Az én zászlóm Bale számára: Kifelé, kifelé, kifelé…

Nagy port kavart Gareth Bale viselkedése Wales Magyarország ellen aratott győzelmének ünneplése során. Az esetet követően most Tomás Roncero, a híres madridista újságíró is elmondja véleményét.

Tervezem, hogy készítek Gareth Bale számára egy zászlót, amit ki is feszítek a Bernabéuban szombat este, a Real Sociedad elleni mérkőzésen. Biztos vagyok benne, hogy hamar megérti majd az üzenetét. Elképzelem azt is, hogy nem lesz lenyűgözve a szlogen láttán, legalábbis ha a klubja iránt érzett bármilyen érzelem legapróbb szelete is maradt még benne. Eljött az idő, hogy elmondjuk a walesi szélsőnek, hogy ami elég, az elég. A Real Madrid szurkolói elutasítják, hogy továbbra is meg legyenek vezetve a cardiffi születésű játékos által.

Eddig úgy éreztem, hogy a Bale körül kialakult vita résztvevői a média, Jonathan Barnett, valamint a Bernabéu egy szektora voltak. Ez volt a helyzet addig, amíg el nem kezdett trollkodni. Az a szerdai zászló sok kiábrándult szurkolónál volt az utolsó csepp a pohárban. Én nem mondhatom a játékosnak, hogy több szenvedélyt kellene éreznie a Real Madrid iránt, és a klubot kellene preferálnia Wales helyett, de nagyon bosszantó volt hallani a szurkolói ovációt, amikor a szélső azt a bizonyos zászlót tartotta maga előtt. A zászlót, amin az állt, hogy a válogatottat, de még a golfot is előrébb sorolja annál a pillanatnál, mely során magára ölti a habfehér mezt. A játékos itt átlépett egy határt, én pedig őszintén szeretnék látni valamilyen büntetést, ami illik ehhez a vétséghez.

Ha én dönthetnék ebben a helyzetben, akkor biztosítanám, hogy Gareth Bale soha többé ne léphessen pályára a Real Madridban. Nem játszhatna többet a klub becsületével. A vicce talán jó érzés volt a walesi televízióknak és show-műsoroknak, de itt az ilyesmit nem tolerálják. Soha nem láttam még ennyire frusztráltnak a szurkolókat egy madridi játékos miatt. Válogatottja EB-kvalifikációs sikerének ünneplését arra használta, hogy kigúnyolja a klubját. A klubot, amely a fizetését adja. Ez túllép a tisztesség határán. Nem tudom, hogy Zidane milyen módon közelíti meg majd az esetet, de ha rajtam múlna, Bale júniusig a kispadot melegítené. Gareth out!

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK