoltam, hogy itt biztosan kiemelkedőt fog nyújtani. Az edzők sokszor kiteszik őt a szélekre, és bár ott is jól szokott teljesíteni, ahol igazán varázslatos dolgokat szokott véghez vinni, az a 10-es pozíciója. Nem lepett meg, hogy most is ez történt.

Mondhatjuk, hogy szüksége van a labdára…
Pontosan! A legjobb Isco játszik a labdával. Emlékszem, amikor hatéves volt, én pedig azt mondtam neki, hogy ha elveszítesz egy meccset, de a labdabirtoklást megnyered, akkor lényegében nyertél. A labda előre rugdosása ebben a korban káros, itt még tanulni kell. Tudtuk, hogy ha nincs nála sokat a labda, akkor jó eséllyel veszíteni fogunk.

Isco és edzője

Gondolod, hogy ott lesz az Eb-n?
Efelől szemernyi kétségem sincs. Ott lesz az Európa-bajnokságon, ráadásul nagyon fontos lesz Luis Enrique számára, mivel rendkívül tehetséges. A legnehezebb meccseken jól kell éreznie magát a labdával, hogy áttörje a védelmi vonalakat a passzaival. Megérdemli, hogy ott legyen az Eb-n, mert Solarival nagyon rosszul mentek a dolgai.

Mi történt akkor?
Elveszítette a lelkesedésér, mert nem játszott. Amikor mindent beleadsz, de nem látod az eredményét, az nagyon nehéz helyzet. Mindent beletesz abba, amit csinál, mindig a legjobb akar lenni. A sérüléseivel szerencsétlenül járt, ezekben az időszakokban pedig fejben nagyon erősnek kell lenni. Ezt egy szakmai kihívásnak, leckének fogta fel, így erősen tudott visszatérni.

Hogy láttad, jól érezte magát a posztján?
Nem, mivel nem a posztján játszott. Ahogy korábban mondtam, a széleken is jól teljesített, még annak ellenére is, hogy ő mindig egy 10-es volt. Egy taktikai lépéssel fel tudsz pörgetni egy olyan játékost is, aki épp nem a legjobb formájában van.

Nehéz Iscót edzeni?
Akkor edzettem, amikor 17 éves volt. Három nagyon jó idényem volt vele, sokat tanultam tőle, mivel sosem félt a felelősségtől. Mindig megnyertük a bajnokságot, én pedig nagyon élveztem nézni a játékát. Nem veszítette el a gyermeki örömét.

Hány gólt szerzett egy idényben?
40-50-et. A többi edző kérdezte tőlem, hogy honnan jön ez, én mindig azt mondtam, hogy természetesen jön belőle. Néha könyörögtek, hogy csak két percre cseréljem le. Csodás időszak volt, rengetegen jöttek a meccseinkre miatta, néha még többen, mint a felnőttekére.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK