2019. December 15., Sunday

Carvajal: Nagyon örülök, hogy sikerült győztes gólt szereznem

  • Gy. András
  • Nov. 30, 2019, 6:51 p.m.
Zinédine Zidane mellett a játékosok közül Carvajal, Marcelo és Areola álltak a sajtó munkatársainak rendelkezésére az Alavés elleni győztes bajnoki után.

Carvajal:
„Nagyon örülünk és elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Ez egy nagyon nehéz helyszín, eddig összesen két gólt kaptak, nekünk pedig ma sikerült kétszer is betalálnunk. Ami engem illet, nagyon örülök, hogy meglőttem a győztes gólt. Összetartás, csapatmunka és ambíció. Ez a három dolog kell ahhoz, hogy itt három pontot szerezz.”

„A gól egy olyan figura után érkezett, ahol Luka, Rodrygo és én helyet cseréltünk. A beadás érkezett, vártam a kipattanót, majd sikerült a hálóba juttatnom a labdát. Ez egy olyan ösztön, aminek meg kell lennie benned, most pedig remekül működött. Az öltözőben azt mondták, hogy csak idő kérdése volt, az elmúlt meccseken már majdnem sikerült. Úgy érzem, hogy a csapattársaim nagyra értékelnek, ha pedig így örülnek neked, az jó jel, és azt mutatja, hogy tényleg törődnek veled.”

„Van egy hetünk az Espanyol elleni meccsig. Az, hogy továbbjutottunk a BL-ben, lehetővé teszi, hogy kicsit fellélegezzünk a Brugge elleni meccs előtt. Három bajnoki vár még ránk idén, mindegyik nagyon nehéz. Két kemény idegenbeli meccs és a Bilbao elleni hazai. Izgalmas hónap lesz, minden meccset meg akarunk nyerni.”

Carvajal és Marcelo

Marcelo:
„Az ilyen pályákon a szurkolók mindig különösen fel vannak tüzelve, ha a Real Madrid az ellenfél, ilyenkor mindent beleadnak. Kemény mérkőzés volt, sok szabálytalansággal és rúgással, de az ilyen találkozók teszik lehetővé, hogy a végén megnyerd a bajnokságot. Tudjuk, hogy minden meccs és minden pont döntő fontosságú. Egy ilyen szoros bajnoki menetelés során mindig 100%-ot kell adnod.”

„Az egész csapat remekül dolgozott és a végsőkig küzdött. A szurkolók támogatták a sajátjaikat, az eső sem tette egyszerűbbé a dolgokat, nekünk pedig a pozitív dolgokat kell magunkkal vinnünk erről az estéről. A labdarúgás arról szól, hogy tudj reagálni. Tudtuk, hogy kemény lesz ez a mérkőzés. Mi lőttük az első gólt, majd kiegyenlítettek, de tudtuk, hogy hogyan reagáljunk.”

„Amikor jó eredményt érünk el, az újabb motivációt ad, ha viszont nem olyan jó az eredmény, akkor is ugyanolyan pozitívnak kell lennünk. Ugyanúgy kell dolgoznunk, mint négy vagy öt hónappal ezelőtt. Tovább fogunk harcolni és dolgozni annak érdekében, hogy javuljunk. Minden edzés, minden csapattalálkozó, minden meccs, ahol mindent beleadunk, közelebb hoz minket egymáshoz. Tudjuk, hogy jó úton haladunk.”

Areola

Areola:
„Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, mivel ez is egy kemény mérkőzés volt, ahol jól teljesítettünk. Kevés gólt kapunk, masszív, egységes csapat vagyunk. Ezt akarjuk elérni: ne kapjunk gólt, lőjünk gólokat, nyerjünk meccseket.”

„Az edző elmondta, hogy mindenkinek készen kell állnia. Amikor megkapjuk az esélyt, hogy segítsük a csapatot, örömmel tesszük azt. Az egész meccsen fenn kellett tartanunk a koncentrációnkat. Ma kaptunk egy gólt, de megvan a három pont is, aminek köszönhetően továbbra is a tabella élén maradtunk.”
 


Hozzászólások

Tabella