2019. December 15., Sunday

Zidane: Az ilyen meccsek megnyerése önbizalmat ad

  • Gy. András
  • Nov. 30, 2019, 5:26 p.m.
A Real Madrid trénere, Zinédine Zidane megtartotta szokásos meccs utáni nyilatkozatát. Az Alavés elleni győzelmet követően a mérkőzésről, a játékosok teljesítményéről, Iscóról és Jamesről is beszélt.

„Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, mivel az utolsó pillanatig hittek a győzelemben, számunkra pedig nagyon fontos volt ennek a találkozónak a megnyerése egy nehéz pályán, egy olyan ellenfél ellen, amely remekül teljesít. Volt, hogy vissza kellett állnunk, most pedig megmutattuk, hogy erre is képesek vagyunk, végül pedig jó eredményt értünk el.”

„Három nagyon fontos pontot szereztünk, különösen akkor, ha megnézzük a meccs alakulását. Mi rúgtuk az első gólt, egyenlítettek, mi pedig tudtuk, hogy védekeznünk kell, de felemelt fejjel küzdöttünk a második találatért, és végül sikerült is megszereznünk a győztes gólt. Ezek kemény idegenbeli meccsek, mivel a szurkolók a saját játékosaik mögé állnak, ráadásul ma még ott volt az eső is. Tudjuk, hogy hosszú az idény, de az utolsó pillanatig harcban leszünk a bajnoki címért.”

Zidane

„A mai meccs is a javulásunk egyik lépcsőfoka volt. Teljesen más volt mint az eddigi összecsapásaink, amiket idegenben játszottunk, bár hasonlított az Eibar elleni meccshez, de olyan csapat ellen futballoztunk, amelyik otthon remek formában van. Továbbra is szeretnénk pontokat gyűjteni.”

„Nem változtunk meg, csak mindannyian sokkal jobban teljesítünk. Türelmesnek kell lenni. Az ilyen helyeken nagyon nehéz játszani, de a csapatnak ma volt karaktere. Egy hónapja mindenfélét mondtak rólunk az emberek, de most is tovább kell dolgoznunk, hiszen még csak most kezdődött az év, és rengeteg meccset kell még lejátszanunk.”

„Mindenki egyre jobban teljesít. Militão nem játszott sokat, de ma kiválóan futballozott. A rotáció nem változtatott a csapat dinamikáján, ez pedig nagyon fontos számomra. 25 játékosom van, mindenkire számítok. Sok meccset kell lejátszani, 60-70 meccsünk lesz, ha a válogatott találkozókat is figyelembe vesszük. Akik ma játszottak, remekül reagáltak. A legfontosabb az, hogy mindenki maximálisan koncentrál és minden héten meg is mutatják ezt nekem.”

„Sosem veszítettük el Iscót. Ő egy fontos játékos, ezt mindig megmutatta, erős személyiség. Nehéz pillanatokban is lehet rá számítani, ma pedig ismét kiemelkedően jó volt. Az idény hosszú, de boldogok vagyunk, hiszen az ilyen meccsek megnyerése önbizalmat ad, mi pedig csapatként akarunk egyre jobbak lenni.”

„James jelenleg sérült, türelmesnek kell lennünk vele. Neki is pihennie kell, de el akart utazni a válogatottjával, mivel jól érezte magát. Kár, hogy ez történt. Mindig játszani akar és készen akar állni, de ha visszatér, számolni fogunk vele. Nyugodtnak kell maradnod, nem szabad siettetni semmit. A legfontosabb az, hogy jó állapotban legyen, hiszen tudjuk, hogy ha így van, akkor milyen minőségű játékos.”


Hozzászólások

Tabella