2019. December 15., Sunday

Beszámoló: Alavés – Real Madrid (1-2): Győzelem a Mendizorrozában, újra a tabella élén

  • Gy. András
  • Nov. 30, 2019, 7:27 p.m.
Ramos és Carvajal góljai elegendőnek bizonyultak az Alavés legyőzéséhez a spanyol bajnokság aktuális fordulójában, így a Real Madrid újabb három pontot szerzett, amivel a tabella élére ugrott.

A Real Madrid három nagyon fontos pontot szerzett a Mendizorrozában, amivel a bajnoki tabella élére ugrott, legalább is ideiglenesen. A Madrid egy küzdelmes meccsen aratott jól megérdemelt győzelmet úgy, hogy a bajnokság első olyan csapata lett, amely két gólt is szerzett az Alavés otthonában. A győzelmet a második félidőben tudta bebiztosítani a vendég együttes.

Real Madrid

Bár a hazaiak voltak azok, akik először veszélyeztettek a mérkőzésen, köszönhetően egy tizenegyesgyanús szituációnak Aleix Vidal és Militão találkozását követően, mégis a madridisták kerültek közelebb a gólhoz az első időszakban. 10 perccel a kezdés után Isco keresztlabdájába ért bele szerencsétlenül a menteni akaró Ximo Navarro, aki a saját kapufájára juttatta a játékszert. Nyolc perccel később Dani Carvajal lepte meg a hazaiakat, amikor a védelem mögé került, majd visszajuttatta a labdát Iscónak, aki nem sokkal lőtt a kapu fölé.

A Real Madrid dominálta ezt az időszakot, hiszen a vendégek folyamatosan keresték a hazai védelem feltörésének lehetőségét. A vendégek számtalan átíveléssel próbáltak a védelem mögé kerülni, az egyik ilyen a 30. percben érkezett, amikor Bale Karim Benzemát találta meg a tizenhatos sarkánál, aki Iscóhoz passzolt, a spanyol lövésénél pedig Pacheco volt résen. A 37. percben Casemiro próbálkozott távolról, de a hazaiak kapusa remekül védett.

Minden megváltozott a szünet után, a Real Madrid pedig megtalálta az utat az Alavés védelmén át, egy szabadrúgást követően. Az ömlő esőben Toni Kroos ívelt be egy szabadot az 52. percben, a labdára Sergio Ramos érkezett tökéletesen, aki nem hibázott, és megverte Pachecót. Ez volt a spanyol kapitány 3. bajnoki gólja ebben az idényben. A 64. percben a játékvezető aztán a tizenegyespontra mutatott a vendégek büntetőterületén belül, mivel Sergio Ramos szabálytalankodott Joseluval. Lucas Pérez könyörtelenül értékesítette a büntetőt.

Ramos

A Real Madridnak reagálnia kellett, és nem is tett másképp. Öt perccel később érkezett a válasz. Modrić ívelt középre a 69. percben, Isco majdnem betalált, de Pacheco az ő próbálkozását még kapufára tolta, ahonnan aztán középre pattant a labda, amire lecsapott a kiválóan helyezkedő Carvajal, és megelőzve a hazai védőket, a hálóba juttatta a játékszert. Innentől kezdve a blancók már nem engedték ki a győzelmet a kezeik közül ezen a rendkívül harcos mérkőzésen, ami 98 percig tartott, köszönhetően egy hosszabb szünetnek, amire a játékvezetői kommunikációs eszközök meghibásodása miatt volt szükség. A vendégeknek még lehetőségük volt egy újabb gól megszerzésére a 96. percben, de Valverde lövése elsuhant a hosszú oldali kapufa mellett. 


Hozzászólások

Tabella